Little Things

Ma jött ki a Little Things. Biztos hallottátok már, de azért kiteszem. Én imádom. :) <3

(u.i.: A következő rész nemsokára jön.)

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)
NAGYON köszönöm a komikat és az értékeléseket is! Az építő kritikát is köszönöm, és örülök, hogy leírtad. 
Mint eddig is, nyugodtan írjátok le komiba, hogy mi hiányzik a blogból, ti mit hiányoltok belőle. :) 

                                                             Jó olvasást. :)

56. rész: I'm sorry

         
*Ella*

- Na, beszéltem Paullal. - ült le mellénk Liam. - Azt mondta, hogy holnap legkésőbb tízre ott kell lennünk, mert valami interjú lesz.

- Ezaaz, szóval... Mit csinálunk ma este? – pattant fel a kanapéról Louis.

- Nekem pakolnom kell. – mondtam vigyorogva, mert rájöttem, hogy holnap ilyenkor már Londonban leszünk.

- Megnézhetnénk valami filmet, miután összepakoltatok Joanaval. - mondta Harry.

- Ez jó ötlet, úgy sincs kedvem seho... – kezdtem el mondani, de épp ekkor jött be anya a nappaliba. Meglepődtem, mert azt se tudtam, hogy már haza jött. Egyből rám nézett, én meg vettem a célzást. Mielőtt felálltam volna Harry öléből, adtam neki egy puszit, de aztán mentem is anya után. Egyenesen a szobájukba mentünk.

- Figyelj, Ella. Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled, nem akartalak megbántani, csak tudod... Elég stresszes ez a mostani pár hét. Már eleve nagyon ideges voltam, és mikor megláttam azt a képet... Na mindegy, a lényeg, hogy bocsánat, és, azóta átgondoltam mindent, plusz apáddal is beszéltem. Arra jutottunk mindketten, hogy neked sokkal jobb lesz, ha most elmész Londonba. – mondta anya, én meg csak csöndben hallgattam. Nem akartam beleszólni. Kicsit elgondolkoztam, mikor befejezte, mert már megint ugyan oda kötöttem ki, mint, mikor apával beszéltünk... „jobb lesz, ha most elmész Londonba” Most komolyan, mi folyik itt?

- Én is sajnálom, hogy úgy beszéltem veled, és tudom jól, hogy nincs jogom olyanokat mondani neked, amiket mondtam, de kiakadtam. Nagyon meglepődtem azon, amiket mondtál nekem, de legfőképp azon akadtam ki, ahogy Harryvel beszéltél. Azt értem, hogy mérges voltál, de azért szerintem egy kicsit durva volt. Mindegy, a lényeg, hogy még egyszer bocsánat, azért amiket mondtam, és amilyen hangnemben. – mondtam, majd megöleltem. És ekkor jöttem rá, hogy sír.  - Na, most komolyan nem értem, hogy mi folyik itt…- gondoltam magamban. Nem szóltam egy szót sem, csak tovább öleltem őt. Még sosem sírt előttem, és eléggé megijesztett ez az egész.

- Tudod... Igazán aranyosak vagytok együtt. Tudom, hogy mennyire szereted, és rajta is látszik, hogy nagyon szeret téged. – mondta, miközben kibontakozott ölelésemből, és kicsit eltávolodott tőlem. Nagyon jól esett, amit mondott. Mert hát, azért számít, hogy mit gondol Harryről, és örülök neki, hogy nincs vele semmi baja. Bár eddig azt hittem utálja, de szerencsére tévedtem...

- Kérdezhetek valamit? - kérdeztem, erre csak bólintott egyet. – Van valami, amit nem mondotok el nekem? – tettem fel a kérdést, egy kis szünet után. Tartottam attól, hogy mi lesz a válasza, de az is zavart, hogy nem tudom. Anya csak csöndben ült tovább velem szemben, és a szemembe nézett.

- Nincs semmi, csak tudod, a munka... Nem megy valami jól most nekünk, és csak neked lenne rossz, ha egyfolytában egyedül lennél itthon esténként, na meg ha itthon is lennénk biztos sokszor véletlen nem megfelelő hangnemben, beszélnénk veled... Nincs semmi baj drágám. – mondta most már mosolyogva, de én persze cseppet se nyugodtam még meg. Hisz ezért miért sírt volna? – Most meg bocsánat, hogy elsírtam magam, csak tudod... Felnőttél, már 18 éves vagy, és én még mindig úgy érzem, hogy az én kicsi lányom vagy, de nem... Már az én nagy lányom vagy, aki nemsokára teljesen a saját útjára tér. – erre nem tudtam semmit mondani, csak megöleltem.

- Mindig is a kicsi lányod maradok, és megígérem, hogy soha nem foglak elhanyagolni titeket, ha talán valamikor saját utamra térnék, biztos vagyok benne, hogy majd rendszeresen fogok visszajönni ide, hozzátok. – mondtam miközben még mindig öleltük egymást. Ekkor jöttem rá, hogy mennyit jelentenek nekem. Mindent nekik köszönhetek, és szerencsés vagyok, hogy ilyen szüleim vannak.

Ekkor jött be apa az ajtón.

