Jó olvasást. :)
74. rész: The Party 2.
Rész
*Ella*
Pár percig csak álltam ott és néztem, ahogy...
Ahogy... Na, jó én ezt nem tudom kimondani. Csak éreztem, hogy a könnyeim
egymás után folynak végi az arcomon, és még mindig néztem. Nem kellett volna,
oda kellett volna mennem, de nem tudtam.
- Ella, mi a... – jött oda hozzám Louis. Viszont
csak annyit kellett tennie, hogy arra néz amerre én. Ekkor már csak azt vettem
észre, hogy odamegy hozzájuk. Még mindig néztem őket, néztem, ahogy Louis
odamegy Harryhez és elrántja onnan. Majd valamit beszélnek, és ekkor Harry rám
nézett. Láttam a szemében, hogy nincs magánál teljesen. Részeg volt, de akkor
is! Ilyet akkor se csinálhatott volna! Én csak megráztam a fejem, és kettesével
szedve a lépcsőfokokat rohantam fel az emeletre, majd a szobájába mentem, és
lehet túl erősen is, de becsaptam az ajtót. Csak nem akartam elhinni, hogy mit
csinált, na meg, hogy kivel, de szerintem ez most lényegtelen... A lényeg, hogy
mit! A nagy kérdés pedig az, hogy miért?
*Harry*
-
Mégis, mi a szent sz*rt művelsz? Mondd, mégis normális vagy? – ordított velem
Louis. Igaza volt. Nagyon is igaza volt. Nem is tudom mi ütött belém. Tényleg!
Fogalmam sincs, és igazából nem is emlékszem, hogy kerültünk ide, na meg, hogy
történtek meg ezek. Valahogy kiesett minden.
-
Én csak vele akartam beszélni, mielőtt Ellával megbeszéljük a dolgokat... –
mondtam a nem éppen jó érvet.
-
Hát jól megbeszélhettétek ezt az egészet egymás szájában! Esküszöm, nem ismerek
rád! Mi van veled? Csak meg kellett volna beszélned a BARÁTNŐDDEL, igen, mert
neked az is van, csak épp lehet, egy kicsit megfeledkeztél erről a tényről,
szóval meg kellett volna neki mondanod, hogy Abbie nagyon rámenős volt, és
olyan gyorsan történt minden, hogy nem tudtad lereagálni. És EZT még én is
tanúsítottam volna. Viszont amit most tettél, csak ellened tudom tanúsítani, és
szerintem nagy mázlista vagy, ha egyáltalán szóba áll veled! – mondta Lou, majd
ott is hagyott.
-
Most mi van Harry? Gyere vissza! Én szeretlek! – mondta Abbie nyávogósan, már
fájt a fejem is tőle.
-
Menj innen. – toltam el egy kicsit az utamból, hogy ki tudjak menni a
nappaliból.
Most
komolyan, mégis mi ütött belém? Egy nagy barom vagyok...
Hirtelen
felindulásból az emeletre siettem. Először bekopogtam a szobába, de nem jött
válasz, így benyitottam. Az ágyon ült és a telefonja a kezében volt. Sírt,
hallottam, hogy sírt, és miattam... Miattam, és én ezt már nem bírtam. Hogy
lehetek ilyen nagy barom?
Ő
csak egy pillanatra nézett fel, majd mikor meglátta, hogy én vagyok, újra a
telefonját kezdte bámulni. Ekkor vettem észre, hogy semmit nem csinál rajta. A
képernyő teljesen sötét volt...
-
Ella, én... – kezdtem bele, de ő közbe vágott.
- Nem
akarok beszélni veled. - nézett rám, viszont most mélyen a szemembe.
-
Csak adj öt percet és megmagyarázom.
-
Mégis mit? Mert, hogy ezen nincs mit megmagyaráznod, az is biztos! – mondta,
már a sírástól elcsukló hangon.
Nem
tudtam, mit csináljak. Tényleg! Fogalmam sem volt. A híres Harry Styles
elcseszett mindent...
Hirtelen
felállt, majd az ajtó felé indult. Pont kilépett volna rajta, mikor észbe
kaptam, és utána siettem, majd visszahúztam.
*Ella*
Csak
ki akartam jutni a szobából.
Mikor
visszahúzott, próbáltam kirántani a karom a kezéből, de nem hagyta. Becsukta az
ajtót, engem meg finoman neki tolt.
-
Engedj el, kérlek... – mondtam végül nagy nehezen, mivel ajkai csak pár centire
voltak az enyéimtől. Láttam a szemében a megbánást, láttam a szemében a szomorúságot,
de nem tudtam sajnálni. Nagyon nem...
Azt
mondják, hogy a szeretetet és a gyűlöletet nagyon kevés választja el egymástól.
Könnyen át lehet esni a másik oldalra...
Nem,
dehogy. Nehogy azt higgyétek, hogy
gyűlölöm... Soha nem tudnám őt gyűlölni... Inkább csak valami furcsa érzés van bennem, amit próbálok megfejteni.
Ajkai
súrolták az enyéimet, és ekkor ugrott elő, hogy mit csinált pár perce. Eltoltam
magamtól, majd a szekrény felé indultam.
-
Haza megyek... – csak ennyit mondtam, miközben pakoltam is bőröndömbe a
cuccaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése