Sziasztok! Itt a következő rész! Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)                                        
                                                                 Jó olvasást! :)
                                                                                                        

68. rész: What are you doing here?

*Joana*

Egy ideig csak álltunk, és bámultunk egymásra. Megszólalni nem tudtam, annyira meglepődtem.

- Te mit keresel itt? - bukott ki mindkettőnkből szinte egyszerre ugyan az a mondat.

- Joana, ki az? – kérdezte Louis, és közben azt vettem észre, hogy már mellettem áll. – Hát te ki vagy? – tett fel egy újabb kérdést Lou, én meg még mindig megszólalni se tudtam.

- Na, jó ez így elég gázos... Csak Zaynt keresem. – na ennél a mondatnál még jobban kikerekedett szemekkel néztem rá. Mi az, hogy Zaynt keresi? Ez ismeri őt? Azt hogy? Még mindig szótlanul álltam, és csak hallottam a hangokat a nappaliból. Ugyan is Louis ment szólni Zaynnek.

- Úristen de barom vagyok, elfelejtettem... – jelent meg hirtelen mellettem Zayn, mire egy kicsit összerezzentem, mert nagyon máshol járt az agyam...

- Bocsánat... – nyögtem ki végül, majd a nappaliba siettem, karon ragadtam Ellát, és magammal húztam a konyhába.

- Mi történt? – kérdezte, de én még mindig ki voltam akadva, fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem. – Mondd már, hallod?! Föld hívja Joanat! - türelmetlenkedett mellettem barátnőm.

- Abbie... – nyögtem ki végül, mire Ella kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Hogy mi?

- Jól hallottad, Abbie. – mondtam még egyszer. Majd már csak azt vettem észre, hogy Ella kisiet a nappaliba.

*Ella*

Mikor Joana kimondta a nevét, rájöttem, hogy nem láttam rosszul múltkor, amit láttam. Ő volt az, de én meg bebeszéltem magamnak, hogy az nem lehet. Viszont akkor mégis igaz...

- Mi a baj? – kérdezte Harry a fülembe suttogva, miközben hátulról átölelt.

- Ő az, Abbie. – csak ennyit mondtam, és ezután, azt vettem észre, hogy Zayn vigyorogva közeledik felénk, Abbievel az oldalán.

Kettőjük között cikázott a tekintetem. Nem akartam megbántani Zaynt, viszont Abbivel pedig nem akartam beszélni.

- Ella, Harry, ő itt Abbie, a barátnőm. – mondta Zayn. Na és itt volt az a pont, amikor majdnem kibújtam Harry öleléséből, és rohantam fel az emeletre, de nem tettem. Csak is Zayn miatt nem.

- Hello, Harry vagyok. Örülök, hogy találkoztunk végre, így már tudom, hogy Zayn miért volt ilyen fura mostanság. – mondta Harry, megszorította egy kicsit a kezem, gondolom arra célzott, hogy mondanom kéne valamit. Nagyot sóhajtottam, és belekezdtem.

- Hello Abbie, rég láttuk egymást. – mondtam, nem túl nagy életkedvvel. Ennyi tellett tőlem, és ezt is úgy éreztem, hogy már túlzás volt. Csak ki akartam kerülni ebből a szobából... Láttam Zayn-en, hogy nem érti, hogy mégis honnan ismerjük mi ketten egymást, de végül Abbie valamit mondott neki, olyan halkan, hogy mi Harryvel nem is hallottuk, majd már csak azt láttam, hogy Zayn bólint egyet.

- Itt van Paul! Indulunk! – hallottam Louis hangját a bejárati ajtó felől. Mindenki elindult kifele, és már én is mentem volna utánuk, mikor Harry visszahúzott magához.

- Minden rendben? – kérdezte, mélyen a szemembe nézve.

- Épp szembesültem azzal, hogy a volt legjobb barátnőm Zayn barátnője, de ááá persze, minden rendben. – mondtam.

- Oké, oké, én csak megkérdeztem valamit... Nyugi már. – mondta Harry, és már indult volna kifele, de most én húztam vissza őt.

- Bocsánat, nem akartam így válaszolni, én csak... – kezdtem bele a mondatba, de Harry egy csókkal szakított félbe.

- Semmi gáz. Nyugi, minden rendben lesz, csak tisztáznotok kell egyet s mást. – mondta, miközben végig simított az arcomon. Elmosolyodtam, és szorosan megöleltem.

- Mondtam már, hogy szeretlek?

- Hát nem is tudom, talán... Viszont bármikor szívesen elviselem, hogy halljam azt az egy szót. - mondta vigyorogva.

- Akkor... Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek... – kezdtem el gyorsan hadarni, de a végén már elnevettem magam.

- Én is téged. – mondta még mindig vigyorogva Harry, mire én szorosan megöleltem majd egy puszit adtam neki.

Megfogtam a kezét, és együtt indultunk az ajtó felé. Már mindenki ránk várt, és elég türelmetlenek voltak, hisz ez nem is meglepő, elég sokáig maradtunk még bent Harryvel. Gyorsan beültünk a kisbuszba, majd el is indultunk a forgatás helyszínére. Útközben megtudtam, hogy Abbie is szerepel a klipben, és nem fogjátok elhinni, hogy milyen szerepe van! Táncos, mint én! A híres Abbie Dawnson, aki mindig is utált táncolni, és csomószor leszólt, hogy minek űzöm még mindig ezt a sportot, meg hogy nem érti, hogy lehet ezt élvezni, hirtelen bekerül egy klipbe, ahol táncolnia kell?! Hát nem meglepő? Vajon még mit nem mondott el nekünk, vagyis inkább, még mit hazudott nekünk?

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)
                                                               Jó olvasást. :)

67. rész:  A week later

*Ella*

Egy hét telt el azóta. Egy teljes hete rágódom ezen az egész Abbie-s dolgon. Lehet fel kellett, volna hívnom? Hisz ha akart volna, akkor simán elérhetett volna, nem? Lehet nincs igazam... Úgy gondolom, ha nagyon akar, megtalál. Nem fogok megint én azzal bajlódni, hogy valahogy kapcsolatba lépjek vele. Igazából érdekel az igazság, érdekel az, hogy jól láttam-e azt, amit láttam, vagy mégsem Abbie volt az. Bár, a napok folyamán egyre jobban annál tartok, hogy nem ő volt. Hisz ez hülyeség... Joananak még mindig nem mondtam el. Igazából ő már túllépett ezen. Mindig mondja, hogy hagyjam ezt az egészet, és gondoljak arra, hogy most hol vagyunk és hogy nemsokára forgatás. Vagyis a nemsokára, az holnap van. Igen, holnap lesz a forgatás első napja, és izgulok, egyben pedig nagyon várom. Biztos kész káosz lesz a holnapi nap, hisz a srácokkal egy forgatás elég nehezen mehet. – itt elnevettem magam, miközben elképzeltem, hogy minden mást csinálnak csak azt nem, amit kéne...

- Mi olyan vicces? – jött be Harry a szobába, és leült mellém az ágyra.

- Semmi. – mondtam nemes egyszerűséggel, azonban Harry még mindig kíváncsian próbálta elkapni a tekintetem. – A forgatáson gondolkoztam.

- Izgulsz mi? – mosolyodott el, mire én csak bólintottam. – Pedig nem kell.

- Azért biztos benned is van egy kis izgulás. – mosolyodtam el.

- Bennem nincs! Max majd Louis lesz bezsongva holnap.

- Hűű, hát az akkor jó lesz... – nevettem el magam.

Mivel már mindketten alváshoz készek voltunk, és elég későre járt ahhoz képest, hogy holnap igen korán fogunk kelni, hozzá bújtam, ő pedig átölelt. Majd még egy kicsit beszélgettünk, aztán mindkettőnket elnyomta az álom. 

*Joana*

- Jóóó reggelt!! – rontott be Louis a szobába. Nem is tudom hány óra lehetett, viszont azt tudom, hogy én még nem tudok felkelni. Igazából ennyi volt az ébresztő, mivel Lou már ment is ki, és ha jól hallottam, Harryékhez ment be utánunk.