- Úgy tudom, hogy a lányomnak holnap lesz a 18. szülinapja, és mivel holnap már Londonban lesz, talán érdekli, mit kap tőlünk. – én csak mosolyogva néztem, ahogy apa egyre közelebb jön hozzánk. Én meg azzal nem törődve, hogy a háta mögé rakott kezében mi lehet, a nyakába ugrottam.

- Boldog szülinapot! – mondták egyszerre, és együtt adták oda a kis dobozt. Én leültem az ágyra és elkezdtem kicsomagolni a csomagolópapírból.

*Joana*

Elindultam a konyha felé, hogy igyak valamit, mikor láttam, hogy Ella anyukája bejön a bejárati ajtón.

- Szia! – köszöntem.

- Szia Joana. Ella merre van? – kérdezte mosolyogva. Én meg csak a nappali felé mutattam. Majd Kate már ment is a nappaliba.

 Épp már fordultam be a konyhába, mikor Zaynnel ütköztem össze.

- Uhh, bocsi, nem figyeltem. Jól vagy? – kérdezte, ugyan is én a földön kötöttem ki.

- Persze, semmi baj. – nevettem el magam, hisz csakis én lehetek ilyen béna. Nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni. Mikor már újra két lábon álltam, ő elindult vissza a nappaliba, én meg végre bejutottam a konyhába. Hűtőhöz mentem és kivettem belőle a kólát, majd egy pohárért nyúltam. Miután megtöltöttem a poharat, azzal együtt mentem vissza a nappaliba. Srácok a kanapén ültek, és beszélgettek. Mivel nem volt hely, Niall ölébe ültem, aminek eredményeként, majdnem magamra borítottam a pohár kólát.

Ekkor jött le Ella szinte ugrálva a lépcsőn, én meg kíváncsian néztem rá, hogy miért lett hirtelen ilyen jó kedve... 

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)
                                                                    Jó olvasást. :)

55. rész: The good news

*Joana*

Még egy kicsit beszélgettünk, de aztán nagyon lehűlt a levegő így elindultunk Elláék háza felé. Miközben lassan, kézen fogva sétáltunk a sötét utcán, megszólalt Niall telefonja. Én annyira elbambultam, hogy kicsit összerezzentem mikor hirtelen hangosan szólni kezdett a csengőhangja.

- Hallo! - vette fel a telefont. A beszélgetésből nem értettem semmit, mert Niall mindig egy-két szavas mondatokkal válaszolt, majd végül letette. – Sietnünk kell! – csak ennyit mondott, és kicsit gyorsított a tempón. Értetlenül néztem rá, mire elmosolyodott. – Majd ha odaértünk elmondom. – fogta meg a kezemet és így tettük meg a hátra lévő utat.

Mikor beléptünk az ajtón, azt vettük észre, hogy Ella apja kikerekedett szemekkel bámul. Elnevettem magam, de észrevettem, hogy ez így elég hülyén jön ki, hogy csak nevetek, így összeszedtem magam, és köszöntem.

- Sziasztok!

- Jó estét Mr. Hewitt! – köszönt Niall is, és Elláéknak csak odaintett.

- Sziasztok! – köszönt Ella apja. 

- Mindjárt jövök. – mondta Ella, és mikor mellém ért megfogta a kezem, és maga után húzott, fel az emeletre. Nem értettem, hogy mit akar, de mielőtt meg tudtam volna kérdezni, hogy mi van, már be is értünk a szobájába és bele is kezdett a mondandójába.

- Képzeld, elengedett Londonba, és valószínűleg egész nyáron ott maradhatok! – mondta boldogan.

- Ez tök szuper! – örültem a jó hírnek, de azért bennem volt az, hogy én nem mehetek.

- Az meg ne forduljon a fejedben, hogy te nem jössz, mert nélküled el nem megyek Londonba! – mondta Ella még mindig vigyorogva.

- Ez komoly?! Én is mehetek? – lepődtem meg.

- Persze, mire gondoltál? Nem fogom itt hagyni a legjobb barátnőmet egyedül. Szóval holnap irány London! Anyud miatt meg ne aggódj, aput megkérem, hogy beszéljen vele, és biztosan elenged.

- Mondtam már, hogy imádlak? – ugrottam a nyakába, és pár percig csak öleltük egymást, miközben párszor majdnem elestünk.

- Joana, ugye nem felejtettétek el a... – rontott be Louis a szobába, de a mondatot nem fejezte be. – Csoportos ölelés! – jött oda hozzánk, és átölelt minket. Viszont ez rosszul sült el, mert olyan lendülettel csinálta, hogy mindannyian a földön kötöttünk ki.

- Mondták már, hogy nem vagy normális? – nevettem miközben próbáltam kijönni alóla. Ugyan is pont rám esett.

- Ezt bóknak veszem. – mondta vigyorogva.

- Leszállnál rólam? – kérdeztem, mikor már feladtam, hogy magamtól kijussak alóla.

- Van gumicukor?

- Van, csak szállj le rólam, mert összenyomsz. – mondtam, és megkönnyebbültem, mikor végre normálisan kaptam levegőt.

- Ez vagy ez? – kérdeztem, a két zacskó gumicukrot elé tartva.

- Mindkettő. – válaszolt, és már ki is kapta őket a kezemből. – Imádlak, köszönöm! – mondta miközben kiment a szobából.

