Two Girls And One Direction

Sziasztok! Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. NAGYON köszönöm a komit és az értékeléseket is!!! 

                                                                     Jó olvasást. :)

                               

41. rész: Niall, the mysterious fish...

*Joana*

Nagyon váratlanul ért ez az egész. Kellett pár másodperc mire rájöttem mi történ és hol is vagyok. Odaúsztam a csónakhoz, miközben valami jó terven gondolkodtam, hogy hogyan tudnám visszaadni ezt Niallnek. Bár biztos voltam benne, hogy nem direkt csinálta, de azért volt mit visszaadni... Nyújtotta a kezét, hogy segítsen visszaszállni a csónakba.

- Köszönöm uram. – mondtam, miközben megfogtam a kezét. És itt történt az, amire nem gondoltam volna, hogy ilyen váratlanul éri. Hisz ha én lettem volna a helyében, szerintem gondoltam volna rá, hogy esetleg ez megtörténhet. Szorosan megfogtam a kezét, mintha azon lennék, hogy visszamásszak a csónakba, majd egy hirtelen mozdulattal berántottam őt is a vízbe. Mikor egy idő után, még mindig nem jött fel a felszínre kezdtem megijedni.

- Niall, ez nem vicces, gyere már fel! – mondtam, de még mindig nem láttam sehol. Éreztem, hogy valami hozzáér a lábamhoz. Teljesen olyan érzés volt, mintha egy hal lett volna. Ez az a dolog, amitől irtózom. Gyerekkorom óta, mikor valami vízben vagyunk ahol halak is lehetnek, mindig tartok attól, hogy egyszer valamelyik hozzám ér. Tudom, elég hülyén hangzik, de ez van... Utálom őket. Miután még egyszer hozzámért az a valami, elkezdtem kapálózni, na meg egy kettőt sikítottam is... Majd azt vettem észre, hogy két erős kéz fog meg hátulról. Niall jött fel a felszínre nevetve.

- Ez nem volt vicces!

- Valahogy vissza kellett adnom, azt, amit előbb tettél. – mondta még mindig nevetve.

- Pont ezzel?! Annyira rossz érzés volt, mintha halak értek volna hozzám, és tudod, mennyire irtózom tőlük?! – mondtam, még mindig egy oktávval feljebb. A szívem még mindig a torkomban dobogott. – Na, meg azzal is halálra rémisztettél, hogy nem jöttél fel csomó ideig a víz alól!! Tudod, me... – kezdtem bele a következő mondatba, és szerintem még elég sokáig folytattam volna, de megcsókolt.

- Gyere, másszunk vissza a csónakba. – mondta. Elsőnek ő mászott volna vissza, de sehogy sem sikerült.

- Szerintem egyszerűbb lenne kiúszni, a csónakot tolva... – gondolkodtam hangosan.

- Vagy segítek neked beszállni és te meg behúzol. – mondta vigyorogva Niall.

- Hát jó, legyen... – mentem bele a „nagy” tervbe. Megkapaszkodtam a csónak szélében, Niall pedig próbált feltolni. Nagy nehezen, de végül bemásztam a csónakba.

- Akkor most te jössz. – mondtam, és megfogtam a kezét. A másik kezével megkapaszkodott a csónak szélében, és úgy próbált segíteni nekem. Hisz egyedül nem bírtam volna felhúzni.

- Uhh... – dőltem hátra a csónakban, mikor végre sikerült visszamásznia Niallnek is. Egy idő után valami keményet éreztem a hátamnál. Nem, az nem a csónak volt, hanem egy másik kemény dolog, Niall telefonja.

- Jézusom, ez egyáltalán él még? – kérdeztem ijedten, hisz minden elég vizes volt.

- El is felejtettem, hogy itt van... Mutasd. – nyúlt Niall a telefonért. - Még működik. – mondta vigyorogva Niall.

- Akkor jó. – Mondtam egy sóhaj kíséretével, hisz ha elromlott volna, akkor az, főként az én hibám lett volna... Én kezdtem el ezt a vizes dolgot.

Nagyon hamar kiértünk a partra. Visszatoltuk oda a csónakot, ahonnan elvittük, és elindultunk Elláék háza felé.

- Jézusom. – mondta Niall, mikor már nem volt sok hátra az útból.

- Mi a baj? – kérdeztem ijedten.

- Tizenegy óra, és még SEMMIT nem ettem. – mondta kihangsúlyozva a „semmit” szót. Erre nem válaszoltam semmit, csak nevettem rajta.

Pár perc múlva, már az ajtó előtt álltunk. Nem akartam csöngetni, így a pótkulcsért nyúltam. Viszont az nem volt a kő alatt. Így kénytelen voltam csöngetni...

- Megyek! – hallottuk a bentről jövő hangot, viszont ez nem Ella volt.

- Várj, Lou, ne! – szólt rá Ella.

- De hisz tuti ők azok! – mondta Louis.

- Ella, beengednétek minket végre? – kiáltottam, mert már kezdett kicsit unalmassá válni az, hogy arra várunk, hogy valaki végül kinyissa az ajtót.

- Na, látod, igazam volt vagy igazam volt? – nézett kérdőn Louis Ellára, miközben kinyitotta nekünk az ajtót. Ella csak mosolyogva megrázta a fejét, és megölelt.

- Te meg miért vagy vizes? – kérdezte meglepetten Ella, miután megölelt.

- Hosszú történet... – mondtam és Niallre néztem. Ő csak elnevette magát.

- Hol jártatok csavargók? – kérdezte Lou, egy hülye mosoly kíséretében.

- Ott, ahol te nem. – mondtam nevetve.

- Haha, nagyon vicces. – mondta, Louis sértődötten.

- Mindjárt jövök. – súgta Niall a fülemben, és adott egy puszit.

- Úúúúú – vigyorgott Louis.

- Mit úúúú-zol? – nevettem el magam, és miközben elindultam, hogy felmenjek Ella szobájába, és végre átvegyem a vizes ruháimat, oldalba böktem. Viszont arra nem számítottam, hogy Lou ilyen csikis, akkorát ugrott, mikor oldalba böktem, hogy a földön kötött ki. Annyira nevettem, rajta, hogy már fájt a hasam, és könnyeztem is.

- Ezt még visszakapod! – nézett rám szúrós szemmel.

- Alig várom! – mondtam még mindig nevetve. Majd elindultam felfele.