Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyi ideig nem hoztam új részt, de eddig nem volt időm megírni... :/ Viszont ez a rész most kicsit hosszabb lett, mint amilyen hosszúak szoktak lenni a részek. Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm az értékeléseket! 

                                                                     Jó olvasást. :)

61. rész: The first day in London part1

*Louis*

- Itt is lennénk. – nyitottam ki az ajtót Joana, és Ella előtt. Egész úton látszott rajtuk, hogy nagyon izgatottak, bár próbálták leplezni, de nem nagyon ment nekik...

- És még ti lepődtetek meg a mi tévénken... – ment be Ella elsőként a házba, miközben körbe nézett.

- Azért nem olyan nagy szám. – mondta Zayn mosolyogva, miközben indult is fel az emeletre.

- Kicsi a rakás!! – ordította el magát Harry, és a nappali felé indult. Elsőnek nem értettem, hogy mi van, de miután Hazza után mentem, végül rajta kötöttem ki. Ugyan is Niall velem együtt szándékozott a „kicsi a rakásba” csatlakozni, és sikerült is neki, mivel nem számítottam, arra, hogy magával akar húzni.

- Srácok, elég, szálljatok le, összenyomtok! – mondta Ella, mire nagy nehezen de mind felálltunk. - Ezt még visszakapod, Harold! – ment oda Harryhez Ella, miután ő is felállt.

- Mi volt ez a nagy ordítás, miről maradtam le? - jött be Joana a nappaliba.

- Kicsi a rakás volt, amiben; mint általában mindig; én voltam alul. - válaszolt Ella, de a végén már ő is elnevette magát.

- Srácok, nekem mennem kell. Majd egyszer csak jövök. Sziasztok! - jött le Zayn az emeletről, és meg nem várva, hogy bármit is mondjunk, kisietett az ajtón.

- Ez meg hova siet ennyire? - kérdezte Harry meglepetten, de nem csak őt lepte meg Zaynnnek ez a hirtelen sietsége.

- Férfiak. - mondta Ella és Joana egyszerre, egymásra nézve, és nevetésben törtek ki. Mi meg csak néztünk rájuk, hogy ez most mi is volt.

- Hagyjuk, a lényeg, hogy mi értjük... - mondta Joana még mindig nevetve. A srácokkal még mindig értetlenül néztünk rájuk. Ezt a pillanatot a csengő szakította meg.

- Nyitooom. – mondta Liam és már ment is az ajtóhoz.

*Joana*

Miután Liam ment ajtót nyitni, Andyvel jött vissza a nappaliba. Ellával egymásra néztünk, és csak mosolyogtunk.

- Sziasztok! Andy vagyok. – jött oda hozzánk.

- Szia! Joana vagyok. – mutatkoztam be.

- Helló, én pedig Ella. – mutatkozott be utánam a barátnőm is egy nagy mosoly kíséretében.

Bemutatkozás után egy kicsit elbeszélgettünk és igazából mindenféléről volt szó. Ahogy eddig is tudtuk, Andy nagyon jó fej. Már annyira elfáradtunk a folyamatos nevetésben, hogy csak ültünk és mosolyogva néztünk magunk elé Ellával.

- Este twitcamozunk! - szólalt meg a nagy csöndben Andy.

- Mi nem leszünk itt. – mondta Niall és rám nézett. Többiek meg kérdőn néztek ránk. – Megmutatom Joananak Londont. Majd legközelebb srácok...

- Viszont most... – kezdett bele Andy a mondatba, de Niall már húzott is maga után, és az ajtó felé indultunk.

- Majd jövünk. – mondta Nialler, én meg még gyorsan visszatátogtam a többieknek, hogy „bocsi”.

- Nem volt ez egy kicsit bunkó? – kérdeztem nevetve, miközben sétáltunk az utcán.

- Majd a legközelebbiben mi is benne leszünk, most programunk van. – mondta mosolyogva.

- Igen?! És megtudhatnám mi a program? – kérdeztem, de ő csak szótlanul mosolyogva ment tovább, miközben megfogta a kezem és ujjait összekulcsolta az enyéimmel.

*Ella*

- Én felmegyek, megkérdezem Harry-t hogy van-e kedve hozzá. – mondtam Andynek, miután megkérdezte, hogy mi ugye benne leszünk, mert valami jó ötlete van, hogy mit csináljunk.

- Ha van, ha nem, van még 3 órád, hogy rávedd. – mondta és kacsintott egyet. Én csak elnevettem magam, és felmentem az emeletre. Mivel csak egyszer jártam fent és akkor is gyorsan vezettek körbe minket Joanaval, elsőnek nem voltam biztos benne, hogy melyik is Harold szobája. Végül tippeltem, és halkan benyitottam. Eltaláltam, mivel Harry, hason fekve az ágyán, nyomkodta a telefonját. Mivel nem hallotta, hogy bementem a szobába, gondoltam visszaadom az előbbi kicsi a rakás dolgot. Halkan odamentem az ágyhoz és hirtelen ráugrottam.

- Sziaaa! – mondtam, miközben már ugrottam is felé.

- Úristen, ezt most miért kaptam? – mondta egy nyögés kíséretével. Félrerakta a telefonját, és ezután, már csak azt éreztem, hogy lelök magáról, majd végül én kötöttem ki alul, mivel ő fölém hajolt.

- Tudod te, nagyon jól miért kaptad ezt. Nekem négyszer ennyit kellett kibírnom. – mondtam vigyorogva. Ő csak komor arccal nézett a szemembe, mire elnevettem magam.

- Azért ennyire csak nem voltam nehéz, hogy haragudj miatta. – mondtam még mindig nevetve, mire láttam, hogy próbál ugyan úgy komor arccal nézni, de nem nagyon ment neki, mivel láttam a szája szélén azt a kis mosolyt. Adtam egy puszit neki, és vártam a reakcióját. Még mindig tök komoly arccal nézett rám, én meg megint elnevettem magam.

- Befejeznéd ezt a nézést? – mondtam nevetve. És ezzel ő se bírta tovább, ugyan is elmosolyodott. – Háhááá, tudtam, hogy csak szívatsz.

- Na ja, persze... Amúgy tényleg nem esett jól, konkrétan arra figyeltem fel, hogy valaki rám ugrott. – mondta már ő is nevetve.

- Mondanám, hogy bocsi, de itt volt az alkalom, hogy visszaadjam és vissza is, adtam. – vigyorogtam.

- Amúgy mi volt olyan vicces odalent? – kérdezte mosolyogva, miközben mindketten felültünk.

- Na, látod, ha te is lent maradtál volna, akkor most tudnád. – mondtam. – Te mit csináltál itt fent? – kérdeztem, mire elnevette magát. Gondolom rájött, hogy úgyse fogom elmondani mi volt olyan vicces, de be kell, valljam igazából már nem is emlékszem, min nevettünk annyira...

- Twittereztem, viszont ezt nézd! – mondta és már nyúlt is a telefonjáért. Kezemet átkulcsoltam nyakán, és úgy néztem, mit szeretne mutatni. Egy képet nyitott meg, amin ő és én voltunk az interjú helyszíne előtt. Mutatta a képhez való kommenteket, és igaz, voltak elég bunkók is köztük, de hát érthető szerintem... Viszont a többségben az olyanok voltak, amik mosolygásra késztettek. Mivel az egészből az, jött le, hogy Joanat és engem is meg akarnak ismerni. És igen...

- Meg is fognak. – csak ennyit mondtam, mire ő félredobta a telefonját, és megcsókolt. Tudom... Már sokszor mondhattam, hogy „ez most valahogy más volt”, viszont ez tényleg más volt!

Hajába túrtam és úgy csókoltam vissza, mire ő elmosolyodott.

Egyre hevesebben kezdtünk csókolózni, én meg minél közelebb akartam tudni magamhoz őt. Magamhoz akartam ölelni és csak elmondani neki ezerszer, sőt még többször is, hogy mennyire szeretem. Viszont végül nem tettem semmit.

Igen... Én hülye semmit nem csináltam, és ezt Harry észre is vette. Eltávolodott tőlem és mélyen a szemembe nézett. Magamban már szidtam, és mindenfélének neveztem magam, de igazából nem is értem miért nem csináltam konkrétan semmit. Fogalmam sincs...

- Ella, ha... – kezdett bele a mondatba, és szerintem ez kellett nekem, hogy rájöjjek, én nem vagyok normális... A szájához érintettem az ujjam, hogy ne is folytassa a mondatot. Majd közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Heves csókcsatába kezdtünk, miközben én hanyatt dőltem az ágyon, ő pedig fölém hajolt. Kezét szinte észrevétlenül csúsztatta be a pólóm alá, majd eleinte lassan és kissé szégyenlősen, aztán határozottabban fedezte fel vele a testem elérhető részeit. Kicsit belemosolyogtam a hosszas, és egyre hevesebb csókcsatánkba, majd én is megtettem az első lépést. Pólóját kicsit feltolva csúsztattam a kezemet végig a hátán, mire éreztem, hogy ő is elmosolyodik. Végül mindkettőnk pólója a földön kötött ki.

Eszembe jutott, ahogy régen HÚÚ!- ztunk Joanával minden félmeztelen 1D- s kép láttán, és ez mosolygásra késztetett, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy az mind semmi ehhez a látványhoz képest.

Egyre vadabbul és szenvedélyesebben csókolóztunk. A pillanatok és történések összefolytak; már egyikünk sem gondolkodott, csak éreztünk. Jó volt együtt lenni, érezni a másik kezét a testünkön, ajkait az ajkainkon. Már nem számított senki és semmi más, csakis mi. Egyszer még ott ültünk az ágy szélén, aztán már feküdtem, és ő fölöttem volt. Felültem és úgy csókoltam tovább. Magamhoz öleltem miközben apró puszikkal leptem el a nyakát, majd lefelé haladva a felső testét. Kezével végig simított az arcomon, nem kellett semmit beszélnünk, éreztük egymást, éreztük, hogy mikor mire céloz, mit akar a másik. Újra heves csókcsatába kezdtünk, viszont most közben a kezünk se maradt tétlenül, ugyan is, a maradék ruhadarabok is lekerültek mindkettőnkről, és végül valahol a földön kötöttek ki.

Egy hete, sőt talán még pár napja is bepánikoltam volna egy ilyen helyzetben. Féltem volna, hogy fájni fog, hogy megbánom, hogy csalódni fogok vagy, hogy ezután még jobban ki fogok borulni, ha netán szakítanánk, mert az derülne ki, hogy mi ketten mégsem illünk össze. De most nem féltem. Szerettem Harryt, és tudtam, hogy bármi is történjék majd később, ezt most nem fogom megbánni. Akartam őt, minél közelebb magamhoz…

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)

                                                            Jó olvasást. :)

61. rész: The interview

*Ella*

Egy ismeretlen ember jött be a szobába, egyből utánunk, mi meg csak néztünk rá.

- Sziasztok! Joe vagyok, a One Direction menedzsere. - mondta a férfi.

Miután tájékoztatott azzal kapcsolatban, hogy mégis miért kellett nekünk ide jönni, kicsit megijedtem. Mégis, mit keresnénk mi, a One Direction interjújában?! Joanara néztem, ő pedig rám. Értettem a nézéséből, hogy ő sem nagyon akarja ezt.

*Zayn*

Miután adtunk pár autogramot és csináltunk pár képet a rajongókkal, bementünk az épületbe, és egyből egy szobába irányítottak minket.

- Ti meg... – kezdett bele a mondatba Harry, mikor meglátta Elláékat, ahogy mindenki ott sürög-forog körülöttük. Igazából ezt én sem értettem, mint ahogy szerintem semelyikünk sem...

Már épp mondani akartam valamit, mikor megcsörrent a mobilom. Kicsit arrébb húzódtam a többiektől, és felvettem...

*Harry*

- Erről nem volt szó! - mondtam meglepetten Joe-nak.

- Gondoltam egyértelmű, ha már ennyire nyilvánosan felvállaljátok a kapcsolatotokat, hogy egy kicsit őket is meg kell ismerniük a rajongóknak. – mondta, miközben Ellára és Joanara nézett. Ők csak kapkodták a fejüket közöttünk, majd Ellával összetalálkozott a tekintetem. Láttam rajta, hogy ezt nagyon nem akarja...

- Rendben, majd megismerik őket, de csak fokozatosan. Gyakran csinálunk majd twitcamokat, ahol Ella és Joana is ott lesz, és úgy majd megismerik őket, de itt és most ez biztos nem fog megtörténni. Bízd ránk Joe! – mondtam, és magamban folytattam a mondatot... „Igazából semmi közöd a magánéletünkhöz...”