*Ella*

Nem akartam semmit mondani Joananak azzal kapcsolatban, hogy szerintem apa nem mondott el mindent nekem. Még én sem vagyok biztos benne, és lehet, hogy csak bebeszélem magamnak ezt az egészet. Hisz most minden jól alakul, lehet csak ez furcsa nekem, vagy én már nem tudom.

- Hahó, Ella! – hallottam Joana hangját, mire felkaptam a fejem.

- Hogy mi? Bocsi, nem figyeltem.

- Lemegyünk? – kérdezte nevetve.

- Persze, menjünk. – mondtam, majd elindultunk lefele.

Mikor a nappaliba értünk a srácok a kanapén ülve ették a gumicukrot. Elég viccesen néztek, ki ahogy ott válogatják, hogy kinek milyen kell. Még szerencse, hogy apa nem látja őket, mert akkor lehet, kicsit kételkedne abban, hogy rájuk akar bízni engem. Joanaval csak nevetve összenéztünk, majd csatlakoztunk a srácokhoz. Mivel nem volt sehol hely, úgy terveztem, hogy a földre ülök, de mikor már készültem leülni, Harry az ölébe húzott. Elmosolyodtam, majd kivettem a zacskóból pár gumicukrot, és azokat kezdtem el majszolni.

- Jézusom, elfelejtettem! – fogta a fejét Niall. – Paul hívott, hogy hol a francba vagyunk, mert már rég Londonban kéne lennünk.

- És ezt miért csak most mondod? – pattant fel Liam. A többiek, beleértve engem is, csak nevettünk a szituáción.

- Most kéne mennünk vissza? Nekem nincs kedvem... – ült még mindig a kanapén Louis. – Inkább hívjuk fel, hogy csak holnap reggel megyünk. – mondta, majd rám nézett. – Ha nem lenne baj.

- Miért lenne baj? Én csak örülök neki. – mondtam.

- Háhh, azt elhiszem. Khm... – mondta Louis, én meg válaszul csak megdobtam a mellettem lévő párnával. – Ezt most miért kaptam? – kérdezte.

- Tudod te nagyon jól. – mondtam nevetve, majd éreztem, hogy Harry átölel. Én hozzábújtam, és így ültünk tovább, miközben csöndben figyeltük az eseményeket.

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. NAGYON köszönöm a komit és az értékeléseket is! 
                                                                          Jó olvasást. :) 

54. rész: An unexpected conversation with a fan

*Ella*

Csak csöndben ültünk, apa egy szót sem szólt. Én meg már mindenre gondoltam, hogy vajon mi következhet a „DE” után. Majd pár perc múlva, ami nekem óráknak tűnt, folytatta...

- Ella, de csak azért engedlek el, mert neked sokkal jobb lesz ott töltened a nyarat. Ugye nem lenne baj? – kérdezte Harryre nézve.

- Dehogy is baj, szívesen látjuk Ellát. – válaszolt egyből Harry, mosolyogva.

- Rendben, akkor azt megköszönném, ha ott maradhatna egy ideig. Viszont ígérd meg Ella, hogy nem csinálsz semmi butaságot, na meg vigyázzatok rá! – mondta, miközben a tekintetét Harry és köztem, kapkodta. Nagyon furcsa volt, mintha valamit nem mondott volna el. Nem úgy látszott, mintha akarna még valamit közölni velem, de én mégis úgy éreztem. Harryvel elkezdtek beszélgetni, arról, hogy biztos nem fogok-e zavarni, na meg vagy ezerszer mondta apa neki, hogy vigyázzanak rám. A beszélgetés többi részét nem hallottam, vagyis inkább nem figyeltem rájuk. Azon járt az agyam, hogy apa tuti valamit nem mondott el, és kicsit idegesített is. Elhatároztam, hogy ha majd kettesben maradunk megkérdezem. Ekkor jött be Niall és Joana a bejárati ajtón. Apa megint kikerekedett szemekkel nézett. Esküszöm... Olyan, mint egy rajongó, csak felnőttben... Ha tudná, hogy mindannyian itt vannak a házban valahol...

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem Harrytől, mikor rájöttem, hogy túlságosan csend van az egész házban.

*Joana*

Mikor beálltam a sorba a csomag gumicukorral, eléggé meglepődtem azon, amit a bolt nagy ablakain keresztül láttam. Niall nem egyedül volt, hanem vagy húszan vették körül. Mégis hogyan lettek ennyien?

Igazából Niallt nem is lehetett látni csak néha-néha a szőke haja kivillant a tömegből. Miközben vártam, hogy rám kerüljön a sor, néztem, ahogy mindegyik directionernek ad autógrammot, ha kérik, csinál velük fotót, és még némelyiküket meg is öleli. Nem, nem lettem féltékeny, hisz ez normális, hogy ölelgeti őket. Na meg át is tudom érezni, hogy csak egy szimpla ilyen ölelés mennyit jelent nekik. Csak mosolyogva néztem, ahogy Niall szintén mosolyogva csinálja ezt az egészet.

- Hölgyem! – szólt rám a pénztáros. Ekkor zökkentem ki a bambulásból.

- Elnézést. – mondtam, miközben szedtem elő a pénzt a zsebemből. Fizettem, majd kimentem a boltból, a kis tömegtől pár lépésre megálltam, és vártam. Azt hiszi az ember ilyenkor, hogy egyszer csak elfogy a tömeg, hisz mindenki megkapja, amit akar és megy a maga dolgára, de nem. Vagy negyed óra múlva is ugyan annyian voltak, hisz mindenkinek volt vagy tíz kérdése, Niall meg persze válaszolgatott. Már gondolkoztam azon, hogy talán el is felejtette, hogy én is itt vagyok, mikor egyszer csak, összetalálkozott a tekintetünk. Én csak mosolyogva álltam, és néztem, a szemébe. Végül ő kapta el a tekintetét, mikor valamit kérdeztek tőle.

Egy idő után azt vettem észre, hogy egy lány közeledik felém. Elsőnek azt hittem, hogy valaki áll mögöttem, és hozzá megy, de nem, pont előttem állt meg.

- Szia! Te ismered Niallt? Talán barátnője vagy? – kérdezte, nem éppen normális hangnemben.

- Öhm... Én nem, nem ismerem. Csak az egyik barátomat várom, aki most ment be a boltba.

- Aha, én meg most jöttem le a falvédőről... Csak hogy tudd, hazudni nem tudsz. Tuti hogy ismered, hisz akkor nem nézett volna úgy rád. Ha a barátnője vagy, akkor most mondom, hogy hagyd békén, mert ő az enyém.

Én csak nagyokat néztem, hogy ezt mégis hogy képzeli. Úgy terveztem, hogy tagadni fogok mindent, hisz még erről Niallel nem beszéltünk, de kiakadtam. Nagyon is.

- Hogy lehetne a tiéd, ha nem is ismered?! Azt se tudja ki vagy. – mondtam flegmán.

- Igen is ismerem, jobban, mint te, na meg nem fejezted be a mondatot... Még nem tudja kivagyok! Tudod... ott van a mondatban a M-É-G! – mondta kihangsúlyozva az utolsó szót. – Szóval ajánlom, hogy hagyd békén, hidd el, nem akarod megtudni mi lesz, ha nem. Na meg nézd már magadra! Miért pont téged választana? Ez hülyeség. Igen, még nem tudja, de én leszek az a szerencsés, aki a felesége lesz. Csak figyeld meg! Egyszer eljön az én időm.

Megszólalni nem tudtam. Csak bámultam a lányra, aki diadalittasan mosolygott rám.

- Valami baj van? – jött oda hozzánk Niall. Ahogy megláttam, meg akartam ölelni, de nem tettem. Nem akartam még a többi lány utálkozását is végig hallgatni.

- Nincs semmi, csak beszélgettünk. Tudod, hogy mennyire szeretlek? Nagyon! Te vagy az életem... – kezdett bele a nyalizásba a lány, de Niall nem figyelt rá, csak engem nézett.

- Menjünk, kérlek. – motyogtam, erre megfogta a kezem, és határozottan elindult a kijárat felé. Nem akartam felvenni azokat, amiket az a lány mondott nekem, de akaratlanul is egyfolytában a szavai ismétlődtek a fejemben. Éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel Nagyon rosszul esett ez az egész, egyáltalán nem voltam ilyenre felkészülve. Ahogy kicsit eltávolodtunk a bolttól, Niall megállt.

- Mit mondott? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy ideges.

- Semmi különöset. – mondtam halkan, és gyorsan le is töröltem az arcomról a könnycseppet.

- Látom rajtad, hogy valami baj van. Visszamenjek hozzá, és beszéljek vele? – kérdezte, miközben már indult is a bolt irányába.

- Ne menj vissza! Nem ér annyit, csak... – kezdtem el mondani, miközben megfogtam a karját, hogy megálljon. Mikor újra felém fordult, nem bírtam tovább. Megöleltem, és már a könnyeimet sem tartottam vissza.

- Szeretlek Niall! – csak ennyit mondtam, és tovább öleltem.

- Én is szeretlek! Nem tudom mit mondott az a csaj, de ne hallgass rá! Csak a féltékenység beszél belőlük! Nagy baromság mind, amiket mondott neked! – mondta, vagyis inkább suttogta a fülembe. - Úgy utálom az ilyen embereket... – mérgelődött magában tovább.

Leültünk egy közelben lévő padra, és beszélgetni kezdtünk. Mindent elmondtam, hogy miket mondott a csaj. Niall meg magát hibáztatta az egészért.

- Most komolyan, miért lenne a te hibád? Én vagyok béna, hogy nem tudok hazudni... – mondtam a földet nézve.

- Dehogy vagy béna. Csak meg kell tanulnod nem felvenni ezeket, a dolgokat. Nekem is időbe tellett, míg megszoktam, hogy vannak páran, akik elég rosszul eső dolgokat mondanak nekem, na meg néha mindegyikőnknek. Bármit is mondanak, ne hallgass rájuk, ne is figyelj rájuk. Próbáld csak a jó dolgokra figyelni. Nem mondom, hogy könnyű, de majd idővel belejössz. Csak hidd el nekem, hogy engem nem érdekelnek ők, úgy, mint lány, csak úgy, mint rajongó! Hisz nélkülük sehol se lennénk. Csak féltékenyek, és próbálnak egyre rosszabbul eső dolgokat mondani, amivel elbizonytalanítanak téged. Ne higgy el nekik semmit! Én TÉGED szeretlek. – mondta Niall. Bekönnyeztem, de most azért, mert nagyon jól esett amit mondott. Még közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Ez most valahogy más volt. Nem tudnám megfogalmazni miért, de más...

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. 
NAGYON, NAGYON köszönöm a komikat, és az értékeléseket is!
                                                                        Jó olvasást. :)

53. rész: But...

*Ella*

Harry csak mosolygott és a tekintetemet próbálta elkapni, de én mindenhova néztem csak a szemébe nem. Nem akartam elmondani mit álmodtam, mert tuti kiröhögne, na meg igazából, nem is tudom... Inkább maradjon az én titkom, hogy mi történt az álmomban. A lényeget már úgy is tudja. Még pedig azt, hogy ő is benne volt.

- Jó, oké, benne voltál, de nem mondok többet. – mondtam - Ne örülj így a fejednek! – nevettem el magam, mikor megláttam, hogy egyfolytában vigyorog. – Hidd el nem olyan nagy szám, hogy benne voltál az álmomban, ha komolyan ezért örülsz ennyire... Abbahagynád?

- Mégis mit? – kérdezett vissza egyből.

- Tudod te azt nagyon jól Harold, hogy mit! – álltam fel az ágyról nevetve.

- Hova mész? – kérdezte, és már nem vigyorgott olyan hülyén, csak normálisan mosolygott. 

- Beszélnem kell szüleimmel. Különben lőttek a Londonos dolognak... – mondtam. Mivel kicsit fáztam, a szekrényemhez mentem, hogy elővegyek egy pulóvert. Mielőtt fel tudtam volna venni, Harry hátulról megölelt. Elmosolyodtam, és szembe fordultam vele. Egy ideig csak egymás szemébe néztünk, miközben mindketten csak mosolyogtunk.

Egy kívülálló ember azt mondaná, csak bámultuk egymást, de nem. Olyan volt mintha beszélgetnénk, anélkül, hogy bármit is mondanánk. Hirtelen már nem is fáztam, sőt kezdett melegem lenni... Mégis hogy tud ilyet csinálni? Teljesen elfeledtet velem mindent, már csak azzal, hogy a szemembe néz.

Elnevettem magam, és pár másodpercig a földre néztem, majd vissza a szemébe. Ahogy találkozott a tekintetem az övével, megcsókolt. Hajába túrva csókoltam vissza, majd végül, én távolodtam el tőle. Egy szó nélkül fogtuk meg egymás kezét, és kimentünk a szobámból, majd elindultunk a lépcső felé.

Miközben lefele mentünk, hallottam, hogy valaki bejön az ajtón. Harry egy kicsit megtorpant, de én csak mentem tovább őt magam után húzva. Mikor a nappaliba értünk, apával találtuk szembe magunkat.

- Szia!

- Jó estét, Mr. Hewitt! – köszönt Harry is. Apa meg csak kikerekedett szemekkel bámult. Azt hittem már, hogy rosszul van, mikor végre megszólalt.

- Sziasztok, de ezt hogy, te mit... – motyogott össze-vissza. Megköszörülte a torkát, majd normálisan folytatta.- Szóval... Ha jól tudom, te Harry Styles vagy. – nézett Harryre, aki csak bólintott egyet. - Mégis hogy kerülsz ide, és miért... – kezdett bele apa a következő mondatba, miközben az összekulcsolt kezünkre nézett. Viszont én közbe vágtam.

- Mielőtt kiakadnál... Elmondok mindent, jó? – mondtam, majd a kanapé felé indultam. Apa csöndben követett minket. Leültünk, majd elkezdtem mondani, az egész sztorit a leges legelejétől.

- Szóval nagyjából ennyi... Anya meg kiakadt mikor meglátta Harryt, és most meg fogalmam sincs, hol van. – fejeztem be a mondandómat.

- Akkor már legalább értem, hogy miért hívott fel, hogy beszélnem kell veled.

- Felhívott azért, hogy beszéljél velem?! - lepődtem meg.

- Igen, felhívott. Azt mondta, hogy ő már nem tud mit csinálni.

- De hát nem is csinált semmit! Csak szidni tudta őt! Az engem kevésbé érdekel , hogy nekem miket mondott, de ahhoz nincs joga, hogy Harrynek ilyeneket mondjon. – mondtam, és erre Harry megszorította a kezem.

- Bármit is mondott, biztosan nem akart rosszat, csak félt téged, Ella. Na meg nem épp valami... Na, mindegy, hagyjuk, a lényeg az, hogy ne haragudj rá.

- Jó, de...

- Nincs de Ella! – mondta apa, majd csak maga elé bámult. Nem éreztem úgy, mintha valamit rosszul csináltam volna. Hisz csak az igazat mondtam. Egy ideig csöndben ültünk, majd apa megszólalt.

- Elmehetsz Londonba, leforgatjátok a klipet, és még abba is belemegyek, ha megoldható, ott maradhatnál egész nyáron.– mondta apa, és ez engem nagyon meglepett. Viszont a mondtat végén nem vitte le a hangsúlyt, tehát még nem fejezte be, vagyis biztos voltam benne, hogy jönni fog az a „DE”. Jött is...

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket és a komit is! 
                                                                     Jó olvasást. :)

52. rész: Nando's and Haribo

*Joana*

- Hova menjünk? – kérdeztem Nialltől, miközben már az utcán sétáltunk.

- Mondjuk, Nando’s?

- Annyira egyértelmű volt, hogy ezt fogod mondani. – nevettem el magam.

- Most miért? Csak azt nem mondd, hogy nem szereted!

- Szeretem, csak... – kezdtem el mondani, de elgondolkoztam... Nem tudtam folytatni a mondatot. – Mindegy. A lényeg, hogy siessünk, mert éhen halok.

Innentől csendben sétáltunk kézen fogva, egészen a Nando’s-ig.

- Mit kérsz? – kérdezte, mikor bementünk.

- Lifestyle menü, kólával, de fizetem én.

- Aha, persze, még mit nem. – mondta, majd rendelte is a menümet, és magának is ugyan azt.

- Hova üljünk? – kérdeztem a tálcámat fogva, miközben körbefordultam, hogy megnézzem, hol van hely.

- Nekem mindegy, csak ne az ajtóhoz közel, mert akkor nem lesz egy perc nyugtunk sem.

- Ott jó lesz? – kérdeztem a sarok felé mutatva.

- Az j... nem jó, mert csomóan mennek arra, ott vannak a mosdók.

- Akkor mégsem mindegy, hogy hova ülünk. - mondtam nevetve, majd az egy asztalos boxok felé vettem az irányt. – Onnan pont elmennek. Siessünk, mert el fogják foglalni. – mondtam, majd elkezdtem sietni. Egy férfire majdnem ráborítottam a tálcám tartalmát, de szerencsére, jó reflexekkel rendelkezett, és kiugrott előlem.

- Bocsánat. – mondtam, miközben siettem tovább az asztalhoz. Majd végül odaértem, és még üres volt. – Na, jó vagyok, vagy jó vagyok? – kérdeztem vigyorogva Nialltől, aki jóval mögöttem komótosan sétált, így kicsit várnom kellett, míg ideért az asztalhoz.

- Csak a fél Nando’s nézett meg téged, de jó vagy, hisz miénk az asztal. – mondta nevetve. Én csak megvontam a vállam, és elkezdtem enni. Annyira jól esett végre...

Egész gyorsan végeztem az evéssel, sőt még gyorsnak is lehetne mondani, mert még Niall sem fejezte be előttem.

- Majd ne felejtsünk el gumicukrot venni. – szólaltam meg egy evés miatt hosszú csend után. Niall szeme egyből felcsillant.

- Louis-nak!

- Akkor én nem is kapok. Jól van, ezt megjegyeztem. - mondta szomorú fejjel.

- Hát... Ha jó leszel, kaphatsz te is. – vigyorogtam. Majd megittam a poharamban lévő maradék kólát, és elindultunk a kijárat felé.

Miközben a bolthoz sétáltunk, Niall nem szólt hozzám. Akaratlanul is elnevettem magam rajta.

- Most komolyan besértődtél? – kérdeztem még mindig nevetve. Viszont semmi válasz nem jött. Most komolyan... Hány éves is? Talán 5?

A bolt körülbelül tíz percre volt a Nando’s-tól, és már majdnem a bejáratnál voltunk, mikor kezdett elegem lenni ebből a csöndből. Idegesített. Viszont az biztos, hogy nem én fogok elsőnek megszólalni, hanem ő. Úgyhogy ez van...

Bementem az ajtón, ő meg jött utánam, még mindig csendben. Miközben a sorok között mentem, végig mosolyogtam, de persze ezt nem láthatta, mert mögöttem jött.

Mikor az édességekhez értem, megkerestem, hogy hol vannak a Haribo gumicukrok, és válogatni kezdtem. Nagyon sok fajta volt, így vagy tíz perce néztem, melyik lenne a legjobb, de, még mindig nem tudtam dönteni.

Végül, már csak kettő versenyző maradt, és mindkettőből egy-egy zacskó volt a kezemben. Mikor már majdnem ott voltam, hogy mindkettőt megveszem, Niall hirtelen megfordított, és a szemembe nézett. Kicsit meg is ijedtem, mert teljesen azt hittem, hogy elment valamerre, miközben én itt vacillálok a gumicukrok között. Pár másodpercig még egyenesen a szemembe nézett, majd végigsimított az arcomon, amitől kirázott a hideg, de jó értelemben. Egyre jobban közeledett felém, és megcsókolt. Konkrétan majdnem elejtettem a két zacskó gumicukrot a kezemből. Ez most valahogy más volt. Elmagyarázni nem tudnám, hogy miért, de más.

- A kettő között nem lehet dönteni, mindkettő ugyan olyan jó. – mondta a homlokát az enyémhez döntve.

- Akkor mindkettő. – mosolyodtam el, majd adtam egy puszi neki. Összekulcsolt kézzel indultunk el a pénztárig a két csomag gumicukorral. Elég vicces lehet, hogy ennyi idő volt kiválasztani egy, vagyis két csomag gumicukrot, de nem tehetek róla...

Már épp mi következtünk a sorban, mikor hirtelen ötlettől vezérelve, elengedtem Niall kezét, és visszasiettem az édesség sorhoz. Elvettem egy csomag szív alakú gumicukrot a polcról, és siettem is vissza a pénztárhoz. Niall már a kijáratnál volt, viszont nem egyedül. 

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Nagyon köszönöm az értékeléseket! Nem nagyon szoktam ilyet írni, de kérhetek pár komit? Pozitívat, negatívat, bármilyet, csak kapjak valami visszajelzést a bloggal kapcsolatban, hogy tudjam mit gondoltok, és ha kéne, min változtassak...
Kivételesen, majd csak 1-2 komi után hozom a következő részt. 
                                                                          Jó olvasást. :)

51. rész: Dream

*Joana*

Mivel nem találtam semmit, ami normális kajának nevezhető. Felmentem az emeletre, hogy megkérdezzem a többieket.

- Srácok, nem vagytok éhesek? – kérdeztem, mikor felértem. Még mindig a földön ültek, és beszélgettek. A kérdésemre felnéztek, majd megrázták a fejüket, kivéve egy valakit.

- Uuu én éhes vagyok. – pattant föl a földről Niall és odajött hozzám.

- Meg is lepődnék, ha nem lennél éhes. – mondta nevetve Louis.

- Én is éhes vagyok, szóval szerintem csak nem volt elég laktató a pizza, vagy nem tudom... – mondtam, Niallt megvédve.

- Pizza, ami nem laktató? Ez fura. – nevetett még mindig Lou. – Szerintem csak szimplán hasonlítotok egymásra... – mondta elgodnolkodva, de persze ez nem igazi elgondolkodás volt.

- Jól van, hülye kifogás volt! Na, menjünk mert éhen halok. – hagytam rá az egészet Louisra és elindultam a lépcső felé, mikor rájöttem, hogy Elláékat is meg kéne kérdezni.

- Niall, megkérdezet Elláékat, hogy ne hozzunk-e valamit nekik?

- Hát... Tudod, mesze van az ajtó. – nézett rám kiskutyaszemekkel. Én csak megráztam a fejem, és elnevettem magam. Mielőtt benyitottam volna, kopogtam. Tanultam az ezelőtt történtekből... Majd kis idő után benyitottam. Nagyon aranyos látvány fogadott. Egymást ölelve aludtak. Egyből meg is fordultam, és halkan kimentem a szobából. Nem akartam véletlen felébreszteni őket.

- Na, akkor. Biztos nem kértek semmit? – kérdeztem meg utoljára a többieket.

- Nem. - mondta egyből Louis. – Bár... Tudtok hozni gumicukrot? - kérdezte, egy kis idő után.

- Persze, hozunk. – mondtam nevetve, majd lementem. Niallt nem találtam sehol. Most komolyan... Hova tűnt?

Mivel, mint mindig, lusta voltam, így leültem a kanapéra. Már vagy öt perce vártam, mikor hirtelen két kéz ölelt át hátulról.

- Mehetünk? – kérdeztem, miközben Niall csak még szorosabban ölelt. Nagyon jó érzés volt hozzá bújni, de ezt a pillanatot a gyomrom korgása rontotta el.

- Nagyon éhes lehetsz. – nevetett Niall.

- Igen, az vagyok. Gondolom te is... - adtam neki egy puszit, és kibontakoztam az öleléséből. Felvettem a cipőm, és már indulhattunk is.

*Harry*

Egy nagy csapódásra, majd röhögésre ébredtem fel. Kíváncsi lennék, hogy mégis mi a francot csináltak a srácok, de nem akartam Ellát felébreszteni. Így tovább feküdtem, és nem tudtam nem őt nézni. Pár perc múlva mosolyogni kezdett. Hirtelen azt hittem, hogy felkelt, de nem.

- Én is. - mondta. Nagyon aranyos volt, ahogy álmában beszélt és mosolygott is hozzá. Már szinte nem éreztem a bal karomat, és észrevettem, hogy azért, mert olyan fura pózban tartottam. Próbáltam úgy megmozdulni, hogy ne keltsem fel Ellát. Nagyjából sikerült is, de utána meg az volt a gond, hogy tartanom kellett a levegőbe a karomat, mert különben Ellára raknám, amire tuti felébredne. Elröhögtem magam, a saját ügyetlenkedésem miatt.

- Mi olyan vicces. – kérdezte Ella. Gratula magamnak... Felébresztettem.

- Semmi, csak béna vagyok.

- Hát... Ez nem újdonság. – mondta vigyorogva.

- Én is szeretlek. – nevettem, majd megöleltem. – Amúgy miről álmodtál?

- Mi, én? Semmiről... – vágta rá egyből, gyanús volt nekem.

- Tuti álmodtál, mert beszéltél is.

- Mit beszéltem? – kérdezte, és fogalmam sincs miért, de hirtelen tisztára elpirult.

- Hát, csak annyit mondtál, hogy „én is”.

- Fogalmam sincs, mit álmodtam...

- Aha és az arcod átállt színváltós módba, mi? – nevettem el magam.

- Jó, oké talán emlékszem egy kis részére az álmomnak.

- És benne voltam? – kérdeztem.

- Nem. – vágta rá egyből.

