2012. október 3., szerda

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)
A rész előtt viszont egy videó... :) Bár szerintem biztos tudjátok már, hogy Niall tegnap twitcamon mondta, hogy "Hello Hungarian Fans"! :D <3





50. rész: It's all my fault...

*Joana *

Elég régóta ismerem Ellát, de még nem történt ehhez hasonló az anyukája és közte. Soha nem hallottam őket még veszekedni, semmin. Kate-re meg rá sem ismerek. Mintha nem is ő lenne az... Hallatszott a hangján, hogy csalódott, de igazából nem is értem, hogy miért. Jó, Ella hazudott neki, de azért ez nem eget rengető hazugság... Ella semmi rosszat nem csinált és Kate-nek is be kéne látnia, hogy csak simán szerelmes a lánya. Igen, nem egy átlagos sráccal hozta össze a sors, aki suliba jár, és péntekenként elviszi a barátnőjét moziba...
Viszont Harryt meg nagyon félre ismerte, ha komolyan gondolja róla azokat, amiket mondott.
Az egész házban csend volt, a srácok mellettem a földön ültek, és mindegyikük csak bámult maga elé.
Tennem kellett valamit... Felálltam, és hirtelen megindulásból a lépcső felé indultam.
- Hova mész? – nézett fel rám Harry.
- Beszélek Kate-el. Ahogy Ellát ismerem, magától nem fog oda menni hozzá, és megbeszélni vele a dolgokat, így nekem kell megtennem az első lépést. - Ő erre csak bólintott, majd felállt a földről.
- Én is megyek. – mondta, majd együtt lementünk a lépcsőn. Kate pont akkor vette fel a pulóverét, mikor leértünk.
- Most elmegyek, majd jövök. Sziasztok! – köszönt el tőlünk, majd meg nem várva, hogy mondunk-e valamit, kiment az ajtón. Utána már csak az ajtó csapódásának a hangja visszhangzott az egész házban. Harryvel csak értetlenül néztünk egymásra, és bementünk a konyhába.
- Kérsz valamit?
- Egy kóla jól esne. – mondta, és mióta ez az egész veszekedés lezajlott, először láttam végre azt a Harrys mosolyát. - Az egészről én tehetek. Ha nem tettem volna meg azt, ami... – kezdte el mondani, de én közbe vágtam.
- Eszedbe ne jusson, hogy te tehetsz róla! Most komolyan, csak jót akartál. Igaz, elég félreérthető ez az egész, és hát nem tudom, hogy egyáltalán hogy tudtad... khm... na mindegy. A lényeg, hogy nem tehetsz róla. Kate meg nagyon félreismert! Hidd el, idővel rá fog jönni, hogy rendes vagy, és csak az ő lányát szereted. – elnevettem magam. – Na, jó ez elég csöpögősre sikerült. – mondtam még mindig nevetve, erre ő is elmosolyodott. – Nyugi már! Minden rendben lesz, te bolond! – karoltam át.
Én is tartottam ettől az egésztől, na meg attól is, hogy nem fognak kiengedni Londonba, de most fel kellett egy kicsit vidítanom... És szerintem, már amennyire, de sikerült is. Hisz végre mosolygott.
- Felmegyek, beszélek Ellával. – mondta egy kis csönd után. – Ja, és Joana! – fordult vissza a konyhaajtóban. – Köszönöm. – mondta. Erre én csak elmosolyodtam. Hallottam a lépteinek a hangját, ahogy felmegy a lépcsőn.
Gondoltam csinálok valami kaját, mert ha én kezdek éhes lenni, a többiek is biztos azok. Ekkor jöttem rá, hogy szinte üres a hűtő.

*Ella*



Az ágyon feküdtem, az fal felé fordulva, mikor hallottam, hogy valaki bejön a szobába, majd halkan becsukja az ajtót. Bár elsőnek nem akartam, mert biztos, most tiszta piros az egész fejem, de végül megfordultam. Mikor megláttam ki jött be, elmosolyodtam.
- Felébresztettelek? – kérdezte, miközben leült mellém az ágyra.
- Nem, dehogy. Nem tudnék most aludni. – ültem fel, és hozzá bújtam. – Bocsánat, anyu nevében is. Egyáltalán nem értem, hogy miért mondott neked ilyeneket... Igazából, még fel sem fogtam, hogy egyáltalán tényleg azt mondta, amit hallottam. Sajnálom.
- Semmit nem kell sajnálnod, te aztán tényleg semmi rosszat nem tettél. Anyukád remélem idővel, megbékél, mert ha nem én nem tudom, mit fogok csinálni, ha nem lehetek veled. – mondta, a szemembe nézve.
- Mintha engem annyira érdekelne, ha nem engedné, hogy találkozhassunk.
- Azért azt még sem teheted meg, hisz mégis az anyukád.
- Hát, de... – kezdtem el tiltakozni, de kérdőn nézett rám, így megadtam magam. – Jó oké. Igazad van...
- Na azért. – nevette el magát. – Beszélünk vele, és hidd el, minden rendben lesz.
- És ha nem?
- Nincs olyan, hogy nem. – mosolygott még mindig, majd megcsókolt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése