Two Girls And One Direction

Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyi ideig nem hoztam új részt, de eddig nem volt időm megírni... :/ Viszont ez a rész most kicsit hosszabb lett, mint amilyen hosszúak szoktak lenni a részek. Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm az értékeléseket! 

                                                                     Jó olvasást. :)

61. rész: The first day in London part1

*Louis*

- Itt is lennénk. – nyitottam ki az ajtót Joana, és Ella előtt. Egész úton látszott rajtuk, hogy nagyon izgatottak, bár próbálták leplezni, de nem nagyon ment nekik...

- És még ti lepődtetek meg a mi tévénken... – ment be Ella elsőként a házba, miközben körbe nézett.

- Azért nem olyan nagy szám. – mondta Zayn mosolyogva, miközben indult is fel az emeletre.

- Kicsi a rakás!! – ordította el magát Harry, és a nappali felé indult. Elsőnek nem értettem, hogy mi van, de miután Hazza után mentem, végül rajta kötöttem ki. Ugyan is Niall velem együtt szándékozott a „kicsi a rakásba” csatlakozni, és sikerült is neki, mivel nem számítottam, arra, hogy magával akar húzni.

- Srácok, elég, szálljatok le, összenyomtok! – mondta Ella, mire nagy nehezen de mind felálltunk. - Ezt még visszakapod, Harold! – ment oda Harryhez Ella, miután ő is felállt.

- Mi volt ez a nagy ordítás, miről maradtam le? - jött be Joana a nappaliba.

- Kicsi a rakás volt, amiben; mint általában mindig; én voltam alul. - válaszolt Ella, de a végén már ő is elnevette magát.

- Srácok, nekem mennem kell. Majd egyszer csak jövök. Sziasztok! - jött le Zayn az emeletről, és meg nem várva, hogy bármit is mondjunk, kisietett az ajtón.

- Ez meg hova siet ennyire? - kérdezte Harry meglepetten, de nem csak őt lepte meg Zaynnnek ez a hirtelen sietsége.

- Férfiak. - mondta Ella és Joana egyszerre, egymásra nézve, és nevetésben törtek ki. Mi meg csak néztünk rájuk, hogy ez most mi is volt.

- Hagyjuk, a lényeg, hogy mi értjük... - mondta Joana még mindig nevetve. A srácokkal még mindig értetlenül néztünk rájuk. Ezt a pillanatot a csengő szakította meg.

- Nyitooom. – mondta Liam és már ment is az ajtóhoz.

*Joana*

Miután Liam ment ajtót nyitni, Andyvel jött vissza a nappaliba. Ellával egymásra néztünk, és csak mosolyogtunk.

- Sziasztok! Andy vagyok. – jött oda hozzánk.

- Szia! Joana vagyok. – mutatkoztam be.

- Helló, én pedig Ella. – mutatkozott be utánam a barátnőm is egy nagy mosoly kíséretében.

Bemutatkozás után egy kicsit elbeszélgettünk és igazából mindenféléről volt szó. Ahogy eddig is tudtuk, Andy nagyon jó fej. Már annyira elfáradtunk a folyamatos nevetésben, hogy csak ültünk és mosolyogva néztünk magunk elé Ellával.

- Este twitcamozunk! - szólalt meg a nagy csöndben Andy.

- Mi nem leszünk itt. – mondta Niall és rám nézett. Többiek meg kérdőn néztek ránk. – Megmutatom Joananak Londont. Majd legközelebb srácok...

- Viszont most... – kezdett bele Andy a mondatba, de Niall már húzott is maga után, és az ajtó felé indultunk.

- Majd jövünk. – mondta Nialler, én meg még gyorsan visszatátogtam a többieknek, hogy „bocsi”.

- Nem volt ez egy kicsit bunkó? – kérdeztem nevetve, miközben sétáltunk az utcán.

- Majd a legközelebbiben mi is benne leszünk, most programunk van. – mondta mosolyogva.

- Igen?! És megtudhatnám mi a program? – kérdeztem, de ő csak szótlanul mosolyogva ment tovább, miközben megfogta a kezem és ujjait összekulcsolta az enyéimmel.

*Ella*

- Én felmegyek, megkérdezem Harry-t hogy van-e kedve hozzá. – mondtam Andynek, miután megkérdezte, hogy mi ugye benne leszünk, mert valami jó ötlete van, hogy mit csináljunk.

- Ha van, ha nem, van még 3 órád, hogy rávedd. – mondta és kacsintott egyet. Én csak elnevettem magam, és felmentem az emeletre. Mivel csak egyszer jártam fent és akkor is gyorsan vezettek körbe minket Joanaval, elsőnek nem voltam biztos benne, hogy melyik is Harold szobája. Végül tippeltem, és halkan benyitottam. Eltaláltam, mivel Harry, hason fekve az ágyán, nyomkodta a telefonját. Mivel nem hallotta, hogy bementem a szobába, gondoltam visszaadom az előbbi kicsi a rakás dolgot. Halkan odamentem az ágyhoz és hirtelen ráugrottam.

- Sziaaa! – mondtam, miközben már ugrottam is felé.

- Úristen, ezt most miért kaptam? – mondta egy nyögés kíséretével. Félrerakta a telefonját, és ezután, már csak azt éreztem, hogy lelök magáról, majd végül én kötöttem ki alul, mivel ő fölém hajolt.