- Hány óra van? - kérdeztem, vagyis inkább lehet csak nyöszörgésnek lehetett mondani, mivel még félálomban voltam. Éreztem, hogy Niall felül az ágyban, és gondolom a telefonjáért nyúlt, mivel mondta is az időt.

- Ez nem normális... Hajnali négy óra van! – mondta, miközben hanyatt feküdt az ágyon.

- Minek kell ilyen korán felkelni? – kérdeztem még mindig csukott szemmel.

- Mondjuk, ha most felkelünk, tuti időben elkészülünk, ebben igaza van, de én most még fel nem kelek. – mondta Niall, mire én elnevettem magam.

- Oké, akkor maradjunk még. – mondtam, miközben hozzá bújtam.

- Maradhatunk, de én már nem tudok vissza aludni.

- Én sem. – nevettem el magam. Igen fáradt voltam még, de visszaaludni már nem tudtam volna.

Végül még egy kicsit maradtunk, aztán elkezdtünk készülődni. Én bevonultam a fürdőszobába, amit lehet Niall egy kicsit ellenzett, volna hirtelen, de én gyorsabb voltam, mint hogy bármit is tudott volna mondani.

Mivel csak úgy gyorsan kikaptam egyik fehér pólómat, majd a farmeromat a szekrényből; nem volt valami változatos összeállítás, de hát ez van;. Végül feltettem egy kis sminket és már készen is voltam. Mikor visszamentem a szobába, Niall már nem volt ott. Hát igen, biztos éhes volt.

Énis lementem a konyhába. Nagy meglepetésemre egy tál fogadott, teli szendvicsekkel.

- Ki volt ilyen angyal, hogy csinált reggelit? – kérdeztem, miközben már el is kezdtem enni.

- Ella. – jött egyszerre mindenkitől a válasz, mire barátnőmre néztem.

- Most visszaadtam a múltkorit. – mondta mosolyogva. Na igen... És ezzel meg is mentett.

Mikor már mindenki, mindennel kész volt, leültünk a kanapéra, kivéve Liamet és Louist, mivel ők a földön ültek, és eredetileg tv-t néztünk volna, de végül csak beszélgettünk.

- Paul hívott, mindjárt itt van. – mondta Liam, mikor lerakta a telefont. Én gyorsan felrohantam az emeletre a sapkámért és az egyik fekete sálamért, na meg persze a fényképezőgépemért. Gyorsan még bementem a fürdőszobába is.
 - Indulás a forgatásra! - gondoltam magamban.

Még utoljára átgondoltam, hogy mindenem megvan-e, majd elindultam lefele a többiekhez. Pont a lépcső aljához értem, mikor csöngettek.

- Nyitom. – mondtam, és már nyitottam is a bejárati ajtót. Viszont azzal találtam szembe magam, akire egyáltalán nem számítottam...

Sziasztok! 
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!! Na meg persze a másik fontos esemény: Happy Birthday Louis!! :D <3 
Nem is húzom tovább az időt. Köszönöm az értékeléseket és a komit is!! Itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog.
                                                                       Jó olvasást. :) 

66. rész: It can't be real...

*Joana*

Pont akkor értem a kisbuszhoz, mikor a srácok. Niall mellém húzódott, és megfogta a kezem, majd éreztem, hogy ujjait összekulcsolja az enyémekkel. Ekkor néztem elsőnek a szemébe. Azok a kék szemek, úristen... Elmosolyodtam.

- Mi a baj? – kérdezte. Hát igen... Egyből levágta, hogy valami nem stimmel. Én csak megráztam a fejem és szorosan megöleltem. Egy ideig csak egymást ölelve álltunk, majd Paul szólt, hogy szálljunk be a kisbuszba. Niall értetlenül nézett rám. Majd miközben vártuk, hogy mindenki beszálljon utánunk a kisbuszba, gyorsan elhadartam neki, hogy mi történt.

- Biztos nyomós oka volt rá, hogy nem hívott fel titeket. – mondta, miközben végigsimított a hátamon. Konkrétan bekönnyeztem, miközben elmondtam neki a történteket, mert igen... Hiányzott Abbie, és azt hiszem, most is hiányzik. Nem kellett volna olyan bunkó lennem vele, de nem tehetek arról, hogy összezavart, hogy hirtelen itt összetalálkoztunk. Csak, az húzott fel, hogy tudom, nem az igazat mondta el. Idegesít, hogy nem tudom mi történt vele, mi az oka annak, hogy nem keresett minket. Mert mi Ellával több héten keresztül próbálkoztunk, hogy elérjük őt. Ha szerencsénk volt fel is vette a telefont, de akkor is gyorsan lerázott minket. Szóval egy idő után feladtuk, most meg itt tartunk. Csak azt nem értem, hogy állítólag legjobb barátnők voltunk, és így nem akarta fenntartani a kapcsolatot velünk, most meg hazudott nekünk. Lehet, hogy igaza van Niallnek, és nyomós oka volt rá, de akkor meg itt vagyunk neki, és segítünk bármiben, ezt ő is tudja. De ha nem, hát nem...

Szóval megvártuk, amíg mindenki beszáll a kisbuszba, és végül elindultunk haza fele. Viszont útközben észrevettem, hogy valaki hiányzik.

- Hol van Zayn? – kérdeztem. Mire több helyről kaptam egyszerre választ, viszont a lényege ugyan az volt mindegyiknek: Dolga van, ezért ő elment valahova, amit pedig nem árult el.

Oké... Ettől nem lettem okosabb, de legalább azt tudom, hogy nem ott ácsorog az épületnél egyedül, mert ott hagytuk. Igen, ez is megfordult a fejemben, nem is tudom miért, hisz elég vicces lenne, hogy valakit csak úgy szimplán ott felejtünk.

Egész hamar hazaértünk. Igen... Elég furcsa azt mondanom, a One Direction házára, hogy haza, de most egy jó ideig itt fogunk lakni Ellával, tehát most ezt tekintem annak.

*Ella*

- Nyugi, minden rendben lesz. Majd megbeszéltek mindent, nyugodtan, és hidd el, rájössz, hogy volt oka annak, hogy nem hívott titeket fel. – mondta Harry, mikor a nappaliba mentünk, és leültünk a kanapéra.

- Remélem, igazad van. – mondtam.

- Persze, hogy igazam van, miért ne lenne igazam? – vigyorgott Harry.

- Ez kicsit sem volt egoista. – nevettem el magam.

- Na, végre, nevetsz! – mondta, miközben átölelt, én meg hozzá bújtam.

Többiek szétszéledtek a házban, így ketten ültünk a nappaliban, és beszélgettünk. A próbától kezdve, régi vicces történetekig, tényleg mindenféléről! Teljesen elterelődött a figyelmem az Abbie-s dologról. Hálás vagyok Harrynek, hogy mindent megpróbált, hogy ne azon agyaljak. Nélküle valószínűleg valahol az egyik utcában sétálnék, és gondolkoznék, hogy mit kéne csinálni, vagy éppen mi az a nyomós ok, amiért nem hívott fel minket Abbie.

Igazából Joanaval kéne beszélnem, ugyan is van valami, amit nem mondtam még el neki... Viszont amíg nem vagyok biztos abban, amit láttam mielőtt elindultunk volna haza, nem is fogom neki elmondani. Hisz simán összekeverhettem valakivel... Igen. Biztos összekevertem, hisz az lehetetlen, hogy őt láttam volna. Ez nem lehet igaz... Biztos, hogy nem ő volt az.

Sziasztok! Itt a következő rész! NAGYON köszönöm a komikat és az értékeléseket is! :)
                                                                          Jó olvasást. :)

65. rész: Abbie...

*Ella*

Mikor megláttam, hogy Joana mit, vagyis inkább úgy mondom, kit nézett annyira, nagyon meglepődtem. Mégis mit keres itt?

- Hát te? - kérdezte Joana egyből, miután köszöntünk neki.

