Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész, viszont előtte...

Először is a blog nemsokára a végéhez ér, pontosabban 2 rész van még hátra. Majd utána lesz egy-két meglepetésem is, ami remélem tetszeni fog...

Másodszor pedig kérdezni szeretnék valamit, és mielőtt bárki félreértene, én elfogadom a negatív kritikákat is, hisz ezzel megtudhatom, min kéne fejlesztenem. Tudom ez csak egy hobbi szinten íródott történet, amit mellesleg imádok csinálni. Szóval az előző 2-3 részhez kaptam 1-1 dislike-ot is. Csak azt szeretném kérni attól, aki dislikeolta, hogy letudná-e írni komiba, hogy miért? Mi az oka annak, hogy nem tetszik neki, hisz ha megtudnám, talán tudnék változtatni azon... 

Csak ennyit szerettem volna, és köszönöm, hogy olvassátok a történetet, és értékeltek és persze az előző részhez a komit is!! Nélkületek már rég befejeztem volna ezt az egészet, hisz nem csak azért írom, mert szeretem, hanem  miattatok is, szóval KÖSZÖNÖM! :) 

Nem is húzom tovább az időt. Remélem tetszeni fog a rész!                 

                                                                  Jó olvasást. :)

77. Rész: Letters

*Abbie*

Egy nagy szemét vagyok. Fogalmam sincs, mit miért tettem, igazából még én sem ismerek magamra. Egy hónap telt el azóta, hogy mindent felforgattam, de nem akartam ezt...

Valahogy helyre kell tennem a dolgokat, habár teljesen nem is tudom, akkor csak segítek helyrehozni őket. Igaz, nem tudják, de azóta az este óta, figyelem őket, de ezt ne úgy képzeljétek el, hogy követem őket, csak tudom, hogy ki hol tartózkodik, és tudom, hogy Ella azóta nem hajlandó beszélni Harryvel. Ezt helyre kell tennem, hisz én vagyok a hibás ebben.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy tollat és egy papírt, majd írni kezdtem:

„Ella & Joana!

Először is, sajnálom. Mindent sajnálok, és bocsánatot kérek, habár tudom, ezzel nincs megoldva semmi.

Szerintem kezdem az elejéről, hisz ez úgy lenne fair. Szóval az elejétől, vagyis attól, mikor elköltöztem Dartfordból. Nem az történt, amit hisztek...

Mikor elköltöztem az életem az ellenkezőjére fordult. Nem hiszem, hogy annyira érdekel titeket, szóval csak vázlatosan elmondom.

Egyik nap, beállított hozzánk egy nő meg egy férfi azzal, hogy kérik vissza a lányukat. Én nagyot néztem, mikor ezt meghallottam, és egyből mondtam nekik, hogy biztos téves címre jöttek. Viszont aztán mondták a nevét a lánynak. Én voltam az...

Több napos veszekedések után kiderült az egész igazság. Eddig nem az igazi szüleimmel éltem. Kiköltözni is csak azért költözünk ki, mert megtudták, hogy az igazi szüleim keresnek engem. Nem akarták, hogy ezt megtudjam, és most már én is azt mondom, hogy bárcsak ne tudnám.

Ezért nem hívtalak titeket. Mert nem tudtam. Nem tudtam, mert nem engedték. Erre nincs magyarázat, egyszerűen csak nem engedték.

Mikor megelégeltem ezt az egész helyzetet, elszöktem. Visszajöttem Londonba, és itt ismerkedtem össze Zaynnel, vagyis inkább úgy mondom, összeütköztem. Este volt, ő csak sétált, én meg valami hotelt kerestem. Beszélgettünk, aztán ebből a beszélgetésből több lett. Minden nap találkoztunk, majd Dartfordba mentek. Én persze erről semmit nem tudtam. Na, mindegy ebbe nem megyek bele, még így is tartottuk telefonon a kapcsolatot.

Most átugrok arra a részre, amiben elég sok mindent kell megmagyaráznom...

Mikor megláttalak titeket, egyből odamentem hozzátok, hisz örültem, örültem, hogy újra látlak titeket, és beszélhetünk. Mikor rákérdeztetek, miért nem hívtalak titeket, vagy miért nem vettem fel a telefont, előjött a múlt, előjött minden. Nem akartam elmondani, mert én már el akartam felejteni. Most már tudom, hogy el kellett volna mondanom, na meg hogy semmit nem tudok megváltoztatni, ami történt, pedig szívem szerint visszatekerném az időt, és mindent másképp csinálnék. MINDENT.

Most pedig Ella, tőled akarok bocsánatot kérni, azért amit tettem. Először a forgatáson történtekért. Magam sem tudom mi ütött belém. Fogalmam sincs. Igazából ki voltam borulva, mert Zaynnel előtte beszéltünk. Ezt most nem részletezem, a végeredményt tudod. Szakítottunk...

Az este történtekért, meg tudom, hogy egy bocsánatkérés nem elég, semmi sem elég ahhoz, mert ezt megmagyarázni sem lehet. Sajnálom.

Tudom, hogy Harryvel azóta nem beszéltél, legalábbis élőben nem. Habár megoldani nem tudom ezt az egészet, de beszélj vele. Ő semmiről sem tehet. Én nyomultam annyira, igaz, a pia is eléggé elősegítette ezt az egészet, viszont azt tudom, hogy kihasználtam azt, hogy Harry nem volt teljesen magánál. Nem tudom mi ütött belém, de már nagyon megbántam mindent. SAJNÁLOM. Tudom, ezzel nem oldok meg semmit, de mi mást tudnék tenni? Csak tisztázni akarom a dolgokat, és ezzel a levéllel szerintem megtettem. Mikor ezt olvassátok, már nem leszek a városban, sőt a városban? A kontinensen. Ne keressetek, én se foglak titeket. Sokkal jobb lesz így, tudom. Még egyszer mindent sajnálok!”

                                                                         Abbie xx

                                                                                                                     

Egy nagy sóhajjal hajtottam össze a papírt és raktam bele a borítékba, és most jött a következő... Hisz nem csak a lányoktól kell bocsánatot kérnem, hanem a srácoktól is. Habár még mindig semmit nem számít szinte, de legalább megtettem mindent, amit tudtam.

„Zayn!

Először is bocsánat, bármi rosszat tettem, bocsánat! Nálam ezerszer jobbat érdemelsz, és igen örülök annak, hogy meg is találtad már. Perrie egy csodálatos nő, és mikor beszéltél róla, láttam a szemedben azt a csillogást.

Még mindig szeretlek, de ez most lényegtelen. Örülök annak, hogy te boldog vagy, és megtaláltad az igazi szerelmet. Ezzel a levéllel lezárok mindent, ami történt. Minden jót kívánok neked, és persze Perrienek is. Csak ennyi lettem volna... Nem is zavarok tovább.”

                                                                                             Abbie xx

És végül az utolsó levélbe kezdtem bele, de nem tudtam, mit írjak neki. Fogalmam sem volt, hogy kezdjem el. És arról, hogy mégis hogyan írjam le neki, ami bennem van, ne is beszéljünk. Fogalmam sincsen.

Aztán végül neki álltam, hisz pont ő az, akivel igen szemét voltam, tőle kell igazán bocsánatot kérnem. Én rontottam el mindent...

„Harry! Nem is tudom, hogy kezdjek bele, ha…”