Egy ideje már kezd elegünk lenni belőle, viszont tényleg jól végzi a dolgát, szóval az, fel sem merül bennünk, hogy le kellene váltani.

Csak néha túllő a célon, és elkezd ilyeneket beszervezni nekünk, és maga kezdi el belekeverni Elláékat is ebbe az egészbe...

Majd fokozatosan úgyis meg fogják ismerni őket a rajongók... nem?

Ezek után Joe belátta, hogy igazam van, és végül csak mi mentünk be oda, ahol az ahol az interjúk készülnek. Kicsit igazítottak rajtunk, majd elkezdtük az interjút, ami amúgy élőben ment az egyik angol tv adón...

Ella és Joana a kamerák melletti kanapéra ültek, és úgy néztek minket, miközben csak jöttek a kérdések.

Persze, mint mindig elhülyéskedtük az egészet, és ne kérdezzétek, hogyan de én a földön kötöttem ki...

- Jól vagy? – kérdezte az interjús nő nevetve. Én csak nevetve bólintottam, majd visszaültem a srácok mellé, és folytattuk a beszélgetést.

Ekkor jött az a kérdés, aminél válasz helyett elsőnek Ellára néztem...

- Szóval... Amire az összes rajongó, talán legjobban kíváncsi... Ki szingli és ki nem? Kezeket fel, aki nem.  - mondta az interjús nő rám nézve. Nem értettem, hogy miért pont rám néz.

Láttam Ellát, ahogy elmosolyodik.  

Én meg mosolyogva tettem fel a kezem. Niall, és Louis úgyszintén...

- Na, csajok, három foglalt, de még két fiatalember mindig szabad...  Köszönöm, hogy itt voltatok. Öröm volt veletek találkozni. - mondta az interjús, majd elköszöntünk tőle.

*Joana*

A srácok az interjú után egyből mentek is ki egy olyan részéhez az épületnek, ami ilyen kiálló rész volt, nyitott, olyan mintha a bejárata lenne az épületnek, de nem... A lényeg, hogy tökéletes volt arra, hogy tudjanak a rajongóknak köszönni, mivel kicsit magasabban volt ez az egész. 

- Hellóó!! – szólt bele Harry az hangtölcsérbe. Viszont ahogy beleszólt, valami történt azzal a kütyüvel, mert mikor Louis akart mondani valamit, már nem működött...

Ellával a háttérből figyeltük őket, ahogy ott bénáznak, és ekkor Liam megoldotta a problémát. Ugyanis mutatta a rajongóknak, hogy maradjanak csöndben, és meglepő, de olyan csönd lett, hogy normálisan beszélve is lehetett hallani, hogy mit mondanak a srácok. Bár... Elszóltam magam... Ez mind csak pár percig hatott.

Paul ment el mellettünk, majd kiment a srácokhoz. Egy újabb hangtölcsért vitt nekik. Louis elvette tőle és beszélni kezdett.

- Wáow… Hihetetlenek vagytok, hogy ennyien eljöttetek ide. Mint ahogy láttátok, máris elrontottuk ezt az izét, de hát szerintem ez nem is meglepő... - nevette el magát Louis, miközben a másik hangtölcsért is a kezében fogta. Aztán valamin nagyon elkezdtek nevetni, de hát mi nem hallottuk, vagy netán láttuk, hogy mi volt olyan vicces...

Ezután, már csak megköszönték nekik, hogy eljöttek ide, és álltak ott még pár percig, majd bejöttek hozzánk.

- Hát ez jó volt. – mondta nevetve Niall.

- Ja, és megint elrontottunk egy ilyet... – emelte fel a kezében Zayn a hangtölcsért.

- Jaaaj, erről hallottam szerintem... Leejtettétek, vagy mi történt. – mondta nevetve Ella, és a srácok csak úgy néztek rá.

- Hűűű, tud valamit ez a csaj... – mondta végül Louis.

- Nem tud, csak szimplán directioner volt és... – mondtam de Ella közbe vágott.

- és mindig is lesz. – fejezte be Ella.

- Srácok, gyertek, indulunk! – jött oda hozzánk Paul, majd elindultunk a kijárat felé. A sikoltozások megint felerősödtek, és mindenki mindenfélét kiabált...

Most a srácok nem álltak meg, hanem egyből a kisbuszhoz mentünk, beszálltunk, és elindultunk ahhoz a bizonyos házhoz, amire mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet belülről. 

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a komikat és az értékeléseket is! 
                                                                         Jó olvasást. :)              

60. rész: I can't believe that it's all happening to us...

*Joana*

Mikor megláttam, hogy mennyien vannak az épület előtt, kicsit megijedtem. Nem is tudom mitől... Igazából, nem hiszem, hogy még készen állnék ehhez az egészhez. Tudom, valószínűleg ez most kicsit értetlenül, hangzik, amit próbálok megfogalmazni magamban... A lényeg az, hogy tartok attól, hogyha majd mindenki megtudja, hogy Niall és én... Attól félek, hogy utálni fognak, hogy majd csak azt fogom mindig a képembe kapni, amit múltkor az a csaj mondott. Szeretem Niallert, mindennél jobban, és tudom, hogy nem lehet titokban tartani a kapcsolatunkat, és igazából nem is akarom... Főleg így, hogy most Londonban vagyunk, ez lehetetlen is lenne... Egy nagy levegőt vettem, és elkezdtem szedelődzködni, ami csak annyiból állt, hogy kicsit igazítottam a hajamon és a kezembe vettem a táskámat, miközben, ezen gondolkoztam. Már épp szállni akartam ki a kocsiból, mikor Niallel összetalálkozott a tekintetünk. Egy ideig csak egymás szemébe néztünk, majd végül én néztem el elsőnek más merre. Kiszállt az autóból, én meg követtem őt, mivel csak az egyik oldalon volt ajtó...

- Joana! – húzott vissza magához Niall, mikor már indultam volna a többiek után. – Ha nem akarod, nem, muszáj a... – kezdte el mondani, de én egy csókkal félbeszakítottam.

- Tudom, hogy néha nehéz lesz, tudom, hogy lesznek utálkozók, rosszindulatú mondatok, de tudod mit? Nem is fogok foglalkozni az ilyenekkel. Ahogy mondtad, megpróbálok majd csak a jó dolgokra figyelni. Szeretlek Niall, és ha te is benne vagy, akkor szerintem ideje megtudnia a világnak. – mondtam, majd a végén elgondolkoztam azon, hogy ez lehet kicsit furcsán hangzott, mivel Niall csak nézett rám, nem szólt semmit. Pár másodperc múlva elmosolyodott, és hirtelen felemelt a földről, úgy ölelt meg.

- Mondtam már, hogy szeretlek? – suttogta a fülembe.

- Hát, talán... Nem is tudom. Akárhányszor, szívesen el... – mondtam, de Niall ugyan úgy szakított félbe, ahogy én őt, nem sokkal ezelőtt. Akaratlanul is elmosolyodtam.

- Na, menjünk, mert még itt hagynak minket. – mondta szintén mosolyogva Niall, majd megfogta a kezem, ujjaink összekulcsolódtak, és ekkor léptünk ki a kisbusz mögül, mire a sikítások felerősödtek... Csak elképedve néztem körbe, hogy mennyien vannak itt, csak azért, hogy pár percre lássák őket. Igazat megvallva, szerintem Ellával ugyan ezt csináltuk volna régebben, ha lett volna rá lehetőségünk. Néha pár kérdés kihallatszott a tömegből, mint az olyanok, hogy „ki ez a lány? Niall ő a barátnőd?”

Niallel egymásra néztünk és elmosolyodtam. Nem is tudom... Hirtelen minden félelmem elszállt attól, hogy mindenki csak utálni fog, magabiztosan mentem Niall mellett. Ő megállt pár képet csinálni, meg autógrammot osztani, én pedig odamentem Ellához.

- Úristen, ez nagyon durva. – mondta nevetve, mire én is elnevettem magam.

- Az, és elég hihetetlen, hogy ez velünk történik... – néztem körbe. Volt, aki szúrós szemekkel méregetett minket, de volt, aki csak mosolyogva nézett ránk, na meg persze a legtöbben a srácokra figyeltek, hisz érthető... Miattuk vannak itt. Mi Ellával bementünk az épületbe, és leültünk az előtérben lévő kanapéra.

*Harry*

Mikor közeledtünk az épület felé, akkor szembesültem azzal, hogy sokkal többen jöttek el, mint amennyire számítottam... Igazából, mindig, mikor ennyien eljönnek valahova, csak miattunk, hogy lássanak minket, egy furcsa érzés van bennem, amit elmagyarázni nem tudok. Hihetetlen, hogy ez mind velünk történik...

Mikor xfactorban összeraktak minket, nem is gondoltuk volna, hogy idáig eljutunk. Azt, hogy most ott vagyunk, ahol vagyunk, a rajongóknak, vagyis inkább úgy mondom directionereknek köszönhetjük.

Mint mindig, most is megálltunk pár képet csinálni és autógrammot osztani.

*Ella*

Már egy ideje csak ültünk egymás mellett Joanaval, mikor egy férfi jött ki az egyik szobából, és felénk tartott.

- Ti biztosan Ella, és Joana, vagytok, ha jól tudom... – mondta már mosolyogva.

- Igen mi vagyunk azok, de...

- Akkor gyertek! – mondta a férfi, majd elindult az ellenkező irányba, mint ahonnan jött, mi meg csak kérdőn néztünk Joanaval egymásra... Mikor észrevettük, hogy a férfi, akinek még mindig nem tudjuk a nevét, visszanéz ránk, felpattantunk és siettünk utána.

- Ne kérdezd, mert fogalmam sincs. – mondta Joana, mikor érdeklődve néztem, rá, hogy hátha ő tud valamit. Egy kisebb szobába mentünk be, ahol két nő várt ránk.  

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Bocsánat, hogy késve hoztam, de nem volt időm feltenni előbb... 
                                                                    Jó olvasást. :)

59. rész: Going to London

*Zayn*

Reggel egy nagy kiáltásra ébredtem, na meg arra, hogy leesek valahonnan.

- Mi a... – pattantak ki a szemeim. – Mi a francot csinálsz, normális vagy? – kérdeztem már nevetve, mikor megláttam Ellát a kanapén állva. Nem csak én kötöttem ki a földön, hanem Louis, és Liam is.

- Ez mi volt? – kérdezte Liam, és látszott rajta, hogy még nem fogta fel teljesen, mi történik. Harry csak a háttérben nevetett, majd végre Ella elkezdte magyarázni, hogy mégis miért csinálta ezt.

- Fogadtunk Harryvel, és én vesztettem, így meg kellett tennem, amit kért. Bocsi srácok, nem én akartam, ő kérte ezt tőlem... -  mondta Ella vigyorogva, majd Harry felé fordult. – Szóval neki adjátok ezt vissza. – folytatta nevetve, mire Harry elkezdett felé közeledni. Igazából túl fáradtak voltunk mindhárman ahhoz, hogy most visszaadjuk ezt az egészet nekik, hisz Ella is benne volt, szóval igen... Mindkettőjüknek visszaadjuk ezt, de majd csak később.

- Majd máskor... – csak ennyit mondtam Louisnak, és Liamnek, majd ledobtam magam a kanapéra. Nem volt valami jó érzés egy ilyenre kelni...

- Zayn! A telefonod. – jött, vagyis inkább rohant Ella a telefonommal hozzám, majd futott is tovább, hisz Harry elkezdte kergetni. Csak nevettem rajtuk, majd mikor megláttam ki hív, izgulni kezdtem. Fogalmam sincs miért, de mindig ilyen furcsa érzés megy át rajtam, mikor meglátom, hogy ő hív... Most sem volt másképp.

- Szia. - köszöntem neki.

*Harry*

- Harry, állj már le! – mondta nevetve Ella, mikor már vagy harmadszorra rohantunk át a házon.

- Nekem adják vissza, mi?! Ebben te is benne voltál Ella Hewitt. - futottam utána.

- Jó oké, benne voltam, de most megállok, mert nem bírom tovább.

- Így jár, aki nem ment be soha testnevelés órára. – nevettem el magam, mikor láttam, hogy a pultnak támaszkodva kapkodja a levegőt.

