2012. szeptember 17., hétfő

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a komikat és az értékeléseket is!! 
                                                                 Jó olvasást. :)



46. rész: Omg, sorry...

*Joana*

Miután Ellával már vagy egy órája csak táncoltunk, vagyis inkább ugráltunk a zenére, fáradtan dobtam le magam a kanapéra. Úgy éreztem, hogy én onnan soha nem fogok felállni, bár egy ideig nem is terveztem, hogy onnan bármerre is akarok menni... Niall egy tál édességgel ült le mellém.
- Kérsz? - kérdezte mosolyogva, miután már egy ideje szuggeráltam a tálat. Én csak bólintottam egyet és kivettem pár gumicukrot, majd elkezdtem enni. Lerakta a tálat az asztalra, én meg kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, aminek az lett az eredménye, hogy a lábam az ölében volt. 
- Amúgy... Miért is hazudtál nekem? – kérdeztem felvont szemöldökkel Nialltől egy kis idő után.
- Én?! Mikor?
- Tudod te nagyon jól. – nevettem el magam.
- Na, jó. Az úgy volt, hogy a srácok a lelkemre kötötték, hogy senkinek ne mondjam el, és főleg neked ne, mert tuti véletlen elszólod magad. Ezért találtam ki, hogyha nagyon kérdezősködni fogsz az ajándék iránt, akkor valami mást fogok mondani. Így ha véletlen elmondod Ellának, akkor is meglepetés lesz neki az ajándék.
- Szóval nem bízol meg bennem?! Jól van Niall James Horan, ezt megjegyeztem. - mondtam miközben kivettem még egy marok gumicukrot a tálból és felálltam, hogy a konyhába menjek és igyak valamit. Hát igen, már most meghiúsult a tervem, hogy egy ideig nem fogok a kanapéról felállni...
Megtöltöttem egy poharat vízzel és visszaraktam az üveget a hűtőbe. Épp, hogy becsuktam a hűtő ajtaját, két kéz fonódott körém hátulról. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Bocsánat, hogy hazudtam, ugye nem haragszol?! – mondta, szinte suttogta a fülembe Niall.
- Nem haragszom, csak kíváncsi voltam, hogy miért nem az igazat mondtad el. – fordultam meg, és így vele szembe kerültem. Igen közel voltunk egymáshoz. – Ennyi miatt soha nem sértődnék meg. Ez csak azt bizonyította, hogy nagyon jó barát vagy, és ha valamire megkérnek, azt betartod, még akkor is, ha egy kicsit hazudnod kell miatta... - mondtam, miközben a hajával játszottam.
- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Hát nem is tudom, talán... – mondtam, de mielőtt folytatni tudtam volna a mondatot, megcsókolt. Először elmosolyodtam, majd a hajába túrva csókoltam vissza. Nekidőltem a hűtőnek, Niallt magammal húzva, majd úgy folytattuk tovább.

*Ella*

- Csukd be a szemed. – mondta Harry még mindig mosolyogva, én meg már tényleg nem értettem, hogy mit akar. – Csak csukd be. – mondta még egyszer, mikor látta rajtam, hogy eszem ágában sincs becsukni. Egy nagy sóhajjal, de végül becsuktam a szemem, vagyis... - Teljesen. – szólt rám már nevetve Harold, mikor észrevette, hogy próbálok lesni egy kicsit.
- Becsukom, de legalább mond el, mit akarsz! – nyitottam ki teljesen a szemem.
- Majd megtudod. Ne türelmetlenkedj! Már rég megtudhattad volna, hogy mit akarok, ha becsuknád a szemed.
- Jó de előbb ké... – kezdtem bele a mondatba, de egy puszival félbeszakított. Mégis honnan tudta, hogy ezt akarom?! Megadtam magam, és becsuktam a szemem. Akármennyire is kíváncsi voltam, csukva tartottam. Hallottam, ahogy valahova elmegy a szobán belül, majd visszaül az ágyra. Éreztem, hogy kicsit félretolja a hajam, majd, hogy egy kis hideg valami ér hozzá a bőrömhöz, a nyakamnál. Elmosolyodtam, de még mindig csukva tartottam a szemem.
- Kinyithatod. – mondta, én meg miután kinyitottam a szemem egyből a nyakamhoz kaptam. Egy szív alakú medál volt egy ezüstláncon, ami egyszerű, de mégis gyönyörű.
- Fordítsd meg. – mondta még mindig mosolyogva. Megfordítottam a medált és mikor megláttam, alig tudtam megszólalni. Csak ennyi volt a hátuljába vésve: Ella & Harry
- Ez gyönyörű! Köszönöm. – mondtam, majd hosszú ideig csak öleltem, és öleltem. Soha nem akartam elengedni.
- Boldog Szülinapot! – suttogta a fülembe.
- Ennél boldogabb már nem is lehetne. - mondtam, majd megcsókoltam. Ez most valahogy más volt, mint a többi... Különleges.
Egyre hevesebben kezdtünk el csókolózni, majd éreztem, hogy a kezével a pólóm alá nyúl. Elmosolyodtam, majd a pólóját kezdtem el felfelé húzni. Ő vette a célzást, és levette azt.
- Ella, most nagy bajban vagyunk! – rontott be a szobába kopogás nélkül Joana. – Jézusom, ööö, izé..., bocsi. – ment is ki egyből, tiszta vörös fejjel, mikor meglátott minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése