Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Nagyon köszönöm a komikat és az értékeléseket.
Jó olvasást. :)
32. rész: What's going on in London?
*Ella*
Reggel
a telefonom csörgésére ébredtem. Ki és mit akar tőlem reggel 7 órakor?
- Hallo.
-
Szia! Felkeltettelek? Bocsánat, de nagyon fontos dolog miatt hívlak. – mondta
Harry a telefonba.
-
Igen, de mindegy, mond csak.
-
Szóval, az a helyzet, hogy az egyik táncosnak eltört a lába, így nem fog tudni
szerepelni az új klipünkben. Persze a srácokkal egyből rád gondoltunk, és a
menedzserünk is azt mondta, hogy ha te benne vagy akkor oké. Szóval, benne
vagy? – mondta, én meg lefagytam. Most komolyan arról van szó, hogy benne
lehetek a klipjükbe?
-
Úristen, még szép hogy benne vagyok. – mondtam boldogan, és elnyeltem egy
sikítást. Nem akartam megsüketíteni.
-
Akkor kezdj el csomagolni, mert holnap után jössz Londonba, elég hosszú időre.
-
Ez most komoly? Ugye Joana is jöhet velem. – és ahogy ezt kimondtam teljesen
lefagyott a mosoly az arcomról. Anya nem fog elengedni egyedül Londonba.
-
Még szép, hogy jöhet. Most mennem kell, mert próbánk lesz, majd még beszélünk.
Szia.
-
Okés. Szia.
Miután
letettem a telefont fel akartam hívni Joanat, de nagyon korán volt. Gondoltam
elmegyek egy kicsit sétálni. Átöltöztem valami kényelmes ruhába, és elindultam.
Nagyon hamar elszaladt az idő. Olyan fél tíz fele indultam el haza.
*Joana*
Próbáltam felhívni Niallt, többször is, de nem vette fel. Mi a
francot csináljak? Vajon Ella, már felkelt? Remélem nem, mert akkor tuti egyből
twitterezni kezd. Ha meglátja, hogy mi folyik Londonban, kiborul. És én azt
nagyon nem akartam. Végül úgy is meg fogja tudni, de még ne most.
Mikor a házukhoz értem egyből csöngettem. Vagy tíz percig álltam
ott, de még mindig nem jött ki. Majd eszembe jutott, hogy van egy pótkulcs a
lépcső melletti kő alatt. Kivettem a kő alól, és kinyitottam az ajtót. Mikor
bementem, tiszta csend volt az egész házban. – Biztos alszik még. – gondoltam.
Felmentem a szobájába, hogy megnézzem, tényleg alszik-e, de a szoba üres volt. Ahogy
kiléptem a szobájából, hallottam, hogy a bejárati ajtó kinyílik. Lerohantam a
lépcsőn.
- Jézusom, te hogy jutottál be? – kérdezte Ella ijedten.
- Pótkulcs. Nem eszünk valamit, éhen halok. – mentem be a
konyhába.
- Hát itt nem sok mindent fogsz találni. Inkább menjünk
Nando’s-ba.
- Oké, menjünk. – mondtam, majd elindultunk. Mivel Ellán semmi
olyan nem látszott, hogy tudná, mi történik, megnyugodtam. – Amúgy hol voltál?
- Ja, elmentem sétálni. És képzeld, van egy jó hírem. Holnap után
megyünk Londonba! – mondta. Más helyzetben nagyon örültem volna neki, de most
nem nagyon tudtam. Persze nyakába ugrottam, miközben mondogattam, hogy
„úristen”, de ezt csak megjátszottam.
- És hogy-hogy? – kérdeztem.
- Az egyik táncos eltörte a lábát, így én leszek, aki
helyettesíti, vagyis, hogy én leszek az egyik táncos a három közül a klipben.
- Ez komoly?! – lepődtem meg. – Egyre jobb, esküszöm... –
gondoltam magamban. Ha Ella megtudja mi történik, mi történt Londonban...
*Ella*
- Valami baj van? – kérdeztem Joanatól, mert kicsit furcsán
viselkedett.
- Nem, nincs semmi baj, csak egy kicsit fáradt vagyok. – mondta,
majd bementünk a Nando’s- ba. A szokásosat, 2 Lifestyle menüt rendeltünk. Majd
leültünk egy üres asztalhoz. Nem nagyon beszéltünk, csak ettünk, és ettünk.
Evés közben jöttem rá, hogy igazából, nagyon éhes voltam.
- Mindjárt jövök, csak kimegyek mosdóba. – mondta Joana, miután
megettünk mindent.
- Oké.
Jaj, már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi történt Londonba! Alig várom a kövi részt :D
VálaszTörlésJó lett:)
VálaszTörlésKíváncsi vagyok.....Jajj, gyorsan kövit:)<33