- Na, na, na, azért ne túlozz. Csak néha nem mentünk be Joanaval. – mondta, mire kérdőn néztem rá. – Jó oké, legtöbbször nem mentünk be, de azért néha igen. – mondta nevetve, mire én közelebb léptem hozzá. Csak a szapora levegővételeinket lehetett hallani, na meg a srácok beszélgetésfoszlányait kintről, de nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy értsünk is belőle valamit. Már egy jó ideje egymás szemébe néztünk, és teljesen úgy éreztem, mintha normálisan beszélgetnénk. Végül Ella elmosolyodott, és elkapta a tekintetét. Adtam egy puszit a homlokára, majd a kezemmel megérintettem az állát, mire újra rám nézett. A tekintete a szemem és a szám között cikázott, ami mosolyra késztetett. Tudtam, hogy azt várja, hogy én lépjek, így még egy kis időhúzás után; amivel láttam, hogy már kezdem idegesíteni; megcsókoltam. Hajamba túrt és úgy csókolt vissza. Kezeimet a derekára vezettem, majd végül egy kicsit lejjebb állapodtak meg, mire elmosolyodott. Csókunk egyre hevesebbé kezdett válni, és bár az, lehetetlen, de azt kívántam, bárcsak örökké tarthatna...

Eszméletlen volt, mintha átrepített volna egy másik világba, ahol csak ketten lennénk, ő és én...

Arra eszméltem fel, hogy a kezei a pólóm alá csúsznak, mire akaratlanul is belemosolyogtam csókunkba. Ahogy a két puha keze a bőrömhöz ért és felfedezte felső testem, kirázott a hideg, de jó értelemben. A pólója alját kezdtem el birizgálni, mikor valaki megszólalt a hátunk mögött.

- Khm... bocsánat, de indulnunk kéne... – mondta Paul, és igazából azt se értettem, hogyan került ide. Elég furán nézhettem rá, mert elnevette magát.

- Csak nem gondoltad, hogy majd rátok bízom, hogy időben odaérjetek az interjúra?! - igaza volt… Ha rajtunk múlik, olyan egy órás késéssel meg is érkeztünk volna. – Na, gyerünk, még Nialléket is fel kell vennünk. – mondta, majd kiment a konyhából. Ellára néztem, mire elnevette magát, és láttam, hogy elpirult. Odaléptem hozzá és átöleltem.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek Harold. – mosolyodott el a szemembe nézve, mire egy gyors puszit adtam neki. - Na, menjünk, mert még itt hagynak. – mondta majd elindultunk az emeletre a csomagokért.

- Majd én viszem. – mondtam, mikor elindult volna a nagy bőrönddel. Mit ne mondjak, elég sok dolgot pakolhatott össze, hisz a bőröndön kívül, még volt két másik kisebb táskája is...

- Ella! - jöttek ki a nappaliból Ella szülei.

- Menj csak, mindjárt megyek. – mondta Ella, majd odament a szüleihez, én meg kivittem a kocsihoz a csomagokat.

*Ella*

- Ígérd meg, hogy nagyon vigyázni fogsz magadra! – mondta anya.

- És rendszeresen hívni fogsz minket! – folytatta apa, mire én elmosolyodtam, és megöleltem őket.

- Hiányozni fogtok, és ígérem, vigyázok magamra, na meg, még szép, hogy hívni foglak titeket! – mondtam miközben még mindig öleltük egymást. Igaz, már 18 éves vagyok, de nem volt még olyan, hogy ennyi időre távol legyek tőlük, a leghosszabb idő is csak egy hét volt... Hallottam, hogy kint dudálnak, nem is egyszer.

- Mennem kell. Ne izguljatok, majd hívlak titeket, ha megérkeztünk. – mondtam, majd mindkettőjüknek adtam egy puszit. Újra megfogtam a táskáimat, és velük együtt mentem egészen az autóig.

- Vigyázzatok rá! - szólt apa a srácokra és a tekintete Harryn állapodott meg.

- Vigyázunk rá Mr. Hewitt! – mondta mosolyogva Harry, majd elvette tőlem a táskákat és berakta a csomagtartóban. Ekkor esett le, hogy még nem is vezettem az új autómat, de úgy látszik nyár végéig nem is, fogom, hisz akármennyire is akartam, lehetetlen, hogy most azzal és a kisbusszal mehetnénk Londonba. Biztos, ami biztos, megvárom, hogy visszajöjjünk Dartfordba, és akkor majd, ki se fogok szállni egy napig belőle...

Beültünk az autóba, vagyis inkább úgy mondom, kisbuszba, és Paul beindította a motort. Én letekertem az ablakot, hogy integetni tudjak anyuéknak, majd elindultunk.

Ahogy Joanaék házához értünk, már jöttek is ki az ajtón, berakták a csomagokat, majd az előttünk lévő sorba ültek be. Louis, Liam, és Zayn az első sorban ültek, Paul mögött, mi Harryvel meg leghátul.

- Sziasztok! – köszöntek egyszerre, mire elmosolyodtam. Majd, mint előbb Joanaék, teljesen véletlen, de majdnem egyszerre köszöntünk nekik.

Nem kötöttük be magunkat, hanem én Harry mellkasának dőlve ültem, ő pedig az ablaknak dőlve. Megnyugtató volt érezni, ahogy a mellkasa lassan kiemelkedik, majd mikor kifújja a levegőt, visszamegy.

Izgultam...

Izgultam, hogy milyen lesz London, hogy egy egész nyarat töltünk majd együtt a srácokkal, és izgultam a klip miatt is, hisz mi van, ha elrontom, amit kérnek, ha nem tudom megcsinálni? Ilyenek, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben az ablakon bámultam ki.

Az út egész csöndben telt, és csak arra eszméltem fel a gondolkodásomból, hogy megállunk, majd leáll a motor.

- Megérkeztünk, de siessetek, mert negyed óra múlva kezdődik az interjú, és hát nincsenek valami kevesen itt... Nehéz lesz a bejutás, az, biztos. – mondta Paul, mire hirtelen normálisan felültem; hisz egész úton Harrynek dőlve voltam; és úgy néztem ki az ablakon.

- Hűűű, hát tényleg sokan vannak... - mondtam, mire Joanara néztem. Ő csak Niallre nézett és láttam rajtuk, hogy attól még, hogy nem mondanak semmit, igen is beszélgetnek, mint ahogy az Harryvel és velem is lenni szokott néha.

- Na, menjünk. – mondta Paul, mire mindenki nagyot sóhajtott, és kimásztunk az autóból. Konkrétan majd megsüketültem, miközben egyre jobban közeledtünk a tömeg felé. Nagyon hangosak voltak, és vagy 500-an lehettek... Na, jó lehet, hogy annyian nem, de a lényeg, hogy nagyon sokan...

- Úristen... – csak ennyit mondtam, és elképedve néztem körbe. Harry odajött mellém, majd egyből megfogta a kezem, és ujjait összekulcsolta az enyéimmel. Elmosolyodtam, és így indultunk el az épület felé.

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)
                                                                         Jó olvasást. :)

58. rész: The night before going to London

*Ella*

Már majdnem kész voltam, csak a bőröndömet nem tudtam összecsukni, mert túl sok minden volt benne, mikor Harry bejött a szobába.

- Segítsek? – kérdezte mosolyogva, mikor meglátta, hogy a bőröndön ülök, és úgy próbálom becsukni. Én csak bólintottam, és felálltam. Ekkor a bőrönd teljesen kinyitódott. Együtt támaszkodtunk rá, és próbáltuk összehúzni a zipzárt. Már vagy tíz perce próbálkoztunk, de nem jártunk sikerrel.

- Ki kéne venni belőle pár dolgot, akkor össze tudnánk csukni.

- Rendben, de akkor előveszek valami másik táskát. – mondtam és az ágyamhoz mentem. Kivettem alóla egy nagyobb méretű táskát, majd elkezdtem átpakolni pár cuccot a bőröndből.

Végül sikerült becsuknunk a bőröndöt és befejeztük a pakolást.

- Lemegyünk a többiekhez? - kérdeztem, miközben már indultam az ajtó felé, de ő megfogta a kezem és magához húzott, majd megcsókolt. Én csak mosolyogva néztem a szemébe, mire ő is elmosolyodott.

- Most már mehetünk. – mondta, majd kimentünk a szobámból és elindultunk a lépcső felé. Mikor leértünk a nappaliba, a többiek már a kanapén ültek, és minket vártak, hogy elindíthassák a filmet.

- Mit nézünk? – kérdeztem kíváncsian, miközben Harryel leültünk a kanapé elé, mivel a kanapén már nem volt hely.

- Paranormal activity 4. – mondták kórusba.

- Mondanám, hogy jó, de nem, azért annyira nem...

- Nézhetünk mást is. – mondta Liam.

- Nem dehogy, nézhetjük ezt. – mosolyodtam el, és elindítottuk a filmet. Konkrétan az első ijesztőbb résznél Harryhez bújtam, már amennyire jobban tudtam, mert eddig hozzá bújva ültem. Magához ölelt, és megpuszilt.

- Nekem van egy másik ötletem, ha ez nem jön be... – mondta halkan, szinte suttogva, engem meg kirázott a hideg a kicsit rekedtes hangjától. Szemébe néztem, és értette, mit akarok. Úgy, hogy a többieket ne zavarjuk kimentünk a nappaliból.

- Mit csinálunk? – kérdeztem kíváncsian, hisz fogalmam sem volt, hogy mit szeretne.

- Hát, elmehetnénk sétálni, vagy... – mondta, de közben a konyhába ment, így a végéről lemaradtam.

- Vagy? – mentem utána. Tudtam jól, hogy direkt csinálta, hogy ne halljam a végét, vagy nem is mondott utána semmit? Mivel ezen elgondolkodva mentem utána a konyhába, elbambultam és arra eszméltem fel, hogy nekimentem.

- Hahó, föld hívja Ellát. – nevette el magát, és kérdőn nézett rám. – Na, mit csináljunk? – kérdezte, nekem meg persze fogalmam sem volt, hogy mi volt a másik ötlete a séta mellett, de igazából volt kedvem a sétához, így abban egyeztünk meg, hogy elmegyünk sétálni. Felrohantam a szobámba a pulcsimért, majd indultunk is.

- Mennyire vagy gyors? – kérdezte, miután már vagy öt perce csendben sétáltunk.

- Mi van? – kérdeztem vissza értetlenül, mert nem értettem, hogy ez hogyan jött neki.

- Aki előbb ér ahhoz a piros kocsihoz. – mutatott az utca végében álló autóra. – Az kérhet valamit a másiktól, amit meg kell csinálnia.

- Ezt most így késő este? – kérdeztem, erre ő csak bólintott. – Nekem mindegy... Úgy is legyőzlek.

- Még mit nem... – nevette el magát, majd megálltunk és visszaszámoltunk, mielőtt elkezdtünk volna futni. Én teljesen biztos voltam benne, hogy közelebb van az autó, mint amilyen messze igazából volt. Persze, hogy Harry győzött, viszont én meg megint bevetettem a kedvencemet. Ahogy megállt, újra futni kezdtem és ráugrottam a hátára. Viszont most meglepődtem, mert nem estünk el.

- Tudtam, annyira tudtam. – nevette el magát, majd velem együtt elindult vissza a házunkhoz. – Nem akarsz leszállni? – kérdezte.

- Nem. – vágtam rá egyből.

- Hát jó, te akartad. – mondta, de mielőtt bármit is csinált volna, közbevágtam.

- Jó oké, leszállok, ne csinálj semmit! – mondtam és újra talaj volt a lábam alatt.

- Pedig nem akartam semmit csinálni, túl könnyen bevetted. – mondta vigyorogva.

- Hogy te mennyire...

- Mennyire? – kérdezte felvont szemöldökkel, én meg elnevettem magam.

- Semmi. Mindegy hagyjuk. – ráztam meg a fejem és elindultunk haza fele.

Mikor a házhoz értünk nem szűrődött ki semmi fény. Bementünk az ajtón, én meg egyből a nappaliba mentem, hogy megnézzem a srácokat, mindannyian ott aludtak. Elmosolyodtam, majd bementem Harryhez a konyhába.

- Kérsz? – kérdezte, ahogy meglátott.

- Attól függ mi az... – néztem furcsán a zacskóra. Valami chips volt benne, de nem tetszett, így inkább nem kértem. Töltöttem egy pohárba vizet és azt kezdtem el kortyolgatni, miközben csak néztük egymást.

- Most nem tudom mi van, de ez így fura...

- Mi fura? Eszem, ezért nem tudok beszélni...

- Most is beszélsz. – mondtam vigyorogva, mire felállt, és odajött hozzám.

- Viszont most már nem eszem... – mondta, miközben átölelt.

- Viszont, akkor még ettél. – kötekedtem tovább. Erre csak elnevette magát.

- Élvezed, mi?

- Persze, különben miért csinálnám? – nevettem én is, mire ő finoman a pulthoz tolt és megcsókolt.

*Joana*

- Kérsz muffint? – kérdeztem zavaromban, egy kis idő után. Niall csak elnevette magát, és közelebb jött hozzám.

- Szeretem mikor zavarban vagy. – mondta még mindig mosolyogva. Én éreztem, hogy tiszta piros az arcom, ezért a földet néztem. A kezével megérintette az államat, mire én újra a szemébe néztem. - Tudod, csak sajnálom, hogy nem jöttünk ide Dartforba hamarabb... Akkor nem kellett volna ilyeneket írogatnod esténként, mikor letört voltál... – mondta miközben végigsimított az arcomon.

- Csak az, az érzés volt rossz, hogy tudtam, az, akit szeretek, sose fog ismerni, nem fogja tudni, hogy létezem, sose lesz alkalmam elmondani, hogy mennyire... szeretem.  - mondtam visszaemlékezve azokra a napokra, mikor már azt feladtam, hogy valaha találkozni fogok velük, akár pár másodpercre is. - Durva nem? Kicsit több mint egy hónapja, nem is gondoltam volna, hogy valaha találkozni fogok veletek, most meg...

- Most meg itt vagyok, vagyis itt vagyunk mind. Holnap pedig irány London! Már ki is találtam mit fogunk csinálni, miután megérkeztünk. – mondta Niall mosolyogva, és ezzel kíváncsivá tett.

- Na, és mit? – kérdeztem.

- Titok. – adott egy puszit, és leült az ágyra. Nem kezdtem el faggatni, hisz úgyse mondaná el, így a szekrényemhez mentem és elkezdtem pakolni. Már vagy öt kupac ruha volt körülöttem, és ekkor éreztem, úgy hogy mindent összeszedtem, ami kellhet.

- Már csak be kell raknom egy táskába ezeket, és kész vagyok. – mondtam Niallnek, aki a laptopomon csinált valamit.

- Segítsek? – kérdezte.

- Nem kell, köszi. – mosolyodtam el, és elővettem a legnagyobb táskámat. Szerencsére bele is fértem. A táskát az ágyam mellé raktam, és leültem Niall mellé az ágyra.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, de mire feltettem a kérdést, meg is kaptam a választ rá. Twitteren válaszolgatott directionereknek. Én meg csodálkozva néztem, ahogy csak úgy pörögnek az események a twitterén.

- Mi az? – nevette el magát.

- Semmi, csak durva, hogy nem veszel el ebben az összevisszaságban, már, mint érted... Nekem már néha, az, sok volt, amennyien írtak nekem, pedig az nem is volt sok, főleg ehhez képest. – mondtam miközben a szekrényemhez mentem egy pulóverért, mivel kicsit kezdtem fázni.

- Mi a twitter neved? – kérdezte.

- Joana_1D, de miért? Már régóta nem is használtam. – mondtam, miközben visszaültem mellé. Egyszer csak nevetni kezdett. – Most mi olyan vicces? – kérdeztem, mert fogalmam sem volt, hogy min nevethet.

- Semmi. – mondta, de még mindig nevetett.

- Most komolyan, mi az? – nevettem már én is.

- Már semmi. – mondta miközben kikapcsolta a laptopot.

- Mi az, hogy már semmi? Ne csináld ezt!

- Én nem csinálok semmit. – nevetett még mindig.

- Jól van Nialler... – mondtam, majd a laptopomat asztalomhoz vittem. Már épp indultam volna vissza hozzá, mikor hátulról átölelt, majd hirtelen felkapott és az ágyhoz vitt. Én annyira meglepődtem, hogy egy kicsit sikítottam is, és reméltem, hogy anya nem hallotta meg.

- Mi volt olyan vicces? – kérdeztem mikor felém hajolt, és egyre jobban közeledett hozzám.

- Semmi, tényleg. – nevette el magát, majd hosszasan csak egymás szemébe néztünk. Elmosolyodtam, mire ő magához húzott és megcsókolt. Hajába túrva csókoltam vissza, és egy hosszas csókcsatába kezdtünk.

Sziasztok! Itt a következő rész. Bocsánat, hogy kicsit késve hoztam. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket. :)
Viszont előtte: 
Ma jött ki a Little Things klipje, bár biztos láttátok már, de muszáj kiraknom. Csak annyit tudok rá mondani, hogy tökéletes és imádom. <3 

                                                                   

57. rész: It was a long time ago... 

*Ella*

Kíváncsian nyitottam ki a kis dobozt. Egy kis boríték volt benne. Kinyitottam, majd olvasni kezdtem: „Már régóta szerettél volna egyet, csak nem tudtuk eddig megadni neked. Viszont most, mivel már 18 éves vagy, a ház előtt vár valami. Reméljük neked is tetszeni fog.”

Anyuékra néztem, ők pedig az ajtó felé mutattak. Volt egy sejtésem, hogy mi várhat kint, de nem akartam elhinni, hisz az mégis nagyon drága. Szó nélkül kisiettem a szobából és le a lépcsőn. Láttam, hogy Joanaék néznek, hogy miért is örülök ennyire, de én csak szinte kirontottam a házból. Mikor kiértem teljesen lefagytam, és csak vigyorogva néztem azt, amit kaptam. A srácok is kijöttek, és mivel nem számítottak arra, hogy én még mindig az ajtóban állok, majdnem fellöktek.

- Ez a tiéd? – kérdezte Joana meglepetten.

- Azt hiszem igen... – mondtam egy kis idő után, majd lassan odamentem az autóhoz. Egy gyönyörű audi állt előttem, és nem akartam elhinni, hogy az enyém. Nem számítottam arra, hogy ilyen drága ajándékot kapok, és igazából nem is értettem, hogy erre hogyan volt pénzünk... Viszont most nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy belegondoljak ebbe, körbementem az autó körül, majd kinyitottam az ajtót, és beültem. Lassan végighúztam a kormányon a kezemet, és csak mosolyogtam.

Minden rendben, és egymás után három álmom is valóra vált. Az egyik a srácok, a másik az autó, és a harmadik... London.

Apropó London, elég későre jár és pakolnom kéne... – eszméltem fel, a bambulásomból. Mikor kiszálltam az autóból Joanaék még mindig kint álltak az ajtó előtt. Viszont én csak anyuékra néztem, és odamentem hozzájuk, majd megöleltem őket.

- Köszönöm. – csak ennyit mondtam, még mindig ölelve mindkettőjüket.

- Aztán óvatosan használd. – mondta apa, majd bementünk a házba.

