Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Bocsánat, hogy késve hoztam, de nem volt időm feltenni előbb... 
                                                                    Jó olvasást. :)

59. rész: Going to London

*Zayn*

Reggel egy nagy kiáltásra ébredtem, na meg arra, hogy leesek valahonnan.

- Mi a... – pattantak ki a szemeim. – Mi a francot csinálsz, normális vagy? – kérdeztem már nevetve, mikor megláttam Ellát a kanapén állva. Nem csak én kötöttem ki a földön, hanem Louis, és Liam is.

- Ez mi volt? – kérdezte Liam, és látszott rajta, hogy még nem fogta fel teljesen, mi történik. Harry csak a háttérben nevetett, majd végre Ella elkezdte magyarázni, hogy mégis miért csinálta ezt.

- Fogadtunk Harryvel, és én vesztettem, így meg kellett tennem, amit kért. Bocsi srácok, nem én akartam, ő kérte ezt tőlem... -  mondta Ella vigyorogva, majd Harry felé fordult. – Szóval neki adjátok ezt vissza. – folytatta nevetve, mire Harry elkezdett felé közeledni. Igazából túl fáradtak voltunk mindhárman ahhoz, hogy most visszaadjuk ezt az egészet nekik, hisz Ella is benne volt, szóval igen... Mindkettőjüknek visszaadjuk ezt, de majd csak később.

- Majd máskor... – csak ennyit mondtam Louisnak, és Liamnek, majd ledobtam magam a kanapéra. Nem volt valami jó érzés egy ilyenre kelni...

- Zayn! A telefonod. – jött, vagyis inkább rohant Ella a telefonommal hozzám, majd futott is tovább, hisz Harry elkezdte kergetni. Csak nevettem rajtuk, majd mikor megláttam ki hív, izgulni kezdtem. Fogalmam sincs miért, de mindig ilyen furcsa érzés megy át rajtam, mikor meglátom, hogy ő hív... Most sem volt másképp.

- Szia. - köszöntem neki.

*Harry*

- Harry, állj már le! – mondta nevetve Ella, mikor már vagy harmadszorra rohantunk át a házon.

- Nekem adják vissza, mi?! Ebben te is benne voltál Ella Hewitt. - futottam utána.

- Jó oké, benne voltam, de most megállok, mert nem bírom tovább.

- Így jár, aki nem ment be soha testnevelés órára. – nevettem el magam, mikor láttam, hogy a pultnak támaszkodva kapkodja a levegőt.

- Na, na, na, azért ne túlozz. Csak néha nem mentünk be Joanaval. – mondta, mire kérdőn néztem rá. – Jó oké, legtöbbször nem mentünk be, de azért néha igen. – mondta nevetve, mire én közelebb léptem hozzá. Csak a szapora levegővételeinket lehetett hallani, na meg a srácok beszélgetésfoszlányait kintről, de nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy értsünk is belőle valamit. Már egy jó ideje egymás szemébe néztünk, és teljesen úgy éreztem, mintha normálisan beszélgetnénk. Végül Ella elmosolyodott, és elkapta a tekintetét. Adtam egy puszit a homlokára, majd a kezemmel megérintettem az állát, mire újra rám nézett. A tekintete a szemem és a szám között cikázott, ami mosolyra késztetett. Tudtam, hogy azt várja, hogy én lépjek, így még egy kis időhúzás után; amivel láttam, hogy már kezdem idegesíteni; megcsókoltam. Hajamba túrt és úgy csókolt vissza. Kezeimet a derekára vezettem, majd végül egy kicsit lejjebb állapodtak meg, mire elmosolyodott. Csókunk egyre hevesebbé kezdett válni, és bár az, lehetetlen, de azt kívántam, bárcsak örökké tarthatna...

Eszméletlen volt, mintha átrepített volna egy másik világba, ahol csak ketten lennénk, ő és én...

Arra eszméltem fel, hogy a kezei a pólóm alá csúsznak, mire akaratlanul is belemosolyogtam csókunkba. Ahogy a két puha keze a bőrömhöz ért és felfedezte felső testem, kirázott a hideg, de jó értelemben. A pólója alját kezdtem el birizgálni, mikor valaki megszólalt a hátunk mögött.

- Khm... bocsánat, de indulnunk kéne... – mondta Paul, és igazából azt se értettem, hogyan került ide. Elég furán nézhettem rá, mert elnevette magát.

- Csak nem gondoltad, hogy majd rátok bízom, hogy időben odaérjetek az interjúra?! - igaza volt… Ha rajtunk múlik, olyan egy órás késéssel meg is érkeztünk volna. – Na, gyerünk, még Nialléket is fel kell vennünk. – mondta, majd kiment a konyhából. Ellára néztem, mire elnevette magát, és láttam, hogy elpirult. Odaléptem hozzá és átöleltem.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek Harold. – mosolyodott el a szemembe nézve, mire egy gyors puszit adtam neki. - Na, menjünk, mert még itt hagynak. – mondta majd elindultunk az emeletre a csomagokért.

- Majd én viszem. – mondtam, mikor elindult volna a nagy bőrönddel. Mit ne mondjak, elég sok dolgot pakolhatott össze, hisz a bőröndön kívül, még volt két másik kisebb táskája is...

- Ella! - jöttek ki a nappaliból Ella szülei.

- Menj csak, mindjárt megyek. – mondta Ella, majd odament a szüleihez, én meg kivittem a kocsihoz a csomagokat.

*Ella*

- Ígérd meg, hogy nagyon vigyázni fogsz magadra! – mondta anya.

- És rendszeresen hívni fogsz minket! – folytatta apa, mire én elmosolyodtam, és megöleltem őket.

- Hiányozni fogtok, és ígérem, vigyázok magamra, na meg, még szép, hogy hívni foglak titeket! – mondtam miközben még mindig öleltük egymást. Igaz, már 18 éves vagyok, de nem volt még olyan, hogy ennyi időre távol legyek tőlük, a leghosszabb idő is csak egy hét volt... Hallottam, hogy kint dudálnak, nem is egyszer.

- Mennem kell. Ne izguljatok, majd hívlak titeket, ha megérkeztünk. – mondtam, majd mindkettőjüknek adtam egy puszit. Újra megfogtam a táskáimat, és velük együtt mentem egészen az autóig.

- Vigyázzatok rá! - szólt apa a srácokra és a tekintete Harryn állapodott meg.

- Vigyázunk rá Mr. Hewitt! – mondta mosolyogva Harry, majd elvette tőlem a táskákat és berakta a csomagtartóban. Ekkor esett le, hogy még nem is vezettem az új autómat, de úgy látszik nyár végéig nem is, fogom, hisz akármennyire is akartam, lehetetlen, hogy most azzal és a kisbusszal mehetnénk Londonba. Biztos, ami biztos, megvárom, hogy visszajöjjünk Dartfordba, és akkor majd, ki se fogok szállni egy napig belőle...

Beültünk az autóba, vagyis inkább úgy mondom, kisbuszba, és Paul beindította a motort. Én letekertem az ablakot, hogy integetni tudjak anyuéknak, majd elindultunk.

Ahogy Joanaék házához értünk, már jöttek is ki az ajtón, berakták a csomagokat, majd az előttünk lévő sorba ültek be. Louis, Liam, és Zayn az első sorban ültek, Paul mögött, mi Harryvel meg leghátul.

- Sziasztok! – köszöntek egyszerre, mire elmosolyodtam. Majd, mint előbb Joanaék, teljesen véletlen, de majdnem egyszerre köszöntünk nekik.

Nem kötöttük be magunkat, hanem én Harry mellkasának dőlve ültem, ő pedig az ablaknak dőlve. Megnyugtató volt érezni, ahogy a mellkasa lassan kiemelkedik, majd mikor kifújja a levegőt, visszamegy.

Izgultam...

Izgultam, hogy milyen lesz London, hogy egy egész nyarat töltünk majd együtt a srácokkal, és izgultam a klip miatt is, hisz mi van, ha elrontom, amit kérnek, ha nem tudom megcsinálni? Ilyenek, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben az ablakon bámultam ki.

Az út egész csöndben telt, és csak arra eszméltem fel a gondolkodásomból, hogy megállunk, majd leáll a motor.

- Megérkeztünk, de siessetek, mert negyed óra múlva kezdődik az interjú, és hát nincsenek valami kevesen itt... Nehéz lesz a bejutás, az, biztos. – mondta Paul, mire hirtelen normálisan felültem; hisz egész úton Harrynek dőlve voltam; és úgy néztem ki az ablakon.

- Hűűű, hát tényleg sokan vannak... - mondtam, mire Joanara néztem. Ő csak Niallre nézett és láttam rajtuk, hogy attól még, hogy nem mondanak semmit, igen is beszélgetnek, mint ahogy az Harryvel és velem is lenni szokott néha.

- Na, menjünk. – mondta Paul, mire mindenki nagyot sóhajtott, és kimásztunk az autóból. Konkrétan majd megsüketültem, miközben egyre jobban közeledtünk a tömeg felé. Nagyon hangosak voltak, és vagy 500-an lehettek... Na, jó lehet, hogy annyian nem, de a lényeg, hogy nagyon sokan...

- Úristen... – csak ennyit mondtam, és elképedve néztem körbe. Harry odajött mellém, majd egyből megfogta a kezem, és ujjait összekulcsolta az enyéimmel. Elmosolyodtam, és így indultunk el az épület felé.