- Barátommal találkozom itt, de miközben vártam észrevettelek titeket, így gondoltam ide jövök. Amúgy, ezt én is kérdezhetném tőletek... – válaszolt, úgy mintha ez tök egyértelmű lenne, hogy itt Londonban találkozunk vele, miután Joanaval úgy tudtuk, hogy Los Angelesbe költözött a szüleivel.

- Tudod jól, hogy értette a kérdést, Abbie... – mondtam, mert egy kicsit felhúzott, hogy talán hazudott nekünk, mikor elköszöntünk egymástól, már majdnem 2 éve...

Abbie, teljes nevén Abbie Dawnson, legjobb barátnőnk volt. Vagyis inkább mondhatnám szinte testvérünknek, hisz mi hárman, olyanok voltunk egymásnak, mint 3 testvér. Mindent meg tudtunk beszélni, tényleg, bármit! Viszont 2 évvel ezelőtt Abbie szülei jobb állást kaptak Los Angelesben. Eléggé lesokkolt minket a hír, hisz tudtuk, hogy nagyon sok ideig nem fogunk vele találkozni. Azzal nyugtatgattuk egymást, hogy majd beszélünk telefonon, meg skype-on. Viszont ebből szinte semmi nem lett. Több mint egy éve nem is tartjuk egymással a kapcsolatot. Kicsit sokkoló hirtelen csak úgy találkozni vele, Londonban, mikor száz százalékig biztos voltam benne, hogy Los Angelesben él.

- Szóval? – kérdezte Joana, miután Abbie csak nézett minket, és semmit nem mondott.

- Tudjátok... Én szólni akartam, de... – kezdett bele, de Joana közbe vágott.

- Most komolyan azt akarod velünk közölni, hogy már egy jó ideje itt élsz Londonban, és még csak fel sem hívtál miket, hogy bocsesz, de kicsit közelebb vagyok, mint gondolnátok? Vagy talán nem is Los Angelesbe költöztetek két éve, hanem ide, Londonba?

Hát igen… Joana a számból vette ki a szavakat, csak én nem akartam Abbiet így letámadni. De most komolyan, legalább felhívhatott volna, hisz elvileg legjobb barátnők voltunk...

- Én csak... Nem is tudom. Már több mint egy éve nem is beszéltünk egymással, és milyen lett volna, ha csak úgy felhívlak titeket?

- Mondjuk normális? Normális reakció arra, hogy állítólag a legjobb barátnőidet értesíted arról, hogy közel vagy hozzájuk! Tudod mennyire ki voltunk, mikor elmentél? Iszonyatosan hiányoztál, aztán egyre többször nem értél rá velünk beszélgetni... – mondtam, mert már én sem bírtam tovább csöndben maradni.

- Jó, oké, fel kellett volna, hívjalak titeket, bocsánat. – mondta Abbie, mire kínosan elnevettem magam. Ez egyre érdekesebb kezd lenni.

- Miért nem mondasz igazat, legalább most?

- Jó tudjátok mit? Higgyetek, amit akartok! Nem érdekel. Fogalmatok sincsen, min mentem keresztül ebben a 2 évben. Először nagyon megörültem, hogy találkoztunk, de rájöttem, hogy kár volt idejönnöm hozzátok! – mondta Abbie, és már el is sietett.

Joanaval, csak összenéztünk, és bámultunk magunk elé. Lehet kicsit durvák voltunk, bár nem! Szerintem igen is jogunk van tudni, hogy miért is nem hívott fel minket, hogy Londonban van. Hisz legjobb barátnők voltunk, vagy talán tévedtem, mikor annak gondoltam? Én már nem tudom, mi folyik itt... Bámulásom közepette, arra lettem figyelmes, hogy Harry engem néz. Láttam, hogy gyorsan oszt pár aláírást még, 

és ezután, már csak azt vettem észre, hogy közeledik felém. Túl jól ismer...

- Mi a baj? – mondta, szinte már suttogta a fülembe azzal a rekedtes hangján. Én csak megráztam a fejem, és szorosan megöleltem. Fejemet a vállába túrtam, és nagy levegővétellel, beszívtam azt a mámorító illatát. Akaratom ellenére is azt éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel... Rosszul esett, nagyon rosszul, hogy még csak fel sem hívott minket. Már túlléptünk rajta Joanaval, túlléptünk azon, hogy nem akarja velünk fenntartani a kapcsolatot. Erre pedig hirtelen megjelenik Londonban, pont ott, ahol mi vagyunk. Most komolyan, mennyi az esély erre? Hát igen… nem sok, de nekünk mégis sikerült. Sajnos...

- Menj vissza a srácokhoz. Neked ott a helyed. – mondtam, mosolyt erőltetve az arcomra.

- Dehogy megyek, nekem itt a helyem. – ölelt meg Harry újra szorosan, vagyis csak akart, mert én nem engedtem neki.

- Menj. Majd utána beszélünk. – mondtam, mire ő nagy nehezen bólintott.

- Sietek. – mondta, majd adott egy gyors puszit, és már ment is vissza a srácokhoz. Joana felé fordultam, és ekkor kitört belőlem a sírás. Ahogy láttam, neki se kellett sok, ahhoz, hogy ne bírja tovább tartani magát...

- Jajjj, te! Gyere ide. – mondta, miközben megölelt. Nem tudom miért, hisz már 2 éve nem találkoztunk vele, de nagyon megzavart ez a találkozás. Konkrétan olyan érzés volt, mintha lejátszódna bennem az a pár év, amit hárman együtt töltöttünk. Igen... Az a legnagyobb bajom, hogy hiányzott. Vagyis azt hittem ez csak múlt időben létezik, de nem... Még most is hiányzik. Joananak is, csak ő jobban tudja tartani magát nálam. Én már nem bírtam tovább. Lehet, túl reagálom ezt az egészet, vagy én nem tudom, de Abbien azt láttam, hogy szinte egyáltalán nem viselte meg, hogy el kellett válnunk egymástól. Hisz, mondom, olyanok voltunk, mint 3 testvér!

- Na menjünk, mert a srácok is a kisbusz felé tartanak már. – mondtam, miután már vagy tíz perce, csak álltunk Joanaval magunk elé bámulva. Láttam, vagyis éreztem, hogy Harry a tekintetemet akarta elkapni, de direkt nem néztem a szemébe, mert tudtam, hogy akkor csak megint nem fogom tudni tartani magam tovább, ami pedig a sajtónak igen jó téma lehet... Igen, vagy öt fotós körözött itt a srácok közelében, egyfolytában. Szóval csak odamentem hozzá, majd éreztem, hogy megfogja a kezem és megszorítja azt. Erre ránéztem, és láttam a szemében, hogy nem érti mi a baj; hisz miért is értené…

Mikor a kisbuszhoz értünk, Harry hirtelen megállt, és magával szembe fordított.

- Na jó én ezt nem bírom. Mi a baj? – kérdezte.

- Majd ha haza értünk, megmondom, jó? Nyugi, nincs nagy baj! Sőt inkább ez nem is baj, hanem sokkoló találkozás egy volt legjobb barátnővel... – motyogtam, majd megöleltem őt. Ilyenkor mindig be szoktam csukni a szemem és imádom beszívni az illatát, most sem tettem másképp. Viszont mikor egy kis idő után kinyitottam a szemem, szinte tátva maradt a szám.

- Úristen. – csak ennyit mondtam, vagyis inkább csak ennyit tudtam kinyögni...

Sziasztok! A blog megkapta a 2. díját, amit NAGYON köszönök Tündii-nek!! :D <3

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj a 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küld tovább 11 blognak!

11 dolog magamról: 

1. Már nagyon várom a karácsonyt. *-*
2. Kiss you klipjét is iszonyatosan várom. :D <3
3. 16 éves vagyok.
4. Mikor kijöttek az európai turné dátumok, majdnem úgy volt, hogy el tudok menni a berlini koncertre, de aztán nem lett belőle semmi... :(
5. nagy álmom kijutni Londonba, és találkozni 1D-vel, na meg Austin Mahone-al és barátjával Alexel is... <3
6. Valószínűleg nem sokára elkezdek egy másik blogot, ami kicsit el fog térni ettől a blogtól, de persze az is 1D-ről fog szólni... Remélem azért azt is fogjátok olvasni. :D
7. A Take Me Home albumról, a Kiss You, és a Heart Attack, a kedvencem. Viszont, persze az összes számot imádom! <3
8. Imádok táncolni! :D 
9. Directioner forever :D <3
10. Nem sok blogot olvasok, viszont amiket olvasok, azok mind nagyon jók! Ez volt a legfőbb ok arra, hogy én is belekezdtem ebbe a blog írásba, mert gondoltam miért ne? :D Most meg megkaptam a 2. díjat!! :D <3
11. Épp infó órán válaszolok a kérdésekre, és írom meg ezt az egész díjas dolgot... :D Bár csak este rakom fel... (igen, és ez egy közérdekű közlemény volt)

Válaszaim a 11 kérdésre:

1. Ki a kedvenced? Mindegyikőjüket ugyanannyira imádom, viszont ha választani kell, akkor Harry. :)
2. Miért? Hát... Igazából mikor megismertem őket, a szeme, göndör fürtjei voltak azok amik megfogtak. <3 De persze, nem ez a legfőbb ok arra, hogy miért, egy teljes regényt tudnék írni erről... :D 
3. Melyik a kedvenc albumod? Take me home és Up all night :D nem tudok választani...
4. Rendszeresen olvasod a blogom? Igeeen, és imádom!(bocsi, hogy nem szoktam komizni... Viszont általában mindig esténként telefonról szoktam olvasni, és úgy kicsit hosszadalmas lenne bejelentkezni hozzá, meg hasonlók... Szóval igen az ok az hogy lusta vagyok. :D de IMÁDOM a blogod!!!)
5. Van kedvenc bandád/énekesed az 1D-n kívül? Igen, van, Austin Mahone, Cody Simpson, Little Mix, Union J. :)
6. Mi a véleményed Taylor-ról? Hátöö... Amit így elsőre leírnék róla, az nem lenne valami szép... Igazából sose kedveltem Taylort, most meg nem tudom mit higgyek róla. A lényeg hogy nagyon nem csípem.
7. Kedvenc csoki? Az Oreo-s milkaaa :D <3
8. Van twittered? Van. :D (btw @Dori1519)
9. Ha van, követed a srácokat? Perszeee, mikor csináltam twitter profilt, akkor a barátnőm után ők voltak az elsők akiket bekövettem, ez alap. :D
10. Az osztályodban hány Directioner van még? 3 :)
11. Kedveled Rita Ora-t, és Ed Sheeran-t az 1D-n kívül? Rita Ora-t annyira nem kedvelem, viszont Ed Sheerant imádom! :)

Az én 11 kérdésem:

1. Mióta szereted a 1D-t?
2. Hány éves vagy?
3. Rendszeresen olvasod a blogom?
4. Ha elkezdenék egy másikat, akkor azt olvasnád? 
5. Melyik a kedvenc számod az új albumról?
6. Mit gondolsz Haylor-ról?
7. Van twittered? 
8. Ha igen, meg tudod adni? (bekövetlek :D)
9. Mi az az első öt hely, ahova el szeretnél jutni?
10. A 1D-n kívül milyen előadókat szeretsz még?
11. Már nem tudom mit kérdezzek szóval az utolsó pedig ez...: Ha egy olyan helyzetbe kerülnél,  hogy vagy mindegyikőjükkel pár percet, vagy csak az egyikőjükkel, akit te választasz, egy napot tölthetsz el, melyiket választanád? :) 

Blogok: 

http://mystoryandthe1d.blogspot.hu/

http://harryzayn1d.blogspot.hu/

Mivel gondolom annak nem lehet visszaküldeni akitől kaptam szóval ennyi lenne... :/ Nem olvasok többet. :)

u.i.: Bocsánat, de csak holnap tudom hozni a részt, viszont ígérem extra hosszú lesz!! Na meg mivel most szünet lesz megpróbálok minél több részt hozni! :)

Sziasztok! Itt a következő rész. Igyekeztem hosszabbat írni, mivel több mint egy hete nem volt új rész. Remélem tetszeni fog. :)
                                                                 Jó olvasást. :)

64. rész: The first rehearsal

*Zayn*

Mikor hazaértem teljesen sötét volt az egész házban. Gondoltam mindenki alszik már, hisz mégis hajnali 2 óra volt. Viszont tévedtem.

- Jézusom. – kiáltott fel mellettem valaki, és rájöttem hogy Ella volt az.

- Sss, nyugi. – nevettem el magam. – Te mit csinálsz ilyenkor?

- Csak inni jöttem le, viszont én is kérdezhetném ezt tőled, te csavargó. – mondta, miközben bementünk a konyhába. Felkapcsoltam a lámpát, Ella pedig akkor már a pulton ült egy pohár vízzel a kezében.

- Kényelmes a pólója, mi? – kérdeztem direkt, mikor megláttam, hogy Harry egyik pólója van rajta.

- Hát, khm... Ja, az... – mondta Ella elpirulva, én meg csak mosolyogtam rajta.

- Na, én megyek, mert fáradt vagyok. – mondtam, viszont mielőtt elindultam volna felfele a lépcsőn, Ella szólt, hogy ő is jön, így együtt mentünk fel az emeletre.

- Akkor jó éjt. – mondtam halkan.

- Neked is. – mondta, majd bement Harry szobájába. Én a fürdöszobába mentem, lezuhanyoztam, és fogat mostam. Majd végre a szobámba értem, ahol csak egy dolgot csináltam: ledobtam magam az ágyra, és már aludtam is.

*Harry*

Mikor felébredtem, még Ella aludt. Méghozzá nagyon aranyosan. Elmosolyodtam, és csak néztem, miközben alszik mellettem.

Ekkor támadt egy ötletem, ami miatt biztos vagyok, hogyha megtudja, meg fog ölni, de megéri kockáztatni. Telefonomért nyúltam, majd lefotóztam, és végül twitterre ezzel a szöveggel raktam ki: „Jó reggelt!! Nem is kezdődhetne jobban a nap, mikor reggel a szerelmed mellett ébredsz fel. <3”

- Mit csinálsz? – szólalt meg Ella hirtelen mellettem.

- Semmit. – mondtam, lehet túlságosan hirtelen, de szerencsére még túl reggel volt neki, hogy bármi is gyanúsnak tűnjön a viselkedésemben. - Hogy aludtál? – kérdeztem felé fordulva, mire ő elmosolyodott.

- Jól, és te?

- Én is. – feleltem a kérdésére, mire ő elnevette magát. – Mi az? – kérdeztem már én is nevetve.

- Semmi, semmi. – mondta végül, mikor fölé hajoltam.

- Aha persze. – mosolyogtam, miközben mélyen a szemébe néztem.

- Jóóóóó reggelt!! Keljetek fel, álomszuszékok, mert próbára kell menni! - hallatszott, be a szobába kintről, ahogy valószínűleg a szembe lévő szobába, tehát Niallékhoz kopog be Louis, majd hallatszott a reagálása Niallnek is, mivel valószínűleg Lou csak úgy berontott a szobába.

- Következők tuti mi leszünk. - mondta nevetve Ella.

- Tudom. – mondtam, majd megcsókoltam. Következő percben, már hallottuk, ahogy Louis hozzánk szól be, viszont ami meglepett az az, hogy nem nyitott be. Bár, nem mintha annyira zavart volna.

- Na, készüljünk, mert el fogunk késni. – szakította meg Ella a csókunkat, mire én csak megráztam a fejem.

- Nem nyitott be, szóval nem olyan sürgős. – vigyorogtam.

- Aha persze, és... – kezdett bele Ella a mondatba, de én egy csókkal félbeszakítottam, ő pedig a hajamba túrva csókolt vissza.

- Na, gyerünk. Mennünk kell. – szakította meg a csókunkat újra, majd kissé eltolt magától, és így pont ki tudott bújni alólam. Én csak hanyatt dőltem az ágyon és néztem, ahogy áll és várja, hogy én is felkeljek.

- Nekem nincs kedvem sehova menni... – mondtam, miközben behunytam a szemeimet.

- Pedig muszáj lesz. Sőt, ma van az első próba, kíváncsi vagyok, mit táncolunk, szóval gyerünk! – mondta Ella vigyorogva, és már ment is a bőröndjéhez, mivel még nem volt ideje kipakolni.

Végül, lassan, de én is nekiálltam készülődni. Olyan fél óra múlva, készen is voltunk, és együtt mentünk le a lépcsőn.

- Pont időben! Paul most ért ide értünk. Indulunk! – mondta Liam. Mire én csak nagyot néztem. Hisz volt egy nagy baj... Iszonyatosan éhes voltam.

- Kérsz? – jött vissza mellém Ella, igazából hirtelen azt se tudtam hol volt, viszont mikor ránéztem, meglepődtem.

- Ezt honnan vetted?

- Tudod... Erre jók, a legeslegjobb barátnők. – mondta vigyorogva Ella, miközben Joanaval összenéztek.

- Khm... Hallottátok! – mondtam a srácoknak.

- Azt, hogy erre jók a legeslegjobb barátnők? Nem a barátnőid vagyunk. – mondta vigyorogva Niall.

- Hahaha... nagyon vicces. – mondtam Niallre nézve, de a végén elnevettem magam.

- Tessék. – adta végül oda Ella az egyik szendvicset.

- Köszi. – mondtam, miközben adtam egy puszit neki, és a szendvicseket majszolva indultunk el a többiek után. Beültünk az autóba, és már indultunk is.

*Joana*

Az út körülbelül tíz perc volt. Amin meglepődtem az, az, hogy igazából mi is csak ma tudtuk meg, hogy pontosan hol lesz a próba, és így is egész sokan voltak a bejáratnál. Hát igen... Mondjuk ezen nem kéne meglepődnöm, hisz a directionerek, bármit kiderítenek, de most komolyan... Bármit.

Szóval, mi Ellával csak gyorsan bementünk az épületbe, a srácok pedig még osztottak pár autógrammot, meg pár fotót is csináltak a rajongókkal.

Ella elment átöltözni, hisz nemsokára elkezdődik a próba. Láttam, hogy a srácok, már jönnek befele, így a bejárathoz mentem, és mikor beértek, indultunk Paul után. Végül egy nagy teremben kötöttünk ki, ahol már bent volt az összes táncos, közük Ella is, és mikor megláttam, hogy kivel beszélget, egyből odasiettem hozzájuk.

- Danielle, ő itt a barátnőm Joana Gilbert. – mondta Ella, egyből mikor mellé értem.

- Szia! Danielle Peazer. – nyújtotta a kezét Danielle felém. Kezet fogtunk, és én csak vigyorogni tudtam, miközben Elláék a táncról beszéltek.
- Bocsánat, mindjárt jövök. – mondta Danielle, majd a terem bejárata felé indult. Mikor Ellával utána néztünk, egyből megértettük, hova sietett el ilyen hirtelen.

*Liam*

- Szia. - ölelt át hirtelen valaki hátulról, vagyis inkább úgy mondom, hogy Danielle, hisz egyből tudtam, hogy ő az.

- Szia! – fordultam szembe vele. – Hiányoztál. – mondtam, miközben csak öleltük egymást, majd megcsókoltam.

- Te is nekem. – mondta mosolyogva.

- Gyerünk, kezdjük a próbát! – hallottuk, ahogy Paul rászól mindenkire, igen... beleértve minket is. Nagyon nem volt kedvem ehhez, de hát a munka kötelez. Mi a srácokkal a terem egyik oldalába mentünk próbálni, a táncosok pedig a másikba. És ezzel elkezdődött egy jó hosszú, egész napos próba. Amit mi a srácokkal mindig is elhülyéskedünk, jól érezzük magunkat, de igazából, elég fárasztó...

*jó pár óra múlva, a próba végéhez érve*

- Jól van. Ennyi volt mára! – mondta Joe. Nem is tudom hányszor próbáltuk el a táncosokkal csak azt az egy számot, mivel pár nap múlva forgatni kezdünk, nekik meg kellett tanulniuk a táncot, nekünk meg tudni kell, hogy ki miért, és hova fog majd menni a klipben.

*Joana*

Mivel nekem nem volt különösen dolgom egész nap, még jó hogy általában, mindenhova magammal viszem a fényképezőmet. Szinte végig fotóztam őket, és szerintem egész jó képek is készültek.

- Jók voltatok. – mondtam Niallnek, mikor odajött hozzám, és adott egy puszit.

- Köszi. – mosolygott, és ledobta magát a székre.

- Csak nem elfáradtál?

- Hát, de... Tudod milyen fárasztó végig hülyéskedni az egész napot?

- Kellett nektek végig hülyéskedni. – nevettem el magam.

Egész gyorsan összeszedtük a cuccunkat, majd olyan hat óra fele léptünk ki az épületből. Pár rajongó várakozott kint, így miközben a srácok megálltak pár percre, mi Ellával kicsit arrébb várakoztunk. Mikor észrevettem, hogy valaki közeledik felénk. Kicsit tartottam tőle, mert elég ijesztő volt, ahogy céltudatosan jön felénk egy ismeretlen ember, de egyre ismerősebbnek tűnt, ahogy közeledett. Mikor felismertem ki az, csak nagyot néztem, amit Ella észre is vett. Hát mit ne mondjak, ő is nagyon meglepődött.

- Sziasztok! – ért oda hozzánk, az eddig ismeretlen ember.

- Szia! – köszöntünk egyszerre Ellával.

- Hát te? – kérdeztem még mindig meglepetten.

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket!
Bocsánat, most is kicsit később hoztam, mint kellett volna, de nem volt időm előbb megírni a részt. 
Viszont mostantól már csak hetente egy új rész lesz általában (ha több időm is lesz, akkor ugyan úgy kettő, mint eddig) ugyan is sokat kell tanulnom, meg más elfoglaltságok miatt sincs annyi időm. Szóval bocsánat, még egyszer, azért remélem még tetszik a történet és fogjátok olvasni. Annyi plusz lesz, minden résznél, hogy megpróbálom hosszabbra írni őket, így kicsit ellensúlyozni tudom, hogy egy héten csak egy rész lesz...
                                                                 Jó olvasást. :)

63. rész: The first day in London part2

*Joana*

- Ott vagyunk már? – kérdeztem, már vagy tizedszerre, de eddig Nialltől mindig ugyan azt a választ kaptam... : „Mindjárt”

- Igen. – mondta végül, én meg kíváncsian néztem körbe, hogy mégis hol lehetünk. Ugyan is igen... Eddig is néztem az utcákat, embereket és persze a kirakatokat, mivel most először járok Londonban, de fogalmam sem volt, hogy hova is mehetünk. Viszont mikor Niall felé fordultam megláttam azt, amiről azt hittem, hogy azért ennél kicsit kisebb, bár nem is tudom miért.

Elindultunk a London Eye felé, majd kivártuk, hogy mi kerüljünk sorra.

- Hölgyeké az elsőbbség. – mondta Niall mosolyogva, majd beszálltam a kapszulába, és Nialler pedig utánam. Ezután, már éreztem is, hogy emelkedünk felfelé. Én csak kíváncsian néztem mindenfele, miközben Niall mellettem állva, mindig arra felé vitte a tekintetét, amerre én is.

- Habár még sosem voltam itt, de mindig is tudtam, hogy London gyönyörű... – mondtam, mikor már majdnem a tetején voltunk. Niall hátulról átölelt, majd az állát a fejem tetejére támasztva kezdte el mondani, hogy mi merre van. Én figyelmesen néztem mindig arra amerre mutatott, de nem tudtam megjegyezni ilyen hirtelen mindent. A lényeget viszont tudtam, ami pedig az, hogy merre van a One Direction ház.

Az idő olyan gyorsan elrepült, hogy már körbe is értünk, és ki kellett szállnunk a kapszulából.

- És most merre? – érdeklődtem.

- Majd meglátod. – mondta mosolyogva, majd elindultunk, fogalmam sincs pontosan merre, mivel nem mondta el, hova megyünk. Csak sétáltunk és sétáltunk, miközben beszélgettünk, vagy éppen csöndben mentünk egymás mellett. Egy ideje már a Temze partján sétáltunk, mikor Niall megállt az egyik padnál, leült, és az ölébe húzott.

- Azt figyeld. – mutatott az ég felé, és ekkor megláttam, hogy mire gondol. Ugyan is a Nap pont akkor volt lemenőben, és gyönyörűen világította meg az egész horizontot. Én csak elmosolyodtam, és ujjaimat összekulcsoltam Niallével, majd hozzábújtam, és így néztük végig a naplementét.

- Ez gyönyörű volt. – mondtam még mindig mosolyogva, mikor Niallel szembe fordultam.

- Nálad biztosan nem gyönyörűbb. – mondta, szintén mosolyogva, én meg éreztem, hogy tiszta piros lehet a fejem, így zavaromban elnevettem magam, és már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkai az enyéimhez érnek.

- Szeretlek. – mosolyogtam még mindig.

- Én is téged. – mondta Niall, mélyen a szemembe nézett, én meg elvesztem a kék szemeiben.

Ezt a pillanatot az zavarta meg, hogy kirázott a hideg, és ezt Niall is észrevette.

- Fázol? – kérdezte, és már készült is levenni a pulcsiját, de én megfogtam a kezét.

- Nehogy levedd, mert megfázol. Inkább, nem megyünk sétálni egy kicsit még? – kérdeztem, mire ő adott egy gyors puszit, majd elindultunk hazafele.

Miközben sétáltunk, egy nagy sikításra lettünk figyelmesek, én konkrétan nagyon megijedtem, mert egyáltalán nem számítottam, hogy majd valaki egyszer csak pár lépésre tőlünk sikítani fog.

- Uhh, bocsánat, csak eddig mellettetek sétáltam, és most vettem észre, hogy úristen... – kezdte el mondani a lány, de annyira örült, hogy szinte ugrált egy helyben.

- Nyugi! – nevettem el magam.

- Oké, huhh... Bocsánat még egyszer. Csinálsz légyszi egy fotót? – kérdezte tőlem a lány, és én már nyúltam is a telefonjáért. – Persze, ha csak nem baj. – fordult Niall felé.

- Miért lenne baj. Gyere ide. – mondta Niall miközben a kezét a lány felé, nyújtotta. Csináltam pár képet róluk, lett vicces, és egész normális kép is.

- Nagyon szépen köszönöm. – mondta a lány, miközben már nézte is a képeket.

- Nagyon szívesen. – mondtam, miközben Niall mellé léptem.

- Joana, ha nem lenne baj, veled is csinálhatok egy képet? Sokat jelentene nekem. – mondta a lány, viszont én már annál elakadtam, mikor elkezdte a mondatot. Komolyan tudja a nevem?

- Ööö... Persze. – mondtam végül, még mindig meglepetten, majd Niall csinált egy képet rólunk.

- Akkor én nem is zavarok tovább. További szép estét, és Joana, én nagyon bírlak, ne hallgass az utálkozókra. - mondta mosolyogva. – Sziasztok! - köszönt el.

- Szia. – mondtuk szinte egyszerre Niallel, és mi is elindultunk.

- Azon lepődtél meg ennyire, hogy tudja a neved? – kérdezte nevetve Niall, én meg csak bólintottam egyet. – Mielőtt elkezdesz kombinálni, hogy honnan tudhatta, csak szólok, hogy én írtam ki.

- Mit írtál ki? – torpantam meg hirtelen.

- Semmit. – nevetett Niall.

- Most már mondd el! – mondtam, de ő csak ment tovább, így én meg mentem utána. – Mit írtál ki? – kérdeztem újra.

- Majd ha hazaértünk megtudod. Nem nagy szám amúgy, nyugi már. – nevetett még mindig.

Innentől már csöndben mentünk csak egymás mellett, miközben azon gondolkoztam, hogy mit írhatott ki Niall.

- Hallod, az ott nem... – kezdett bele a mondatba Niall, de itt abba is hagyta. Abba az irányba néztem amerre ő, és ekkor megértettem miről beszél.

- Zayn. - vigyorogtam. - Tudtam, vagyis inkább tudtuk Ellával!! – mondtam, lehet kicsit hangosabban a kelleténél, de azért reméltem, hogy ők nem hallották meg. Igen... ők, ugyan is Zayn nem volt egyedül.

- Akkor ezért sietett annyira. – mondta Niall.

- Már ideje volt, hogy leessen. – nevettem el magam, bár igazából már azt hittem, hogy rég leesett neki, de ezek szerint nem.

- Úúúúú – nézett Niall még mindig Zaynék felé. 

- Ne úúú-zál, inkább menjük, gyere. – mondtam, miután észrevettem, hogy miért is csinálta ezt. Igazából én nagyon, de nagyon örültem ennek az egésznek, de Niallerből kinézem, hogy képes odamenni hozzájuk, szóval folytattuk utunkat hazafele, vagyis... Azt hittem. Niall még gyorsan visszafordult és csak annyit kiáltott, hogy „Zayn”.

- Te. Nem. Vagy. Normális. – mondtam minden szót kihangsúlyozva, de végül én is elnevettem magam. – Akkor se vagy az. – mondtam mikor Niallon láttam, hogy épp készül valami okosságot közölni velem, ami szerintem annyi lett volna, hogy „Háháá tudtam, hogy tetszett.”

Csöndben sétáltunk hazafelé mikor Niall egyszer csak elnevette magát.

- Mi az? –kérdeztem, miközben befordultunk az utcába.

- Semmi. – nevetett még mindig, mire én szerintem még értelmetlenebbül nézhettem rá.

- Hát jó... Mondom, hogy nem vagy normális. – nevettem én is, miközben benyitottam a házba.

- Heeey Niall, épp időben jöttetek. – jött oda hozzánk Andy, ahogy bementünk a nappaliba. Ekkor vettem észre, hogy a twitcam közepére estünk be. Ellenkezni fölösleges volt, mivel megmondták, hogy legalább egy kicsit maradjunk, szóval leültünk mi is a laptop elé, és köszöntünk.

Nagyot néztem, mikor megláttam a nézők számát, és zavarba jöttem.

- Biztos, hogy akarjuk most ezt? – súgtam oda Niallnek.

- Hát már nincs választásunk. – nevette el magát. – Nyugi már. – mondta mikor végig simított a hátamon.

Én meg tudtam, hogy igaza van, fölösleges izgulnom. Egy kis idő elteltével, rájöttem, hogy tényleg nincs miért.

Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyi ideig nem hoztam új részt, de eddig nem volt időm megírni... :/ Viszont ez a rész most kicsit hosszabb lett, mint amilyen hosszúak szoktak lenni a részek. Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm az értékeléseket! 

                                                                     Jó olvasást. :)

61. rész: The first day in London part1

*Louis*

- Itt is lennénk. – nyitottam ki az ajtót Joana, és Ella előtt. Egész úton látszott rajtuk, hogy nagyon izgatottak, bár próbálták leplezni, de nem nagyon ment nekik...

- És még ti lepődtetek meg a mi tévénken... – ment be Ella elsőként a házba, miközben körbe nézett.

- Azért nem olyan nagy szám. – mondta Zayn mosolyogva, miközben indult is fel az emeletre.

- Kicsi a rakás!! – ordította el magát Harry, és a nappali felé indult. Elsőnek nem értettem, hogy mi van, de miután Hazza után mentem, végül rajta kötöttem ki. Ugyan is Niall velem együtt szándékozott a „kicsi a rakásba” csatlakozni, és sikerült is neki, mivel nem számítottam, arra, hogy magával akar húzni.