- Tudod te, nagyon jól miért kaptad ezt. Nekem négyszer ennyit kellett kibírnom. – mondtam vigyorogva. Ő csak komor arccal nézett a szemembe, mire elnevettem magam.

- Azért ennyire csak nem voltam nehéz, hogy haragudj miatta. – mondtam még mindig nevetve, mire láttam, hogy próbál ugyan úgy komor arccal nézni, de nem nagyon ment neki, mivel láttam a szája szélén azt a kis mosolyt. Adtam egy puszit neki, és vártam a reakcióját. Még mindig tök komoly arccal nézett rám, én meg megint elnevettem magam.

- Befejeznéd ezt a nézést? – mondtam nevetve. És ezzel ő se bírta tovább, ugyan is elmosolyodott. – Háhááá, tudtam, hogy csak szívatsz.

- Na ja, persze... Amúgy tényleg nem esett jól, konkrétan arra figyeltem fel, hogy valaki rám ugrott. – mondta már ő is nevetve.

- Mondanám, hogy bocsi, de itt volt az alkalom, hogy visszaadjam és vissza is, adtam. – vigyorogtam.

- Amúgy mi volt olyan vicces odalent? – kérdezte mosolyogva, miközben mindketten felültünk.

- Na, látod, ha te is lent maradtál volna, akkor most tudnád. – mondtam. – Te mit csináltál itt fent? – kérdeztem, mire elnevette magát. Gondolom rájött, hogy úgyse fogom elmondani mi volt olyan vicces, de be kell, valljam igazából már nem is emlékszem, min nevettünk annyira...

- Twittereztem, viszont ezt nézd! – mondta és már nyúlt is a telefonjáért. Kezemet átkulcsoltam nyakán, és úgy néztem, mit szeretne mutatni. Egy képet nyitott meg, amin ő és én voltunk az interjú helyszíne előtt. Mutatta a képhez való kommenteket, és igaz, voltak elég bunkók is köztük, de hát érthető szerintem... Viszont a többségben az olyanok voltak, amik mosolygásra késztettek. Mivel az egészből az, jött le, hogy Joanat és engem is meg akarnak ismerni. És igen...

- Meg is fognak. – csak ennyit mondtam, mire ő félredobta a telefonját, és megcsókolt. Tudom... Már sokszor mondhattam, hogy „ez most valahogy más volt”, viszont ez tényleg más volt!

Hajába túrtam és úgy csókoltam vissza, mire ő elmosolyodott.

Egyre hevesebben kezdtünk csókolózni, én meg minél közelebb akartam tudni magamhoz őt. Magamhoz akartam ölelni és csak elmondani neki ezerszer, sőt még többször is, hogy mennyire szeretem. Viszont végül nem tettem semmit.

Igen... Én hülye semmit nem csináltam, és ezt Harry észre is vette. Eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Magamban már szidtam, és mindenfélének neveztem magam, de igazából nem is értem miért nem csináltam konkrétan semmit. Fogalmam sincs...

- Ella, ha... – kezdett bele a mondatba, és szerintem ez kellett nekem, hogy rájöjjek, én nem vagyok normális... A szájához érintettem az ujjam, hogy ne is folytassa a mondatot. Majd közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Heves csókcsatába kezdtünk, miközben én hanyatt dőltem az ágyon, ő pedig fölém hajolt. Kezét szinte észrevétlenül csúsztatta be a pólóm alá, majd eleinte lassan és kissé szégyenlősen, aztán határozottabban fedezte fel vele a testem elérhető részeit. Kicsit belemosolyogtam a hosszas, és egyre hevesebb csókcsatánkba, majd én is megtettem az első lépést. Pólóját kicsit feltolva csúsztattam a kezemet végig a hátán, mire éreztem, hogy ő is elmosolyodik. Végül mindkettőnk pólója a földön kötött ki.

Eszembe jutott, ahogy régen HÚÚ!- ztunk Joanával minden félmeztelen 1D- s kép láttán, és ez mosolygásra késztetett, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy az mind semmi ehhez a látványhoz képest.

Egyre vadabbul és szenvedélyesebben csókolóztunk. A pillanatok és történések összefolytak; már egyikünk sem gondolkodott, csak éreztünk. Jó volt együtt lenni, érezni a másik kezét a testünkön, ajkait az ajkainkon. Már nem számított senki és semmi más, csakis mi. Egyszer még ott ültünk az ágy szélén, aztán már feküdtem, és ő fölöttem volt. Felültem és úgy csókoltam tovább. Magamhoz öleltem miközben apró puszikkal leptem el a nyakát, majd lefelé haladva a felső testét. Kezével végig simított az arcomon, nem kellett semmit beszélnünk, éreztük egymást, éreztük, hogy mikor mire céloz, mit akar a másik. Újra heves csókcsatába kezdtünk, viszont most közben a kezünk se maradt tétlenül, ugyan is, a maradék ruhadarabok is lekerültek mindkettőnkről, és végül valahol a földön kötöttek ki.

Egy hete, sőt talán még pár napja is bepánikoltam volna egy ilyen helyzetben. Féltem volna, hogy fájni fog, hogy megbánom, hogy csalódni fogok vagy, hogy ezután még jobban ki fogok borulni, ha netán szakítanánk, mert az derülne ki, hogy mi ketten mégsem illünk össze. De most nem féltem. Szerettem Harryt, és tudtam, hogy bármi is történjék majd később, ezt most nem fogom megbánni. Akartam őt, minél közelebb magamhoz…