Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Bocsánat, hogy csak most hoztam de nem volt időm feltenni... :/ Megpróbálom a következő részt, vagyis egyben az utolsót, hamarabb hozni. Nagyon szépen köszönöm a komikat és az értékeléseket is! 
Meg azt is köszönöm hogy komiban leírtad, miért dislikeoltál! Tisztában vagyok azzal, hogy részek kicsit rövidre sikerednek, és azzal is, hogy nem a legjobbak ezek az utolsó részek... Viszont ennél többet most nem tudok... Sajnálom, ha nem tetszik! :/
Na, szóval itt a rész, és remélem tetszeni fog nektek! :) 
                                                                     
                                                        Jó olvasást! :)

78. rész: Tomorrow

*Harry*

- Hallod gyere már ki a szobából! – jött be Lou hozzám, mire ránéztem, majd pár csöndes perc után válaszoltam.

- Miért is kéne kimennem? Semmi nincs ott... – mondtam.

- Na, jó ebből elég már! Hívd fel, tessék itt van. – nyújtotta felém a telefonját.

- Mégis mit mondok neki? Sajnálom? Már ezerszer mondtam neki, vagyis írtam...

- Ezt most fejezd be! A te barátnőd, magától jönnie kéne, hogy mit mondj neki. Csak hívd fel, és próbáld rávenni, hogy jöjjön ide. Talán bejön, talán nem.

- Aha, vagyis nem jön be. Köszönöm Louis, de én ezt nem csinálom meg.

- Hey, Harry kaptál egy levelet. – jött be Niall a szobába és egy borítékot nyújtott felém.

- Kitől van? – kérdeztem unottan.

- Honnan tudjam? Nem néztem bele. – mondta Niall és azzal ki is ment a szobából.

Kinyitottam, de még mindig nem esett le ki írhatta, viszont csak el kellett kezdenem olvasni, ahhoz hogy rájöjjek.

„Harry! Nem is tudom, hogy kezdjek bele, ha csak annyit mondok, sajnálom, egyáltalán nem elég... Mást viszont nem nagyon tudok írni. Egy nagy szemét voltam, és nem tudom mi ütött belém. Megbántam, mindent megbántam. Segíteni akarok, segíteni abban, hogy újra jóban legyetek, újra olyan boldognak lehessen látni titeket, mint mikor képbe jöttem és mindent felkavartam. Én megtettem, amit tudtam, ha már az időt visszatekerni nem tudom. Pedig az lenne a legjobb, leghatásosabb, és leggyorsabb megoldás. Mindent máshogy csinálnék!

Nem tudom, mit írhatnék még neked. Remélem, egy kicsit tudok segíteni, azzal, hogy a lányoknak is küldtem egy levelet. Mindent leírtam neki, és habár ez lehet nem elég ahhoz, hogy kibéküljetek, de szerintem menni fog, hisz szeretitek egymást. Csak rátok kell nézni. Most pedig nem akarlak téged utasítani, nincs is jogom hozzá, de szedd össze magad és menj el hozzá! Habár csak régen voltam jóba vele, DE akkor is makacs volt, nagyon! Ő nem fog semmit tenni, neked kell odamenni hozzá! Ennyi lettem volna, és remélem helyesen cselekszel majd... „ 

                                                                                           Abbie xx

- Mi az? – kérdezte Louis kíváncsian, mikor visszatettem a borítékba a levelet.

- Odamegyek. – csak ennyit mondtam, és már mentem is a szekrényemhez valami normális ruhát keresni.

- Mégis hova? Tudod te hány óra van?

- Igen, de beszélni akarok vele.

- Majd holnap beszélsz vele, hisz úgyis találkozni fogtok. – mondta Louis vigyorogva, mire én nagyot néztem.

- Na ne már, elfelejtetted hova megyünk holnap? – csodálkozott Lou, de nekem még mindig nem esett le, mire gondol.

- Na, jó nekem ehhez most nagyon nincs kedvem. Elmondod végre, hova megyünk holnap? – kérdeztem, mire ő csak megrázta a fejét.

- Majd holnap megtudod, én nem mondok semmit. Amúgy tudnod kéne... De mindegy is, így sokkal jobb lesz a bűvös békülés. – mondta Louis és a végén elnevette magát, majd kiment a szobából.

Én csak megráztam a fejem.

- Már ha egyáltalán valaha is lesz ebből békülés… - motyogtam magamban és próbáltam rájönni. Mégis hova megyünk holnap?