- Srácok, elég, szálljatok le, összenyomtok! – mondta Ella, mire nagy nehezen de mind felálltunk. - Ezt még visszakapod, Harold! – ment oda Harryhez Ella, miután ő is felállt.

- Mi volt ez a nagy ordítás, miről maradtam le? - jött be Joana a nappaliba.

- Kicsi a rakás volt, amiben; mint általában mindig; én voltam alul. - válaszolt Ella, de a végén már ő is elnevette magát.

- Srácok, nekem mennem kell. Majd egyszer csak jövök. Sziasztok! - jött le Zayn az emeletről, és meg nem várva, hogy bármit is mondjunk, kisietett az ajtón.

- Ez meg hova siet ennyire? - kérdezte Harry meglepetten, de nem csak őt lepte meg Zaynnnek ez a hirtelen sietsége.

- Férfiak. - mondta Ella és Joana egyszerre, egymásra nézve, és nevetésben törtek ki. Mi meg csak néztünk rájuk, hogy ez most mi is volt.

- Hagyjuk, a lényeg, hogy mi értjük... - mondta Joana még mindig nevetve. A srácokkal még mindig értetlenül néztünk rájuk. Ezt a pillanatot a csengő szakította meg.

- Nyitooom. – mondta Liam és már ment is az ajtóhoz.

*Joana*

Miután Liam ment ajtót nyitni, Andyvel jött vissza a nappaliba. Ellával egymásra néztünk, és csak mosolyogtunk.

- Sziasztok! Andy vagyok. – jött oda hozzánk.

- Szia! Joana vagyok. – mutatkoztam be.

- Helló, én pedig Ella. – mutatkozott be utánam a barátnőm is egy nagy mosoly kíséretében.

Bemutatkozás után egy kicsit elbeszélgettünk és igazából mindenféléről volt szó. Ahogy eddig is tudtuk, Andy nagyon jó fej. Már annyira elfáradtunk a folyamatos nevetésben, hogy csak ültünk és mosolyogva néztünk magunk elé Ellával.

- Este twitcamozunk! - szólalt meg a nagy csöndben Andy.

- Mi nem leszünk itt. – mondta Niall és rám nézett. Többiek meg kérdőn néztek ránk. – Megmutatom Joananak Londont. Majd legközelebb srácok...

- Viszont most... – kezdett bele Andy a mondatba, de Niall már húzott is maga után, és az ajtó felé indultunk.

- Majd jövünk. – mondta Nialler, én meg még gyorsan visszatátogtam a többieknek, hogy „bocsi”.

- Nem volt ez egy kicsit bunkó? – kérdeztem nevetve, miközben sétáltunk az utcán.

- Majd a legközelebbiben mi is benne leszünk, most programunk van. – mondta mosolyogva.

- Igen?! És megtudhatnám mi a program? – kérdeztem, de ő csak szótlanul mosolyogva ment tovább, miközben megfogta a kezem és ujjait összekulcsolta az enyéimmel.

*Ella*

- Én felmegyek, megkérdezem Harry-t hogy van-e kedve hozzá. – mondtam Andynek, miután megkérdezte, hogy mi ugye benne leszünk, mert valami jó ötlete van, hogy mit csináljunk.

- Ha van, ha nem, van még 3 órád, hogy rávedd. – mondta és kacsintott egyet. Én csak elnevettem magam, és felmentem az emeletre. Mivel csak egyszer jártam fent és akkor is gyorsan vezettek körbe minket Joanaval, elsőnek nem voltam biztos benne, hogy melyik is Harold szobája. Végül tippeltem, és halkan benyitottam. Eltaláltam, mivel Harry, hason fekve az ágyán, nyomkodta a telefonját. Mivel nem hallotta, hogy bementem a szobába, gondoltam visszaadom az előbbi kicsi a rakás dolgot. Halkan odamentem az ágyhoz és hirtelen ráugrottam.

- Sziaaa! – mondtam, miközben már ugrottam is felé.

- Úristen, ezt most miért kaptam? – mondta egy nyögés kíséretével. Félrerakta a telefonját, és ezután, már csak azt éreztem, hogy lelök magáról, majd végül én kötöttem ki alul, mivel ő fölém hajolt.

- Tudod te, nagyon jól miért kaptad ezt. Nekem négyszer ennyit kellett kibírnom. – mondtam vigyorogva. Ő csak komor arccal nézett a szemembe, mire elnevettem magam.

- Azért ennyire csak nem voltam nehéz, hogy haragudj miatta. – mondtam még mindig nevetve, mire láttam, hogy próbál ugyan úgy komor arccal nézni, de nem nagyon ment neki, mivel láttam a szája szélén azt a kis mosolyt. Adtam egy puszit neki, és vártam a reakcióját. Még mindig tök komoly arccal nézett rám, én meg megint elnevettem magam.

- Befejeznéd ezt a nézést? – mondtam nevetve. És ezzel ő se bírta tovább, ugyan is elmosolyodott. – Háhááá, tudtam, hogy csak szívatsz.

- Na ja, persze... Amúgy tényleg nem esett jól, konkrétan arra figyeltem fel, hogy valaki rám ugrott. – mondta már ő is nevetve.

- Mondanám, hogy bocsi, de itt volt az alkalom, hogy visszaadjam és vissza is, adtam. – vigyorogtam.

- Amúgy mi volt olyan vicces odalent? – kérdezte mosolyogva, miközben mindketten felültünk.

- Na, látod, ha te is lent maradtál volna, akkor most tudnád. – mondtam. – Te mit csináltál itt fent? – kérdeztem, mire elnevette magát. Gondolom rájött, hogy úgyse fogom elmondani mi volt olyan vicces, de be kell, valljam igazából már nem is emlékszem, min nevettünk annyira...

- Twittereztem, viszont ezt nézd! – mondta és már nyúlt is a telefonjáért. Kezemet átkulcsoltam nyakán, és úgy néztem, mit szeretne mutatni. Egy képet nyitott meg, amin ő és én voltunk az interjú helyszíne előtt. Mutatta a képhez való kommenteket, és igaz, voltak elég bunkók is köztük, de hát érthető szerintem... Viszont a többségben az olyanok voltak, amik mosolygásra késztettek. Mivel az egészből az, jött le, hogy Joanat és engem is meg akarnak ismerni. És igen...

- Meg is fognak. – csak ennyit mondtam, mire ő félredobta a telefonját, és megcsókolt. Tudom... Már sokszor mondhattam, hogy „ez most valahogy más volt”, viszont ez tényleg más volt!

Hajába túrtam és úgy csókoltam vissza, mire ő elmosolyodott.

Egyre hevesebben kezdtünk csókolózni, én meg minél közelebb akartam tudni magamhoz őt. Magamhoz akartam ölelni és csak elmondani neki ezerszer, sőt még többször is, hogy mennyire szeretem. Viszont végül nem tettem semmit.

Igen... Én hülye semmit nem csináltam, és ezt Harry észre is vette. Eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Magamban már szidtam, és mindenfélének neveztem magam, de igazából nem is értem miért nem csináltam konkrétan semmit. Fogalmam sincs...

- Ella, ha... – kezdett bele a mondatba, és szerintem ez kellett nekem, hogy rájöjjek, én nem vagyok normális... A szájához érintettem az ujjam, hogy ne is folytassa a mondatot. Majd közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Heves csókcsatába kezdtünk, miközben én hanyatt dőltem az ágyon, ő pedig fölém hajolt. Kezét szinte észrevétlenül csúsztatta be a pólóm alá, majd eleinte lassan és kissé szégyenlősen, aztán határozottabban fedezte fel vele a testem elérhető részeit. Kicsit belemosolyogtam a hosszas, és egyre hevesebb csókcsatánkba, majd én is megtettem az első lépést. Pólóját kicsit feltolva csúsztattam a kezemet végig a hátán, mire éreztem, hogy ő is elmosolyodik. Végül mindkettőnk pólója a földön kötött ki.

