Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. 
NAGYON, NAGYON köszönöm a komikat, és az értékeléseket is!
                                                                        Jó olvasást. :)

53. rész: But...

*Ella*

Harry csak mosolygott és a tekintetemet próbálta elkapni, de én mindenhova néztem csak a szemébe nem. Nem akartam elmondani mit álmodtam, mert tuti kiröhögne, na meg igazából, nem is tudom... Inkább maradjon az én titkom, hogy mi történt az álmomban. A lényeget már úgy is tudja. Még pedig azt, hogy ő is benne volt.

- Jó, oké, benne voltál, de nem mondok többet. – mondtam - Ne örülj így a fejednek! – nevettem el magam, mikor megláttam, hogy egyfolytában vigyorog. – Hidd el nem olyan nagy szám, hogy benne voltál az álmomban, ha komolyan ezért örülsz ennyire... Abbahagynád?

- Mégis mit? – kérdezett vissza egyből.

- Tudod te azt nagyon jól Harold, hogy mit! – álltam fel az ágyról nevetve.

- Hova mész? – kérdezte, és már nem vigyorgott olyan hülyén, csak normálisan mosolygott. 

- Beszélnem kell szüleimmel. Különben lőttek a Londonos dolognak... – mondtam. Mivel kicsit fáztam, a szekrényemhez mentem, hogy elővegyek egy pulóvert. Mielőtt fel tudtam volna venni, Harry hátulról megölelt. Elmosolyodtam, és szembe fordultam vele. Egy ideig csak egymás szemébe néztünk, miközben mindketten csak mosolyogtunk.

Egy kívülálló ember azt mondaná, csak bámultuk egymást, de nem. Olyan volt mintha beszélgetnénk, anélkül, hogy bármit is mondanánk. Hirtelen már nem is fáztam, sőt kezdett melegem lenni... Mégis hogy tud ilyet csinálni? Teljesen elfeledtet velem mindent, már csak azzal, hogy a szemembe néz.

Elnevettem magam, és pár másodpercig a földre néztem, majd vissza a szemébe. Ahogy találkozott a tekintetem az övével, megcsókolt. Hajába túrva csókoltam vissza, majd végül, én távolodtam el tőle. Egy szó nélkül fogtuk meg egymás kezét, és kimentünk a szobámból, majd elindultunk a lépcső felé.

Miközben lefele mentünk, hallottam, hogy valaki bejön az ajtón. Harry egy kicsit megtorpant, de én csak mentem tovább őt magam után húzva. Mikor a nappaliba értünk, apával találtuk szembe magunkat.

- Szia!

- Jó estét, Mr. Hewitt! – köszönt Harry is. Apa meg csak kikerekedett szemekkel bámult. Azt hittem már, hogy rosszul van, mikor végre megszólalt.

- Sziasztok, de ezt hogy, te mit... – motyogott össze-vissza. Megköszörülte a torkát, majd normálisan folytatta.- Szóval... Ha jól tudom, te Harry Styles vagy. – nézett Harryre, aki csak bólintott egyet. - Mégis hogy kerülsz ide, és miért... – kezdett bele apa a következő mondatba, miközben az összekulcsolt kezünkre nézett. Viszont én közbe vágtam.

- Mielőtt kiakadnál... Elmondok mindent, jó? – mondtam, majd a kanapé felé indultam. Apa csöndben követett minket. Leültünk, majd elkezdtem mondani, az egész sztorit a leges legelejétől.

- Szóval nagyjából ennyi... Anya meg kiakadt mikor meglátta Harryt, és most meg fogalmam sincs, hol van. – fejeztem be a mondandómat.

- Akkor már legalább értem, hogy miért hívott fel, hogy beszélnem kell veled.

- Felhívott azért, hogy beszéljél velem?! - lepődtem meg.

- Igen, felhívott. Azt mondta, hogy ő már nem tud mit csinálni.

- De hát nem is csinált semmit! Csak szidni tudta őt! Az engem kevésbé érdekel , hogy nekem miket mondott, de ahhoz nincs joga, hogy Harrynek ilyeneket mondjon. – mondtam, és erre Harry megszorította a kezem.

- Bármit is mondott, biztosan nem akart rosszat, csak félt téged, Ella. Na meg nem épp valami... Na, mindegy, hagyjuk, a lényeg az, hogy ne haragudj rá.

- Jó, de...

- Nincs de Ella! – mondta apa, majd csak maga elé bámult. Nem éreztem úgy, mintha valamit rosszul csináltam volna. Hisz csak az igazat mondtam. Egy ideig csöndben ültünk, majd apa megszólalt.

- Elmehetsz Londonba, leforgatjátok a klipet, és még abba is belemegyek, ha megoldható, ott maradhatnál egész nyáron.– mondta apa, és ez engem nagyon meglepett. Viszont a mondtat végén nem vitte le a hangsúlyt, tehát még nem fejezte be, vagyis biztos voltam benne, hogy jönni fog az a „DE”. Jött is...