Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm az értékeléseket! :)
                                                                    Jó olvasást. :)

55. rész: The good news

*Joana*

Még egy kicsit beszélgettünk, de aztán nagyon lehűlt a levegő így elindultunk Elláék háza felé. Miközben lassan, kézen fogva sétáltunk a sötét utcán, megszólalt Niall telefonja. Én annyira elbambultam, hogy kicsit összerezzentem mikor hirtelen hangosan szólni kezdett a csengőhangja.

- Hallo! - vette fel a telefont. A beszélgetésből nem értettem semmit, mert Niall mindig egy-két szavas mondatokkal válaszolt, majd végül letette. – Sietnünk kell! – csak ennyit mondott, és kicsit gyorsított a tempón. Értetlenül néztem rá, mire elmosolyodott. – Majd ha odaértünk elmondom. – fogta meg a kezemet és így tettük meg a hátra lévő utat.

Mikor beléptünk az ajtón, azt vettük észre, hogy Ella apja kikerekedett szemekkel bámul. Elnevettem magam, de észrevettem, hogy ez így elég hülyén jön ki, hogy csak nevetek, így összeszedtem magam, és köszöntem.

- Sziasztok!

- Jó estét Mr. Hewitt! – köszönt Niall is, és Elláéknak csak odaintett.

- Sziasztok! – köszönt Ella apja. 

- Mindjárt jövök. – mondta Ella, és mikor mellém ért megfogta a kezem, és maga után húzott, fel az emeletre. Nem értettem, hogy mit akar, de mielőtt meg tudtam volna kérdezni, hogy mi van, már be is értünk a szobájába és bele is kezdett a mondandójába.

- Képzeld, elengedett Londonba, és valószínűleg egész nyáron ott maradhatok! – mondta boldogan.

- Ez tök szuper! – örültem a jó hírnek, de azért bennem volt az, hogy én nem mehetek.

- Az meg ne forduljon a fejedben, hogy te nem jössz, mert nélküled el nem megyek Londonba! – mondta Ella még mindig vigyorogva.

- Ez komoly?! Én is mehetek? – lepődtem meg.

- Persze, mire gondoltál? Nem fogom itt hagyni a legjobb barátnőmet egyedül. Szóval holnap irány London! Anyud miatt meg ne aggódj, aput megkérem, hogy beszéljen vele, és biztosan elenged.

- Mondtam már, hogy imádlak? – ugrottam a nyakába, és pár percig csak öleltük egymást, miközben párszor majdnem elestünk.

- Joana, ugye nem felejtettétek el a... – rontott be Louis a szobába, de a mondatot nem fejezte be. – Csoportos ölelés! – jött oda hozzánk, és átölelt minket. Viszont ez rosszul sült el, mert olyan lendülettel csinálta, hogy mindannyian a földön kötöttünk ki.

- Mondták már, hogy nem vagy normális? – nevettem miközben próbáltam kijönni alóla. Ugyan is pont rám esett.

- Ezt bóknak veszem. – mondta vigyorogva.

- Leszállnál rólam? – kérdeztem, mikor már feladtam, hogy magamtól kijussak alóla.

- Van gumicukor?

- Van, csak szállj le rólam, mert összenyomsz. – mondtam, és megkönnyebbültem, mikor végre normálisan kaptam levegőt.

- Ez vagy ez? – kérdeztem, a két zacskó gumicukrot elé tartva.

- Mindkettő. – válaszolt, és már ki is kapta őket a kezemből. – Imádlak, köszönöm! – mondta miközben kiment a szobából.

*Ella*

Nem akartam semmit mondani Joananak azzal kapcsolatban, hogy szerintem apa nem mondott el mindent nekem. Még én sem vagyok biztos benne, és lehet, hogy csak bebeszélem magamnak ezt az egészet. Hisz most minden jól alakul, lehet csak ez furcsa nekem, vagy én már nem tudom.

- Hahó, Ella! – hallottam Joana hangját, mire felkaptam a fejem.

- Hogy mi? Bocsi, nem figyeltem.

- Lemegyünk? – kérdezte nevetve.

- Persze, menjünk. – mondtam, majd elindultunk lefele.

Mikor a nappaliba értünk a srácok a kanapén ülve ették a gumicukrot. Elég viccesen néztek, ki ahogy ott válogatják, hogy kinek milyen kell. Még szerencse, hogy apa nem látja őket, mert akkor lehet, kicsit kételkedne abban, hogy rájuk akar bízni engem. Joanaval csak nevetve összenéztünk, majd csatlakoztunk a srácokhoz. Mivel nem volt sehol hely, úgy terveztem, hogy a földre ülök, de mikor már készültem leülni, Harry az ölébe húzott. Elmosolyodtam, majd kivettem a zacskóból pár gumicukrot, és azokat kezdtem el majszolni.

- Jézusom, elfelejtettem! – fogta a fejét Niall. – Paul hívott, hogy hol a francba vagyunk, mert már rég Londonban kéne lennünk.

- És ezt miért csak most mondod? – pattant fel Liam. A többiek, beleértve engem is, csak nevettünk a szituáción.

- Most kéne mennünk vissza? Nekem nincs kedvem... – ült még mindig a kanapén Louis. – Inkább hívjuk fel, hogy csak holnap reggel megyünk. – mondta, majd rám nézett. – Ha nem lenne baj.

- Miért lenne baj? Én csak örülök neki. – mondtam.

- Háhh, azt elhiszem. Khm... – mondta Louis, én meg válaszul csak megdobtam a mellettem lévő párnával. – Ezt most miért kaptam? – kérdezte.

- Tudod te nagyon jól. – mondtam nevetve, majd éreztem, hogy Harry átölel. Én hozzábújtam, és így ültünk tovább, miközben csöndben figyeltük az eseményeket.