Two Girls And One Direction

Sziasztok! 
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!! Na meg persze a másik fontos esemény: Happy Birthday Louis!! :D <3 
Nem is húzom tovább az időt. Köszönöm az értékeléseket és a komit is!! Itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog.
                                                                       Jó olvasást. :) 

66. rész: It can't be real...

*Joana*

Pont akkor értem a kisbuszhoz, mikor a srácok. Niall mellém húzódott, és megfogta a kezem, majd éreztem, hogy ujjait összekulcsolja az enyémekkel. Ekkor néztem elsőnek a szemébe. Azok a kék szemek, úristen... Elmosolyodtam.

- Mi a baj? – kérdezte. Hát igen... Egyből levágta, hogy valami nem stimmel. Én csak megráztam a fejem és szorosan megöleltem. Egy ideig csak egymást ölelve álltunk, majd Paul szólt, hogy szálljunk be a kisbuszba. Niall értetlenül nézett rám. Majd miközben vártuk, hogy mindenki beszálljon utánunk a kisbuszba, gyorsan elhadartam neki, hogy mi történt.

- Biztos nyomós oka volt rá, hogy nem hívott fel titeket. – mondta, miközben végigsimított a hátamon. Konkrétan bekönnyeztem, miközben elmondtam neki a történteket, mert igen... Hiányzott Abbie, és azt hiszem, most is hiányzik. Nem kellett volna olyan bunkó lennem vele, de nem tehetek arról, hogy összezavart, hogy hirtelen itt összetalálkoztunk. Csak, az húzott fel, hogy tudom, nem az igazat mondta el. Idegesít, hogy nem tudom mi történt vele, mi az oka annak, hogy nem keresett minket. Mert mi Ellával több héten keresztül próbálkoztunk, hogy elérjük őt. Ha szerencsénk volt fel is vette a telefont, de akkor is gyorsan lerázott minket. Szóval egy idő után feladtuk, most meg itt tartunk. Csak azt nem értem, hogy állítólag legjobb barátnők voltunk, és így nem akarta fenntartani a kapcsolatot velünk, most meg hazudott nekünk. Lehet, hogy igaza van Niallnek, és nyomós oka volt rá, de akkor meg itt vagyunk neki, és segítünk bármiben, ezt ő is tudja. De ha nem, hát nem...

Szóval megvártuk, amíg mindenki beszáll a kisbuszba, és végül elindultunk haza fele. Viszont útközben észrevettem, hogy valaki hiányzik.

- Hol van Zayn? – kérdeztem. Mire több helyről kaptam egyszerre választ, viszont a lényege ugyan az volt mindegyiknek: Dolga van, ezért ő elment valahova, amit pedig nem árult el.

Oké... Ettől nem lettem okosabb, de legalább azt tudom, hogy nem ott ácsorog az épületnél egyedül, mert ott hagytuk. Igen, ez is megfordult a fejemben, nem is tudom miért, hisz elég vicces lenne, hogy valakit csak úgy szimplán ott felejtünk.

Egész hamar hazaértünk. Igen... Elég furcsa azt mondanom, a One Direction házára, hogy haza, de most egy jó ideig itt fogunk lakni Ellával, tehát most ezt tekintem annak.

*Ella*

- Nyugi, minden rendben lesz. Majd megbeszéltek mindent, nyugodtan, és hidd el, rájössz, hogy volt oka annak, hogy nem hívott titeket fel. – mondta Harry, mikor a nappaliba mentünk, és leültünk a kanapéra.

- Remélem, igazad van. – mondtam.

- Persze, hogy igazam van, miért ne lenne igazam? – vigyorgott Harry.

- Ez kicsit sem volt egoista. – nevettem el magam.

- Na, végre, nevetsz! – mondta, miközben átölelt, én meg hozzá bújtam.

Többiek szétszéledtek a házban, így ketten ültünk a nappaliban, és beszélgettünk. A próbától kezdve, régi vicces történetekig, tényleg mindenféléről! Teljesen elterelődött a figyelmem az Abbie-s dologról. Hálás vagyok Harrynek, hogy mindent megpróbált, hogy ne azon agyaljak. Nélküle valószínűleg valahol az egyik utcában sétálnék, és gondolkoznék, hogy mit kéne csinálni, vagy éppen mi az a nyomós ok, amiért nem hívott fel minket Abbie.

Igazából Joanaval kéne beszélnem, ugyan is van valami, amit nem mondtam még el neki... Viszont amíg nem vagyok biztos abban, amit láttam mielőtt elindultunk volna haza, nem is fogom neki elmondani. Hisz simán összekeverhettem valakivel... Igen. Biztos összekevertem, hisz az lehetetlen, hogy őt láttam volna. Ez nem lehet igaz... Biztos, hogy nem ő volt az.