- Aha, szóval igen. – nevettem el magam megint. Az biztos, hazudni nem tud, legalább is nekem... 

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)
A rész előtt viszont egy videó... :) Bár szerintem biztos tudjátok már, hogy Niall tegnap twitcamon mondta, hogy "Hello Hungarian Fans"! :D <3

50. rész: It's all my fault...

*Joana *

Elég régóta ismerem Ellát, de még nem történt ehhez hasonló az anyukája és közte. Soha nem hallottam őket még veszekedni, semmin. Kate-re meg rá sem ismerek. Mintha nem is ő lenne az... Hallatszott a hangján, hogy csalódott, de igazából nem is értem, hogy miért. Jó, Ella hazudott neki, de azért ez nem eget rengető hazugság... Ella semmi rosszat nem csinált és Kate-nek is be kéne látnia, hogy csak simán szerelmes a lánya. Igen, nem egy átlagos sráccal hozta össze a sors, aki suliba jár, és péntekenként elviszi a barátnőjét moziba...

Viszont Harryt meg nagyon félre ismerte, ha komolyan gondolja róla azokat, amiket mondott.

Az egész házban csend volt, a srácok mellettem a földön ültek, és mindegyikük csak bámult maga elé.

Tennem kellett valamit... Felálltam, és hirtelen megindulásból a lépcső felé indultam.

- Hova mész? – nézett fel rám Harry.

- Beszélek Kate-el. Ahogy Ellát ismerem, magától nem fog oda menni hozzá, és megbeszélni vele a dolgokat, így nekem kell megtennem az első lépést. - Ő erre csak bólintott, majd felállt a földről.

- Én is megyek. – mondta, majd együtt lementünk a lépcsőn. Kate pont akkor vette fel a pulóverét, mikor leértünk.

- Most elmegyek, majd jövök. Sziasztok! – köszönt el tőlünk, majd meg nem várva, hogy mondunk-e valamit, kiment az ajtón. Utána már csak az ajtó csapódásának a hangja visszhangzott az egész házban. Harryvel csak értetlenül néztünk egymásra, és bementünk a konyhába.

- Kérsz valamit?

- Egy kóla jól esne. – mondta, és mióta ez az egész veszekedés lezajlott, először láttam végre azt a Harrys mosolyát. - Az egészről én tehetek. Ha nem tettem volna meg azt, ami... – kezdte el mondani, de én közbe vágtam.

- Eszedbe ne jusson, hogy te tehetsz róla! Most komolyan, csak jót akartál. Igaz, elég félreérthető ez az egész, és hát nem tudom, hogy egyáltalán hogy tudtad... khm... na mindegy. A lényeg, hogy nem tehetsz róla. Kate meg nagyon félreismert! Hidd el, idővel rá fog jönni, hogy rendes vagy, és csak az ő lányát szereted. – elnevettem magam. – Na, jó ez elég csöpögősre sikerült. – mondtam még mindig nevetve, erre ő is elmosolyodott. – Nyugi már! Minden rendben lesz, te bolond! – karoltam át.

Én is tartottam ettől az egésztől, na meg attól is, hogy nem fognak kiengedni Londonba, de most fel kellett egy kicsit vidítanom... És szerintem, már amennyire, de sikerült is. Hisz végre mosolygott.

- Felmegyek, beszélek Ellával. – mondta egy kis csönd után. – Ja, és Joana! – fordult vissza a konyhaajtóban. – Köszönöm. – mondta. Erre én csak elmosolyodtam. Hallottam a lépteinek a hangját, ahogy felmegy a lépcsőn.

Gondoltam csinálok valami kaját, mert ha én kezdek éhes lenni, a többiek is biztos azok. Ekkor jöttem rá, hogy szinte üres a hűtő.

*Ella*

Az ágyon feküdtem, az fal felé fordulva, mikor hallottam, hogy valaki bejön a szobába, majd halkan becsukja az ajtót. Bár elsőnek nem akartam, mert biztos, most tiszta piros az egész fejem, de végül megfordultam. Mikor megláttam ki jött be, elmosolyodtam.

- Felébresztettelek? – kérdezte, miközben leült mellém az ágyra.

- Nem, dehogy. Nem tudnék most aludni. – ültem fel, és hozzá bújtam. – Bocsánat, anyu nevében is. Egyáltalán nem értem, hogy miért mondott neked ilyeneket... Igazából, még fel sem fogtam, hogy egyáltalán tényleg azt mondta, amit hallottam. Sajnálom.

- Semmit nem kell sajnálnod, te aztán tényleg semmi rosszat nem tettél. Anyukád remélem idővel, megbékél, mert ha nem én nem tudom, mit fogok csinálni, ha nem lehetek veled. – mondta, a szemembe nézve.

- Mintha engem annyira érdekelne, ha nem engedné, hogy találkozhassunk.

- Azért azt még sem teheted meg, hisz mégis az anyukád.

- Hát, de... – kezdtem el tiltakozni, de kérdőn nézett rám, így megadtam magam. – Jó oké. Igazad van...

- Na azért. – nevette el magát. – Beszélünk vele, és hidd el, minden rendben lesz.

- És ha nem?

- Nincs olyan, hogy nem. – mosolygott még mindig, majd megcsókolt.