- Ella, mi megyünk hozzám, mert be kell pakolnom. Holnap reggel találkozunk. – jött oda hozzám Joana, és megölelt. Majd, mikor Niall odaért hozzánk, együtt indultak el az ajtó felé.

- Úúúú, hova- hova? – kiáltott Louis a nappaliból Joanaék után.

- Oda, ahova te nem! – mondta Joana. Majd kimentek az ajtón.

- Aztán óvatosan! – mondta Louis, erre én csak elnevettem magam. Hisz mikor ezt mondta már Joanaék nem voltak a házban.

- Te nem vagy normális. – mondtam még mindig nevetve Lou-nak, miközben Harry ölébe ültem.

- Ella, beszéltem Joana anyukájával, és beleegyezett, hogy veletek menjen Londonba. – mondta apa, miközben ment fel a lépcsőn.

- Köszönöm, hogy felhívtad! – mondtam, miközben annyira örültem, hogy hirtelen kiugrottam Harry öléből. – Holnap irány London!! Én megyek, bepakolok. Megpróbálok sietni. - mondtam boldogan. Majd elindultam fel a szobámba.

Elővettem a bőröndömet, majd beálltam a szekrény elé, és válogatni kezdtem.

*Joana*

Niallel csöndben sétáltunk kézen fogva, a sötét utcán. Mikor a házunkhoz értünk, anya autója már a kapu előtt állt. Tehát biztos itthon van. – gondoltam, és elmosolyodtam. Kinyitottam az ajtót, majd bementünk a házba. A konyhából fény szűrődött ki, és elég finom illatok lepték be az egész házat.

- Szia kicsim! Gyere, sütöttem muffint! – hallottam, ahogy anya kikiabál a konyhából. Ekkor újra megfogtam Niall kezét és együtt indultunk el a konyha felé.

- Szia! – köszöntem egyből, ahogy a konyhába értünk. Anya nekünk háttal csinált valamit, pontosan nem láttam, hogy mit.

- Jó estét Mrs. Gilbert. – köszönt Niall is. Erre anya megfordult.

- Anya, ő itt Niall, Niall, ő itt az anyukám, Jessica. – mutattam be őket egymásnak, és égett a fejem, mert elég gáz helyzet volt, vagyis lehet, hogy csak én éreztem annak...

- Jessica Gilbert, de nyugodtan tegezz, és szólíts csak Jess-nek.

- Niall Horan. – mondta Nialler, majd kezet fogtak.

- Szóval, kértek muffint? – kérdezte anya, én meg egyből nyúltam muffinért. Kivettem egy tányért és arra raktam párat. – Joana, ha nem baj, beszélhetnénk négy szem közt?

- Persze. - mondtam. - Mindjárt jövök. - súgtam oda Niallnek, majd elindultam a nappaliba anya után.

- Szóval... Felhívott Ella apukája, hogy elengedlek-e Londonba. Mégis mikor akartál erről tájékoztatni engem?

- Hát... az úgy volt, hogy Ellát nem engedték el elsőre, és nekem eszembe sem jutott hogy én is mehetnék velük. Végül Ella mégis mehet, hisz megértem, ez egy nagy lehetőség... Viszont azt mondta, hogy itthon nem hagynak engem, és nélkülem, nem megy sehova. Én esküszöm nem is gondoltam arra, hogy mehetnék, mielőtt felajánlotta...

- Tudod... az igaz, hogy azt mondtam Ella apukájának, hogy mehetsz. Biztos vagyok benne, hogy tudsz róla. Viszont azért jól esett volna, először tőled hallani ezt az egészet. Mert én nem gondolom azt, hogy bármi olyan dolog lenne, amit nem tudunk normálisan megbeszélni.

- Tudom, és bocsánat, hogy nem tőlem tudtad meg, csak Ella felajánlotta, hogy majd az apukája felhív téged, én meg bevallom, tartottam attól, hogy el sem engedsz...

- Rendben Joana, elmehetsz, DE... – kezdett bele a mondatba anya, és kihangsúlyozta a „DE” szót. – 1. Legközelebb, ha ilyesmi van, akkor tőled szeretném hallani elsőnek. 2. Nagyon vigyázol magadra! 3. Nincs olyan, hogy egy hétig fel sem hívsz! Legalább kétszer egy héten szeretném, ha felhívnál, hogy tudjam, minden rendben van veled.

- Megígérem, hogy mindig tőlem fogod megtudni az ilyeneket. Egy héten többször is felhívlak majd, ha nem kétszer, legalább egyszer, és persze, vigyázni fogok magamra! – mondtam, majd szorosan megöleltem.

- Hiányozni fogsz. – mondta, szinte suttogta anya.

- Te is nekem. – mondtam, majd elindultunk vissza a konyhába, Niallhez. Ahogy odaértünk ő kíváncsian nézett rám, én meg csak eltátogtam neki, hogy majd fent.

- Akkor, mi felmegyünk, mert be kell pakolnom. – mondtam, majd egy puszit adtam anyának, mikor elhaladtam mellette.

- Rendben, menjetek csak.

Niallel felmentünk a lépcsőn és útközben megmutattam neki a felső szintet.

- Szóval nem nagy szám, csak egy átlagos ház... – mondtam, mikor becsuktam a fürdőszoba ajtót, és a szobám felé indultunk, kicsit megálltunk az ajtó előtt, majd benyitottam.

Viszont mikor beléptünk az ajtómon, akkor esett le, hogy ezt nem biztos, hogy kellett volna...

- Hű... Hát ez, durva. – nevette el magát Niall, miközben körbenézett. Ugyanis nagyon sok poszter volt a falakon, és mindegyikről, ők néztek le ránk. Éreztem, hogy vörösödöm.

- Na, jó ez öhm... - fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Hajamba túrtam, és folyamatosan Niallt néztem. Ekkor jöttem rá, hogy pontosan mit is nézeget az asztalomnál. Odasiettem hozzá, de mielőtt bármit is tudtam volna mondani, megfordult, és csak mosolygott. Én meg, ha eddig nem voltam, akkor innentől biztos tiszta piros volt az arcom.

- Ez nem a... – kezdtem el mondani, de nem engedte, hogy befejezzem.

- Nem kell magyarázkodnod, ez csak aranyos, de nagyon. – mondta, és végén elnevette magát.

- Ez még régebben volt... – mondtam, mire a lapra írt dátumra mutatott. - Na, jó, nem olyan régen. – nevettem el magam.