Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. NAGYON köszönöm a komit és az értékeléseket is! 
                                                                          Jó olvasást. :) 

54. rész: An unexpected conversation with a fan

*Ella*

Csak csöndben ültünk, apa egy szót sem szólt. Én meg már mindenre gondoltam, hogy vajon mi következhet a „DE” után. Majd pár perc múlva, ami nekem óráknak tűnt, folytatta...

- Ella, de csak azért engedlek el, mert neked sokkal jobb lesz ott töltened a nyarat. Ugye nem lenne baj? – kérdezte Harryre nézve.

- Dehogy is baj, szívesen látjuk Ellát. – válaszolt egyből Harry, mosolyogva.

- Rendben, akkor azt megköszönném, ha ott maradhatna egy ideig. Viszont ígérd meg Ella, hogy nem csinálsz semmi butaságot, na meg vigyázzatok rá! – mondta, miközben a tekintetét Harry és köztem, kapkodta. Nagyon furcsa volt, mintha valamit nem mondott volna el. Nem úgy látszott, mintha akarna még valamit közölni velem, de én mégis úgy éreztem. Harryvel elkezdtek beszélgetni, arról, hogy biztos nem fogok-e zavarni, na meg vagy ezerszer mondta apa neki, hogy vigyázzanak rám. A beszélgetés többi részét nem hallottam, vagyis inkább nem figyeltem rájuk. Azon járt az agyam, hogy apa tuti valamit nem mondott el, és kicsit idegesített is. Elhatároztam, hogy ha majd kettesben maradunk megkérdezem. Ekkor jött be Niall és Joana a bejárati ajtón. Apa megint kikerekedett szemekkel nézett. Esküszöm... Olyan, mint egy rajongó, csak felnőttben... Ha tudná, hogy mindannyian itt vannak a házban valahol...

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem Harrytől, mikor rájöttem, hogy túlságosan csend van az egész házban.

*Joana*

Mikor beálltam a sorba a csomag gumicukorral, eléggé meglepődtem azon, amit a bolt nagy ablakain keresztül láttam. Niall nem egyedül volt, hanem vagy húszan vették körül. Mégis hogyan lettek ennyien?

Igazából Niallt nem is lehetett látni csak néha-néha a szőke haja kivillant a tömegből. Miközben vártam, hogy rám kerüljön a sor, néztem, ahogy mindegyik directionernek ad autógrammot, ha kérik, csinál velük fotót, és még némelyiküket meg is öleli. Nem, nem lettem féltékeny, hisz ez normális, hogy ölelgeti őket. Na meg át is tudom érezni, hogy csak egy szimpla ilyen ölelés mennyit jelent nekik. Csak mosolyogva néztem, ahogy Niall szintén mosolyogva csinálja ezt az egészet.

- Hölgyem! – szólt rám a pénztáros. Ekkor zökkentem ki a bambulásból.

- Elnézést. – mondtam, miközben szedtem elő a pénzt a zsebemből. Fizettem, majd kimentem a boltból, a kis tömegtől pár lépésre megálltam, és vártam. Azt hiszi az ember ilyenkor, hogy egyszer csak elfogy a tömeg, hisz mindenki megkapja, amit akar és megy a maga dolgára, de nem. Vagy negyed óra múlva is ugyan annyian voltak, hisz mindenkinek volt vagy tíz kérdése, Niall meg persze válaszolgatott. Már gondolkoztam azon, hogy talán el is felejtette, hogy én is itt vagyok, mikor egyszer csak, összetalálkozott a tekintetünk. Én csak mosolyogva álltam, és néztem, a szemébe. Végül ő kapta el a tekintetét, mikor valamit kérdeztek tőle.

Egy idő után azt vettem észre, hogy egy lány közeledik felém. Elsőnek azt hittem, hogy valaki áll mögöttem, és hozzá megy, de nem, pont előttem állt meg.

- Szia! Te ismered Niallt? Talán barátnője vagy? – kérdezte, nem éppen normális hangnemben.

- Öhm... Én nem, nem ismerem. Csak az egyik barátomat várom, aki most ment be a boltba.

- Aha, én meg most jöttem le a falvédőről... Csak hogy tudd, hazudni nem tudsz. Tuti hogy ismered, hisz akkor nem nézett volna úgy rád. Ha a barátnője vagy, akkor most mondom, hogy hagyd békén, mert ő az enyém.

