Two Girls And One Direction

Sziasztok! Most előbb hoztam az új részt. Remélem nem baj. :D Nagyon köszönöm a komikat meg az értékeléseket! Nagyon jól esnek!! És az, hogy tegnap két komit is kaptam, huuu nagyon örülök neki!! Nem húzom tovább az időt... Remélem tetszeni fog.                                                                      Jó olvasást. :)
                         
(ui.: A rész vége, fogalmam sincs miért van más betűtípussal írva...És nem tudom megváltoztatni...)

33. rész: I thought, we're friends...

*Joana*

Mikor kiléptem a mosdóból, pár másodpercig éreztem, hogy valami nincs rendben. Igazam volt. Ella a telefonját bámulta, a pohara az asztalon, kiborulva, és ahogy egyre jobban közeledtem, láttam, hogy sír. Rájöttem, hogy a legnagyobb baromságot követtem el, mikor kimentem mosdóba, hisz itt is meg tudja nézni Ella a twittert.

- Ella, mi a... - kezdtem el mondani, mintha fogalmam sem lenne az egészről, de közbe szólt.

- Te tudtad? – kérdezte, én meg nem válaszoltam semmit. Nem tudtam mondani semmit. – Tudtad... Ezért voltál olyan furcsa, mert hazudnod kellett nekem.

- Ella, én csak jót akartam neked. Elmondtam volna, csak nem most. Fogalmam sem volt, hogy, hogy kezdjek bele. Olyan boldog voltál meg minden, és... - mondtam, de megint közbe szólt.

- És mikor is szándékoztad elmondani nekem, hogy a drága Harry Styles mit művelt, vagy éppen művel Londonban? Azt hittem, barátnők vagyunk. – mondta, miközben felállt, és elindult a kijárat felé.

- Ella, várj! – kiáltottam utána, de ő szó nélkül kiment a Nando’s-ból. - Ezt jól megcsináltam... – motyogtam magamban, miközben könnyek elkezdtek gyűlni a szememben. Egy ideig csak úgy ültem az asztalnál, majd elhatároztam, hogy elmegyek Elláékhoz, és megmagyarázom, hogy miért nem mondtam el neki. Felálltam és szinte már kirontottam a Nando’s-ból.

Olyan tíz perc múlva már a házuknál voltam. Csengettem, de nem jött ki. Rájöttem, hogy most a pótkulcs sincs a kő alatt, mert reggel bent felejtettem a házban.

- Remek. – motyogtam magamban. Csak csöngettem és csöngettem. Majd egyszer csak kaptam egy sms-t.

„Hagyj békén.” – olvastam, hogy mit írt Ella. Én meg leültem az ajtó elé, a hátamat az ajtónak döntöttem, és írtam egy sms-t Niallnek. „Szükségem van rád. Hívj, ha tudsz.” Csak bámultam ki a fejemből, és vártam.

*Ella*

Nem akartam elhinni, azokat a képeket. Már az is megfordult a fejemben, hogy valami őrült szerkesztette össze őket. Viszont legbelül tudtam, hogy ezek igazi képek. Hogy tehette ezt? Hisz mikor kimondták a nevét, mindenki fintorgott egyet. Ezért volt olyan furcsa reggel a telefonba. Bár akkor nem tűnt fel, viszont most igen.

Csak ültem az ágyamban és gondolkoztam. Hallottam, hogy valaki egyfolytában csenget. Tudtam, hogy Joana az, de most nem akartam senkivel beszélni, főleg vele nem. Egyedül akartam lenni. Írtam neki egy sms-t, hogy hagyjon békén. Azt akartam, hogy soha többé ne kelljen kimennem a szobámból, elegem volt mindenből. Főleg belőle, na meg abból a... inkább nem mondok semmit, mert az nem lenne valami szép.

Fogalmam sincs hogy mikor, és mégis hogyan, de elaludtam. És arra ébredtem fel, hogy valaki bejön a szobámba.

- Szia kicsim. – hallottam anya hangját.

- Szia.

- Mi a baj? –kérdezte, mikor felé fordultam, ami nem volt túl jó ötlet, biztos tiszta piros volt a szemem, sőt szerintem az egész fejem. Odajött hozzám és megölelt. Mit mondjak neki? Semmit nem tud, hogy mi történt az elmúlt pár hétben. – Muszáj lesz most elmondanom, mindent. – gondoltam, majd belekezdtem.

- Ha azt mondom Harry Styles, elhiszed?

- Mit csinált már megint? Összejött valakivel? Kicsim, ezért ne borulj ki, és fogadd el, hogy... bocsánat, de ki kell mondanom, hogy sosem fogja megtudni, hogy egyáltalán te létezel. – És itt elkezdtem sírni. Hisz tudja, hogy létezem!

- De tudja, hogy létezem, nagyon is tudja. – nyögtem ki végül. – Nem mondtam még el neked, de most elmondom. Egyik nap Adamtől kaptam egy sms-t, hogy délután legyek a táncteremben, mert nagyon fontos. A One Direction volt ott, és az új klipjükbe kerestek táncost. – anyu szeme felcsillant. – Nem, nem engem választottak ki, hanem Maddiet. De nem ez a lényeg. Utána... - keztem bele a történetbe, és elmeséltem, mindent egészen mostanáig. Majd mikor befejeztem, megmutattam neki a képet.

- És itt a kép, tessék, ez a bajom! – mondtam, és közben egyre jobban sírtam.

- És itt ez ki vele a képen akivel... – kezdte el mondani anya, de én közbe szóltam.

- Az ott? Az, az, aki azt a két barmot küldte Harryre a koncert estéjén! Akikből áradt a piaszag, és azt hittem, hogy ott hányom el magam! – mondtam pár oktávval feljebb, mert nagyon dühös voltam. Csak pár hete ismerjük őket igazán. Csak pár hete történt köztünk Harryvel, ami megtörtént. Ennyit érek neki. - Soha többé nem akarom látni. Soha többé. – gondoltam. Viszont ez a tervem, már akkor elbukott, mikor a szobám falára néztem. Ott mosolygott azzal a Harrys mosolyával rám. Aminek sosem tudtam ellenállni. - Még mindig szeretem, igen, de el kell felejtenem.