Eszembe jutott, ahogy régen HÚÚ!- ztunk Joanával minden félmeztelen 1D- s kép láttán, és ez mosolygásra késztetett, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy az mind semmi ehhez a látványhoz képest.

Egyre vadabbul és szenvedélyesebben csókolóztunk. A pillanatok és történések összefolytak; már egyikünk sem gondolkodott, csak éreztünk. Jó volt együtt lenni, érezni a másik kezét a testünkön, ajkait az ajkainkon. Már nem számított senki és semmi más, csakis mi. Egyszer még ott ültünk az ágy szélén, aztán már feküdtem, és ő fölöttem volt. Felültem és úgy csókoltam tovább. Magamhoz öleltem miközben apró puszikkal leptem el a nyakát, majd lefelé haladva a felső testét. Kezével végig simított az arcomon, nem kellett semmit beszélnünk, éreztük egymást, éreztük, hogy mikor mire céloz, mit akar a másik. Újra heves csókcsatába kezdtünk, viszont most közben a kezünk se maradt tétlenül, ugyan is, a maradék ruhadarabok is lekerültek mindkettőnkről, és végül valahol a földön kötöttek ki.

Egy hete, sőt talán még pár napja is bepánikoltam volna egy ilyen helyzetben. Féltem volna, hogy fájni fog, hogy megbánom, hogy csalódni fogok vagy, hogy ezután még jobban ki fogok borulni, ha netán szakítanánk, mert az derülne ki, hogy mi ketten mégsem illünk össze. De most nem féltem. Szerettem Harryt, és tudtam, hogy bármi is történjék majd később, ezt most nem fogom megbánni. Akartam őt, minél közelebb magamhoz…

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)

                                                            Jó olvasást. :)

61. rész: The interview

*Ella*

Egy ismeretlen ember jött be a szobába, egyből utánunk, mi meg csak néztünk rá.

- Sziasztok! Joe vagyok, a One Direction menedzsere. - mondta a férfi.

Miután tájékoztatott azzal kapcsolatban, hogy mégis miért kellett nekünk ide jönni, kicsit megijedtem. Mégis, mit keresnénk mi, a One Direction interjújában?! Joanara néztem, ő pedig rám. Értettem a nézéséből, hogy ő sem nagyon akarja ezt.

*Zayn*

Miután adtunk pár autogramot és csináltunk pár képet a rajongókkal, bementünk az épületbe, és egyből egy szobába irányítottak minket.

- Ti meg... – kezdett bele a mondatba Harry, mikor meglátta Elláékat, ahogy mindenki ott sürög-forog körülöttük. Igazából ezt én sem értettem, mint ahogy szerintem semelyikünk sem...

Már épp mondani akartam valamit, mikor megcsörrent a mobilom. Kicsit arrébb húzódtam a többiektől, és felvettem...

*Harry*

- Erről nem volt szó! - mondtam meglepetten Joe-nak.

- Gondoltam egyértelmű, ha már ennyire nyilvánosan felvállaljátok a kapcsolatotokat, hogy egy kicsit őket is meg kell ismerniük a rajongóknak. – mondta, miközben Ellára és Joanara nézett. Ők csak kapkodták a fejüket közöttünk, majd Ellával összetalálkozott a tekintetem. Láttam rajta, hogy ezt nagyon nem akarja...

- Rendben, majd megismerik őket, de csak fokozatosan. Gyakran csinálunk majd twitcamokat, ahol Ella és Joana is ott lesz, és úgy majd megismerik őket, de itt és most ez biztos nem fog megtörténni. Bízd ránk Joe! – mondtam, és magamban folytattam a mondatot... „Igazából semmi közöd a magánéletünkhöz...”

Egy ideje már kezd elegünk lenni belőle, viszont tényleg jól végzi a dolgát, szóval az, fel sem merül bennünk, hogy le kellene váltani.

Csak néha túllő a célon, és elkezd ilyeneket beszervezni nekünk, és maga kezdi el belekeverni Elláékat is ebbe az egészbe...

Majd fokozatosan úgyis meg fogják ismerni őket a rajongók... nem?

Ezek után Joe belátta, hogy igazam van, és végül csak mi mentünk be oda, ahol az ahol az interjúk készülnek. Kicsit igazítottak rajtunk, majd elkezdtük az interjút, ami amúgy élőben ment az egyik angol tv adón...

Ella és Joana a kamerák melletti kanapéra ültek, és úgy néztek minket, miközben csak jöttek a kérdések.

Persze, mint mindig elhülyéskedtük az egészet, és ne kérdezzétek, hogyan de én a földön kötöttem ki...

- Jól vagy? – kérdezte az interjús nő nevetve. Én csak nevetve bólintottam, majd visszaültem a srácok mellé, és folytattuk a beszélgetést.

Ekkor jött az a kérdés, aminél válasz helyett elsőnek Ellára néztem...

- Szóval... Amire az összes rajongó, talán legjobban kíváncsi... Ki szingli és ki nem? Kezeket fel, aki nem.  - mondta az interjús nő rám nézve. Nem értettem, hogy miért pont rám néz.

Láttam Ellát, ahogy elmosolyodik.  

Én meg mosolyogva tettem fel a kezem. Niall, és Louis úgyszintén...

- Na, csajok, három foglalt, de még két fiatalember mindig szabad...  Köszönöm, hogy itt voltatok. Öröm volt veletek találkozni. - mondta az interjús, majd elköszöntünk tőle.

*Joana*

A srácok az interjú után egyből mentek is ki egy olyan részéhez az épületnek, ami ilyen kiálló rész volt, nyitott, olyan mintha a bejárata lenne az épületnek, de nem... A lényeg, hogy tökéletes volt arra, hogy tudjanak a rajongóknak köszönni, mivel kicsit magasabban volt ez az egész. 

- Hellóó!! – szólt bele Harry az hangtölcsérbe. Viszont ahogy beleszólt, valami történt azzal a kütyüvel, mert mikor Louis akart mondani valamit, már nem működött...

Ellával a háttérből figyeltük őket, ahogy ott bénáznak, és ekkor Liam megoldotta a problémát. Ugyanis mutatta a rajongóknak, hogy maradjanak csöndben, és meglepő, de olyan csönd lett, hogy normálisan beszélve is lehetett hallani, hogy mit mondanak a srácok. Bár... Elszóltam magam... Ez mind csak pár percig hatott.

Paul ment el mellettünk, majd kiment a srácokhoz. Egy újabb hangtölcsért vitt nekik. Louis elvette tőle és beszélni kezdett.

- Wáow… Hihetetlenek vagytok, hogy ennyien eljöttetek ide. Mint ahogy láttátok, máris elrontottuk ezt az izét, de hát szerintem ez nem is meglepő... - nevette el magát Louis, miközben a másik hangtölcsért is a kezében fogta. Aztán valamin nagyon elkezdtek nevetni, de hát mi nem hallottuk, vagy netán láttuk, hogy mi volt olyan vicces...

Ezután, már csak megköszönték nekik, hogy eljöttek ide, és álltak ott még pár percig, majd bejöttek hozzánk.

- Hát ez jó volt. – mondta nevetve Niall.

- Ja, és megint elrontottunk egy ilyet... – emelte fel a kezében Zayn a hangtölcsért.

- Jaaaj, erről hallottam szerintem... Leejtettétek, vagy mi történt. – mondta nevetve Ella, és a srácok csak úgy néztek rá.

- Hűűű, tud valamit ez a csaj... – mondta végül Louis.

- Nem tud, csak szimplán directioner volt és... – mondtam de Ella közbe vágott.

- és mindig is lesz. – fejezte be Ella.

- Srácok, gyertek, indulunk! – jött oda hozzánk Paul, majd elindultunk a kijárat felé. A sikoltozások megint felerősödtek, és mindenki mindenfélét kiabált...

Most a srácok nem álltak meg, hanem egyből a kisbuszhoz mentünk, beszálltunk, és elindultunk ahhoz a bizonyos házhoz, amire mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet belülről.