Én csak nagyokat néztem, hogy ezt mégis hogy képzeli. Úgy terveztem, hogy tagadni fogok mindent, hisz még erről Niallel nem beszéltünk, de kiakadtam. Nagyon is.

- Hogy lehetne a tiéd, ha nem is ismered?! Azt se tudja ki vagy. – mondtam flegmán.

- Igen is ismerem, jobban, mint te, na meg nem fejezted be a mondatot... Még nem tudja kivagyok! Tudod... ott van a mondatban a M-É-G! – mondta kihangsúlyozva az utolsó szót. – Szóval ajánlom, hogy hagyd békén, hidd el, nem akarod megtudni mi lesz, ha nem. Na meg nézd már magadra! Miért pont téged választana? Ez hülyeség. Igen, még nem tudja, de én leszek az a szerencsés, aki a felesége lesz. Csak figyeld meg! Egyszer eljön az én időm.

Megszólalni nem tudtam. Csak bámultam a lányra, aki diadalittasan mosolygott rám.

- Valami baj van? – jött oda hozzánk Niall. Ahogy megláttam, meg akartam ölelni, de nem tettem. Nem akartam még a többi lány utálkozását is végig hallgatni.

- Nincs semmi, csak beszélgettünk. Tudod, hogy mennyire szeretlek? Nagyon! Te vagy az életem... – kezdett bele a nyalizásba a lány, de Niall nem figyelt rá, csak engem nézett.

- Menjünk, kérlek. – motyogtam, erre megfogta a kezem, és határozottan elindult a kijárat felé. Nem akartam felvenni azokat, amiket az a lány mondott nekem, de akaratlanul is egyfolytában a szavai ismétlődtek a fejemben. Éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyel Nagyon rosszul esett ez az egész, egyáltalán nem voltam ilyenre felkészülve. Ahogy kicsit eltávolodtunk a bolttól, Niall megállt.

- Mit mondott? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy ideges.

- Semmi különöset. – mondtam halkan, és gyorsan le is töröltem az arcomról a könnycseppet.

- Látom rajtad, hogy valami baj van. Visszamenjek hozzá, és beszéljek vele? – kérdezte, miközben már indult is a bolt irányába.

- Ne menj vissza! Nem ér annyit, csak... – kezdtem el mondani, miközben megfogtam a karját, hogy megálljon. Mikor újra felém fordult, nem bírtam tovább. Megöleltem, és már a könnyeimet sem tartottam vissza.

- Szeretlek Niall! – csak ennyit mondtam, és tovább öleltem.

- Én is szeretlek! Nem tudom mit mondott az a csaj, de ne hallgass rá! Csak a féltékenység beszél belőlük! Nagy baromság mind, amiket mondott neked! – mondta, vagyis inkább suttogta a fülembe. - Úgy utálom az ilyen embereket... – mérgelődött magában tovább.

Leültünk egy közelben lévő padra, és beszélgetni kezdtünk. Mindent elmondtam, hogy miket mondott a csaj. Niall meg magát hibáztatta az egészért.

- Most komolyan, miért lenne a te hibád? Én vagyok béna, hogy nem tudok hazudni... – mondtam a földet nézve.

- Dehogy vagy béna. Csak meg kell tanulnod nem felvenni ezeket, a dolgokat. Nekem is időbe tellett, míg megszoktam, hogy vannak páran, akik elég rosszul eső dolgokat mondanak nekem, na meg néha mindegyikőnknek. Bármit is mondanak, ne hallgass rájuk, ne is figyelj rájuk. Próbáld csak a jó dolgokra figyelni. Nem mondom, hogy könnyű, de majd idővel belejössz. Csak hidd el nekem, hogy engem nem érdekelnek ők, úgy, mint lány, csak úgy, mint rajongó! Hisz nélkülük sehol se lennénk. Csak féltékenyek, és próbálnak egyre rosszabbul eső dolgokat mondani, amivel elbizonytalanítanak téged. Ne higgy el nekik semmit! Én TÉGED szeretlek. – mondta Niall. Bekönnyeztem, de most azért, mert nagyon jól esett amit mondott. Még közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Ez most valahogy más volt. Nem tudnám megfogalmazni miért, de más...